Szekeres Viktor

A legnagyobb magyar mozihálózat nem adja a nyár legjobb filmjét

A Cinema City nem fogja vetíteni A majmok bolygója - Forradalom című scifit, mely a nyár legjobb kritikáit kapta a közönségfilmek között.

Jelen állás szerint (a helyzet értelemszerűen változhat még) sokan járhatnak pórul azok közül, akik arra készültek, hogy a premier első napján, vagy a nyitóhétvégén nézik meg A majmok bolygója-reboot második részét, A majmok bolygója: Forradalom című scifit. A Cinema City, némiképp példátlan módon ugyanis úgy döntött, hogy nem tűzi műsorra multiplexeiben a filmet.


Az Intercom, Amerikában múlt hét pénteken bemutatott filmjének hazai premierje július 17-én lesz, vagyis holnap, azonban a 176 mozitermet üzemeltető hálózat nem fogja vetíteni. Így az érdeklődőknek alternatív megoldás után kell nézniük - mint a fenti kép is mutatja, egyes mozik már meg is kezdték kampányukat a nézőkért.

Buda Andrea, a Cinema City marketing és PR-igazgatója az Origó kérdésére elmondta, hogy nem tudtak megállapodni a forgalmazóval a feltételekről, és ezért nem vetítik a filmet. Buda nem beszél az okokról, de azokat természetesen nem nehéz kitalálni, főleg, hogy a múltban is előfordultak egyes premierek kapcsán súrlódások az érdekelt felek között - a legismertebb a Hopp példája.

Öröm lehet az ürömben, hogy ha nem születik az utolsó pillanatban megállapodás az eheti vetítések tekintetében, még mindig van arra lehetőség, hogy a Cinema City jövő héttel kezdje el játszani a filmet. Az Intercom részéről Rajki Péter nyilatkozott a lapnak, aki csak arról tudott beszámolni, hogy egy nappal a bemutató előtt még mindig nem kaptak hivatalos értesítést a Cinema City-től. Rajki elmondta, hogy a premier elmaradása esetén roppant csalódott lenne. Mi is, főleg azért, mert nem túl jó precedenst teremtene a bemutató elmaradása, aminek a két hadakozó fél között leső nézők isszák meg a levét.


Természetesen alternatív megoldás mindig van, az AeonFlux blog megszerezte azon mozik listáját, amelyekben biztos megtekinthető lesz A majmok bolygója: Forradalom. Öt budapesti multiplex mellett csupa vidéki helyszín szerepel a listán, többek között három egri, egy-egy szegedi, kecskeméti, szombathelyi, székesfehérvári, debreceni, miskolci és szolnoki mozi. (Jórészt független filmszínházakról, illetve a Mi mozink-hálózat termeiről van szó.)

FRISSÍTÉS: Megérkezett a Cinema City hivatalos állásfoglalása az ügyben:

Tisztelt Majmok Bolygója Rajongók!

Sajnálattal olvassuk elégedetlen kommentjeiteket, hogy a fent említett filmet az eheti műsorunkban nem találtátok. Amit fontos tudni, és amit minden fórumon, ahol erről nyilatkoztunk el is mondtuk: ez nem a magyar filmrajongók vagy a helyi nézők ellen született döntés, hanem a film forgalmazója és a cégünk közötti üzleti tárgyalás jelenlegi kimenetele. Tudjuk, hogy sok látogatónknak van véleménye a témáról, sőt sok esetben elképzelése arról, hogy milyen folyamatok zajlanak a háttérben, hogyan dől el egy film bemutatása egy adott moziban, milyen feltételeket szab a mozi, vagy az adott stúdió, esetleg forgalmazó.

Ezért fontos elmondanunk, hogy több feltételezés, ami a sajtóban napvilágot látott, vagy amit a kommentelők gondolnak, mondanak, nem állja meg a helyét, nem fedik a valóságot. A Cinema City eddig is mindent megtett azért, hogy hazánkban a legmagasabb színvonalon, kép- és hangminőségben, kényelemben lehessen filmeket nézni. És ezután is így lesz.

Az említett filmmel kapcsolatban többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült még megállapodást kötnünk a forgalmazóval és azon vagyunk, hogy ez sikerüljön. Ha ez időközben megtörténik, természetesen boldogan műsorra tűzzük a filmet. Amint bármilyen változás születik, ezt itt, a Facebookon jelezni fogjuk Nektek.
Köszönjük!


FRISSÍTÉS - 2: Az Intercom is kiadott egy sajtóközleményt:

A Cinema City mozihálózatot üzemeltető I.T. Magyar Cinema Kft. nem tűzi műsorára 2014. július 17-től A majmok bolygója - Forradalom című 3D-s sci-fi akciófilmet. A 2011-ben bemutatott A majmok bolygója - Lázadás című sikerfilm folytatása a hétvégén került az amerikai mozikba és 33 százalékot javítva az első film eredményén, kimagaslóan magas, 73 millió dolláros nyitóhétvégét produkált. A folytatás magyarországi sikerében bízva a film hazai forgalmazója, az InterCom mindent megtett, hogy a film az amerikai bemutató után egy héttel Magyarországon is a legszélesebb közönség elé kerülhessen.
"Rettenetesen csalódottak vagyunk, és nagyon sajnáljuk azokat a magyar nézőket, akik a Cinema City hálózat valamelyik mozijában nézték volna meg A majmok bolygója - Forradalom című filmet. Az InterCom egy éve dolgozik azon, hogy a lehető legtöbb hazai mozirajongóhoz eljuthasson a nyár egyik legjobban várt alkotása." - mondta Rajki Péter az InterCom marketing- és kommunikációs vezetője. "A mozikkal folytatott tárgyalásaink során semmivel sem szerettünk volna jobb vagy más feltételeket elérni, mint korábban bármilyen hasonló film esetén. Ennek ellenére a Cinema City mozihálózat úgy döntött, hogy a világon óriási sikerrel futó filmet nem tűzi műsorára július 17-től."
A széleskörű, országos marketingkampány, a nemzetközi és magyarországi pozitív sajtóvisszhang, valamint a kimagasló amerikai és régiós nézettségi eredmények Magyarországon is hatalmas sikert ígérnek. A nézők most csütörtöktől (2014. július 17.) a következő 44 magyarországi moziban tekinthetik meg A majmok bolygója - Forradalom című filmet: Budapesten - Corvin, Mi Mozink Eurocenter, Mi Mozink Lurdy, Pólus, Sugár; illetve vidéken - Ajka, Balassagyarmat, Balatonfüred, Békéscsaba, Cegléd, Csopak kertmozi, Debrecen Apolló, Dunaújváros Dózsa, Eger Kertmozi, Eger Uránia, Eger Agria, Fehérgyarmat, Fövenyes Kertmozi, Gödöllő, Gyöngyös, Hévíz, Hódmezővásárhely, Kecskemét Malom, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kisvárda, Miskolc Uránia, Mi Mozink Tatabánya, Nagykanizsa Cinema, Nyíregyháza Krúdy, Pápa Petőfi, Révfülöp Kertmozi, Salgótarján, Sopron Elit, Sárospatak, Siófok, Szarvas, Szeged Belvárosi, Szentes, Székesfehérvár Barátság, Szombathely Savaria, Szolnok Tisza, Tata Est és Zalaegerszeg Art.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zenty #24
    Egyébként tényleg jo film
  • Richard Donkies #23
  • nlght #22
    egy paródiát viszont el tudnék képzelni belőle ilyen Leslie Nielsen stílusban :D
  • Peet81 #21
    ezt a sok ratyi kommentelőt :S
  • nlght #20
    én láttam a trailert, gyakorlatilag elspoilerezte a filmet, a történet sablonos és nekem sem jön be ez a témavilág, szóval én sem siratom... ha meggondolom magam, majd kikölcsönzöm a torrenttékából...
  • SanMaster #19
    Jajjj, most mi leszz?!!!! Pffff, ki nem.....
  • gombabácsi #18
    a régi film sokkal jobb volt, főleg az első rész

    ezt az újat megnéztem, de már semmire se emlékszek belőle
  • zetortraktor #17
    Láttad? Nincs több kérdésem.

    (Az Edge tavaszi premier volt.)
  • lwb #16
    Ez a nyár legjobb filmje? Ne vicceljünk már. Ha már sci-fi, akkor inkább az Edge of Tomorrow.
  • Willenbrock #15
    +1 Én sem sajnálom,a régi sem tetszett.Nekem ez nem sci-fi,hanem fantasztikus kalandfilm vagy mesefilm.