Gyurkity Péter

Kína: nemzetbiztonsági kockázat az iPhone

Újabb amerikai szereplőt szemeltek ki a kínai hatóságok, ezúttal az iPhone helymeghatározását kifogásolják.

Az elmúlt hetekben többször olvashattunk arról, hogy az ország illetékesei, illetve az ő szócsövüknek minősülő állami média nyugati vállalatokat vádolt meg kémkedéssel, illetve olyan adatok gyűjtésével, amelyek akár nemzetbiztonsági szempontból is kockázatot jelenthetnek. Szó esett itt a Windows 8 betiltásáról, az IBM által fejlesztett eszközök leváltásáról, valamint az Apple és a Google befolyása elleni küzdelemről is - ez utóbbi részének tekinthető a Siri kapcsán indult szabadalomsértési per is.

Az állami televízió, a CCTV, most arról beszélt, hogy az Apple egyes hordozható eszközeiben, így például az iPhone okostelefonokban használt nyomkövetési és helymeghatározási funkció - amely eredetileg a térképszolgáltatás és az ahhoz kapcsolódó ajánlatok személyre szabását hivatott megkönnyíteni - szintén komoly kockázatokat rejt magában. Az iOS 7 operációs rendszer részeként működő funkció nemzetbiztonsági szempontból kifogásolható, még akkor is, ha ez kizárólag a felhasználó beleegyezésével továbbít adatokat az Apple szerverei felé, a tulajdonosnak pedig lehetősége van kikapcsolni azt.

Az Apple egyelőre nem reagált a hírre, de érdemes megjegyezni, hogy Kínában komoly pozíciókra tettek szert. Bár a teljes okostelefonos piacon mindössze 6 százalékos részesedéssel rendelkeznek, a prémium kategóriás termékek szegmensét magabiztosan uralják, hiszen az 500 dollár feletti kategóriában a készülékek 80 százaléka ered a cégtől, befolyásuk egyes fotók alapján még magas állami vezetőkre is kiterjed. Azt még nem tudni, hogy a CCTV-jelentést követően mikor és mennyiben kerül sor határozott ellenintézkedésekre, ám az eddigi tapasztalatok alapján erre nem kell sokat várnunk.

Annál is inkább, mert (ahogy azt a bevezetőben is említettük) inkább egy hosszabb folyamat újabb állomásáról van szó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #3
    A piacvédelmen kívül még az is szempont, hogy olcsóbb cenzúrázni, mint adatokat szűrni, blokkolni.
    Kína már elég nagy ahhoz, hogy efféle feltételeket szabjon az USA-nak, a biztonságra hivatkozva. Amely hivatkozás részben még igaz is.
  • Cat #2
    Ez szimpla piacvédelem. Ott a Huawei, ZTE, stb., vegyenek a népek hazai telefont.
  • Andrew1986 #1
    Itt Kínáról van szó a nagy Kínai Tűzfal hazájáról. Nem tudnák az összes Apple szerverei felé továbbítandó helymeghatározási és nemzetbiztonságot sértő adatokat az blokkolni -még ha a felhasználó nem is kapcsolta azt ki- mind internetes, mind telefonos hálózati rendszeren?