SG.hu·

Amerikában végképp leszerepelt a Transformers-sorozat

Amerikában végképp leszerepelt a Transformers-sorozat
Még a Transformers 3-ig kitartó nézők negyedét is elvesztette Michael Bay sorozata a negyedik részre.

Bár Amerikában idén egy premierfilm sem produkált jobbat a Transformers: A kihalás kora a 100 milliós nyitóhétvégéjénél, de már akkor sejteni lehetett, hogy a széria negyedik része bőven alul fogja múlni az előző epizód teljesítményét. Nos, most már biztosan kijelenthetjük, hogy Amerikában csúnyán leszerepelt a sorozat, hiszen a 319 millió dollárt teljesítő első rész, valamint az Amerikában 402 és 352 millió dollárig jutó folytatásokat követően a negyedik film valahol 245 és 265 millió dollár között fog zárni. Ez több, mint 25%-os nézővesztést jelenthet, ami nagyobb, mint A csodálatos pókember második vagy A Karib-tenger kalózai negyedik része esetében.

Minderre pedig abból lehet következtetni, hogy a 210 millió dolláros költségvetésből készített film Amerikában hétvégén mindössze 36,4 milliós bevételt produkált, mely az ünnepi hétvége ellenére is 63,6%-os csökkenést jelentett. Úgy tűnik a Paramount trükközése hatástalannak bizonyult, ugyanis a stúdió minden egyéb mérés ellenére állította, hogy a film nyitóhétvégi bevétele meghaladta a 100 millió dollárt egy hajszállal, míg a többi stúdió ezt 98 millió dollár körül határozta meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2014. 07. 25.. 08:45||#6
Összesen 921 millió eddig. Már csak a 3. rész előzi meg bevételben.
© kalapos012014. 07. 10.. 12:11||#5
-filmje.
© kalapos012014. 07. 10.. 12:10||#4
Mit csodálkozol, ha megnézted? Vagy azon csodálkozol, hogy ez az év eddigi legsikeresebb filme?
© djuliann2014. 07. 10.. 10:25||#3
nem csodálom..amúgy olyan szar lett és unalmas az egész hogy csodálkozok ha egyáltalán elmegy valaki megnézni...
© Zombee2014. 07. 08.. 07:57||#2
A film 174 milliónál jár Amerikában, Amerikán kívül 400. És még csak 10 napja megy, én azért leszereplésnek nem mondanám. A megtérülés már biztos, és odébb van még a vége. Amúgy az emberek nem csak hétvégén mennek moziba.
© Sippie2014. 07. 07.. 22:23||#1
csoda hogy az elsõ rész után egyáltalán a többi részre kíváncsiak voltak a nézõk.
+1