Berta Sándor
A Samsung is leállítja a plazmatévék gyártását
Újabb gyártó vonul ki a piacról, amelyen így csupán az LG marad, de az sem sokáig.
A Samsung SDI bejelentette, hogy november 30-án leállítja a televíziókhoz készített plazmapanelek gyártását. A dél-koreai konszern ezzel a lépéssel a Panasonic példáját követi, amely kapcsán már tavaly októberben kiszivárgott, hogy hasonló lépésre készül, majd az információ megerősítést nyert 2013 novemberében. A japán társaság a kemény árversennyel, a plazmatévék iránti csökkenő igénnyel és az LCD fejlesztések felfutásával indokolta akkor a döntést.
A Samsung azzal magyarázta a bejelentést, hogy egyre kisebb a kereslet a plazmatelevíziókra és az eddig a készülékek kifejlesztésére fordított összegeket a jövőben inkább más területeken fektetné be. Mindez azt jelenti, hogy a tavaly bemutatott PNF8500 lehet a Samsung utolsó plazmatévéje. Egyelőre kérdéses, hogy a modellt meddig lehet még megvásárolni.
John Ryu, a Samsung Visual Display kutatási és fejlesztési részlegének alelnöke már januárban utalt rá, hogy a plazmakijelzőknek 2014 után nem lesz jövőjük a vállalatnál, a LED-LCD-technikához képest ugyanis túl sokba kerülne egy költséghatékony 4K-modell kifejlesztése. A Panasonic és a Samsung kivonulásával egyedül az LG marad a plazmatelevíziók piacán, de az sem sokáig. A Yonhap dél-koreai hírügynökség cikkében ugyanis kiemelte, hogy a társaság szintén azt fontolgatja, hogy a közeljövőben leállítja a plazmatévék gyártását.