Berta Sándor

20 új Chromebook-modell jelenhet meg az idén

Az Intel és a Google közös sajtókonferencián jelentette be, hogy az év végéig legalább 20 új modell kerülhet a boltokba.

Navin Shenoy, az Intel menedzsere elmondta, hogy új formájú készülékeket akarnak létrehozni. Az új készülékek elsősorban nagyobb teljesítménnyel és hosszabb üzemidővel rendelkeznek majd, s ezek lesznek az első ventilátor nélküli eszközök. Az Intel közölte, hogy az operációs rendszer a Chrome OS 64 bites változata lesz. Az olcsó Chromebookokba az Intel negyedik generációs Core i3-as és Celeron processzorai kerülhetnek, amik a Bay Trail-M sorozatú rendszerchipekre épülnek.


Az üzletember rámutatott, hogy napjainkban már gyakorlatilag az összes nevesebb PC-gyártónak vannak Chromebookjai, ami azt mutatja, hogy ezek a termékek egyre inkább a PC-k alternatíváivá válnak. Caesar Sengupta, a Google termékmenedzsere a Chromebookok oktatási piacon elért sikereit emelte ki és hangsúlyozta, hogy már több mint 10 000 iskolában használják a készülékeket, és hamarosan megjelenhet az Education Chromebook koncepció.

A Lenovo két új Chromebookot jelentett be, az egyik készüléket hagyományos kijelzővel, míg a másikat érintőképernyővel szerelték fel. A Chromebook N20 és az N20p egyaránt 11,6 hüvelykes kijelzőt kapott, a felbontás pedig mindkét terméknél 1368 x 768 képpont. A modellek technikai specifikációi is megegyeznek. Az új Chromebookok a Bay Trail generációs Intel Celeron processzorra épülnek, ami integrált grafikus chippel rendelkezik, ezt egészíti ki a 4 gigabájt RAM és a 16 gigabájt flashmemória. A Lenovo a Google Drive szolgáltatás segítségével további 100 gigabájt ingyenes Cloud-tárhelyet biztosít a vásárlóknak.


Az N20-sorozatba teljes értékű billentyűzetet, kombinált WLAN-Bluetooth modult (ami támogatja az IEEE 802.11a/b/g/n/ac és a Bluetooth 4.0 szabványt); valamint egy USB 3.0 és két USB 2.0-s portot, memóriakártya-olvasót, 1 megapixeles webkamerát és HDMI-kimenetet szereltek. A gyártó által közölt üzemidő mindkét termék esetében 8 óra, és az N20 és az N20p mérete egyaránt 295 x 212 x 17,9 mm. Az N20 súlya 1,27 kilogramm, míg az N20p súlya 1,4 kilogramm, előbbi bevezető ára 279, az N20p pedig 329 dollárért vihető haza az amerikai boltokból.

Az Asus a 11,6 hüvelykes C200 és a 13,3 hüvelykes C300 típusú Chromebookot dobja majd piacra. Mindkettőben lesz WLAN 802.11ac-szabványú modul. Az Acer C720 a negyedik generációs Core i3-ra épül, ennek bevezető ára 349,99 dollár lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zsuzsitolman #9
    Kedves Mindenki,

    Kérlek, segítsétek egyetemi beadandómat e két teszt valamelyikének kitöltésével!
    Az elsőben tájképeket lehet értékelni:

    https://docs.google.com/forms/d/1Mk3zUZDzuU-HVgaWp-2nVNKBMj98ThIAfIaroaoU6kw/edit#

    A másodikban divatfotókat lehet értékelni:

    https://docs.google.com/forms/d/17PsLNdlgNtsjRao9wIyU2H_5p1kkiwXU9iHMIYEjfn8/edit#

    Köszönöm a kitöltést!
  • Rizling #8
    Bocsánat, de ha valaki avval intézi el, hogy, "mire jó egy Chromebook" annak nehéz lesz akár mi újat mondani. Két éve használok egy Samsung Chromebook-kot, és szerves része lett minden napi életemnek. Például este lefekvés előtt, ugyan úgy mint aki könyvet olvas, vagy tablettát használ, én a Chromebook-kot olvasom, vagy például meghallgatok egy Szántai Lajos előadást a YouTube-on. Ha pedig veszel egy Chromecast-et is a TV-hez, akkor egy új világ nyílik meg előtted, és amihez nagyon megfelel a Chromebook. Vagy említsem azt, hogy teljes biztonsággal tudsz böngészni a netten! Nem kell tartani a vírusoktól. Sőt zenét, videót és miegymást ugyan csak biztonságosan letudsz tölteni. A másik dolog amit én nagyon élvezek, hogy ha összecsukod a Chromebook-ot, legyen az egy videó film közepén, mikor ismét kinyitod folytatod ott ahol abba hagytad
  • Rizling #7
    Bocsánat, de ha valaki avval intézi el, hogy, "mire jó egy Chromebook" annak nehéz lesz akár mi újat mondani. Két éve használok egy Samsung Chromebook-kot, és szerves része lett minden napi életemnek. Például este lefekvés előtt, ugyan úgy mint aki könyvet olvas, vagy tablettát használ, én a Chromebook-kot olvasom, vagy például meghallgatok egy Szántai Lajos előadást a YouTube-on. Ha pedig veszel egy Chromecast-et is a TV-hez, akkor egy új világ nyílik meg előtted, és amihez nagyon megfelel a Chromebook. Vagy említsem azt, hogy teljes biztonsággal tudsz böngészni a netten! Nem kell tartani a vírusoktól. Sőt zenét, videót és miegymást ugyan csak biztonságosan letudsz tölteni. A másik dolog amit én nagyon élvezek, hogy ha összecsukod a Chromebook-ot, legyen az egy videó film közepén, mikor ismét kinyitod folytatod ott ahol abba hagytad. Nem tagadom, hogy helyettesBocsánat, de ha valaki avval intézi el, hogy, "mire jó egy Chromebook" annak nehéz lesz akár mi újat mondani. Két éve használok egy Samsung Chromebook-kot, és szerves része lett minden napi életemnek. Például este lefekvés előtt, ugyan úgy mint aki könyvet olvas, én a Chromebook-kot olvasom, vagy meghallgatok egy Szántai Lajos előadást a YouTube-on. Ha pedig veszel egy Chromecast-et is a TV-hez, akkor egy új világ nyílik meg előtted, amihez nagyon megfelel a Chromebook. Vagy említsem azt, hogy teljes biztonsággal tudsz böngészni a netten! Nem kell tartani a vírusoktól. Sőt zenét, videót és miegymást ugyan csak biztonságosan letudsz tölteni. A másik dolog amit en nagyon élvezek, hogy ha végeztél csak összecsukod, és amikor kinyitod folytatod ott ahol abba hagytad. Ez érvényes arra is, ha például nézel egy YouTube videót, és a közepén becsukod, majd később ha kinyitod ott folytatod ahol előtte meg szakitodtad. Bocsánat, de ha valaki avval intézi el, hogy, "mire jó egy Chromebook" annak nehéz lesz akár mi újat mondani. Két éve használok egy Samsung Chromebook-kot, és szerves része lett minden napi életemnek. Például este lefekvés előtt, ugyan úgy mint aki könyvet olvas, én a Chromebook-kot olvasom, vagy meghallgatok egy Szántai Lajos előadást a YouTube-on. Ha pedig veszel egy Chromecast-et is a TV-hez, akkor egy új világ nyílik meg előtted, amihez nagyon megfelel a Chromebook. Vagy említsem azt, hogy teljes biztonsággal tudsz böngészni a netten! Nem kell tartani a vírusoktól. Sőt zenét, videót és miegymást ugyan csak biztonságosan letudsz tölteni. A másik dolog amit en nagyon élvezek, hogy ha végeztél csak összecsukod, és amikor kinyitod folytatod ott ahol abba hagytad. Ez érvényes arra is, ha például nézel egy YouTube videót, és a közepén becsukod, majd később ha kinyitod ott folytatod ahol előtte meg szakitodtad. vvBocsánat, de ha valaki avval intézi el, hogy, "mire jó egy Chromebook" annak nehéz lesz akár mi újat mondani. Két éve használok egy Samsung Chromebook-kot, és szerves része lett minden napi életemnek. Például este lefekvés előtt, ugyan úgy mint aki könyvet olvas, én a Chromebook-kot olvasom, vagy meghallgatok egy Szántai Lajos előadást a YouTube-on. Ha pedig veszel egy Chromecast-et is a TV-hez, akkor egy új világ nyílik meg előtted, amihez nagyon megfelel a Chromebook. Vagy említsem azt, hogy teljes biztonsággal tudsz böngészni a netten! Nem kell tartani a vírusoktól. Sőt zenét, videót és miegymást ugyan csak biztonságosan letudsz tölteni. A másik dolog amit en nagyon élvezek, hogy ha végeztél csak összecsukod, és amikor kinyitod folytatod ott ahol abba hagytad. Ez érvényes arra is, ha például nézel egy YouTube videót, és a közepén becsukod, majd később ha kinyitod ott folytatod ahol előtte meg szakitodtad. Bocsánat, de ha valaki avval intézi el, hogy, "mire jó egy Chromebook" annak nehéz lesz akár mi újat mondani. Két éve használok egy Samsung Chromebook-kot, és szerves része lett minden napi életemnek. Például este lefekvés előtt, ugyan úgy mint aki könyvet olvas, én a Chromebook-kot olvasom, vagy meghallgatok egy Szántai Lajos előadást a YouTube-on. Ha pedig veszel egy Chromecast-et is a TV-hez, akkor egy új világ nyílik meg előtted, amihez nagyon megfelel a Chromebook. Vagy említsem azt, hogy teljes biztonsággal tudsz böngészni a netten! Nem kell tartani a vírusoktól. Sőt zenét, videót és miegymást ugyan csak biztonságosan letudsz tölteni. A másik dolog amit en nagyon élvezek, hogy ha végeztél csak összecsukod, és amikor kinyitod folytatod ott ahol abba hagytad. Ez érvényes arra is, ha például nézel egy YouTube videót, és a közepén becsukod, majd később ha kinyitod ott folytatod ahol előtte meg szakitodtad.

    adsfasdfBocsánat, de ha valaki avval intézi el, hogy, "mire jó egy Chromebook" annak nehéz lesz akár mi újat mondani. Két éve használok egy Samsung Chromebook-kot, és szerves része lett minden napi életemnek. Például este lefekvés előtt, ugyan úgy mint aki könyvet olvas, én a Chromebook-kot olvasom, vagy meghallgatok egy Szántai Lajos előadást a YouTube-on. Ha pedig veszel egy Chromecast-et is a TV-hez, akkor egy új világ nyílik meg előtted, amihez nagyon megfelel a Chromebook. Vagy említsem azt, hogy teljes biztonsággal tudsz böngészni a netten! Nem kell tartani a vírusoktól. Sőt zenét, videót és miegymást ugyan csak biztonságosan letudsz tölteni. A másik dolog amit en nagyon élvezek, hogy ha végeztél csak összecsukod, és amikor kinyitod folytatod ott ahol abba hagytad. Ez érvényes arra is, ha például nézel egy YouTube videót, és a közepén becsukod, majd később ha kinyitod ott folytatod ahol előtte meg szakítottad.
  • esemve #6
    "Az emberek 99% megelégszik egy ilyen kis teljesítményű facebook-youtube-g-mail-angrybirds-videonézegetővel. "

    Arra még egy droidos tablet is bőven elég, (netalántán wines vagy ios-es) cserébe még másra is jó...
  • MsUser #5
    Az emberek 99% megelégszik egy ilyen kis teljesítményű facebook-youtube-g-mail-angrybirds-videonézegetővel.
    Bőven elegendő a hozzáértésük és igényükhöz mérten!
  • Narxis #4
    Aztán hol nincs net? Melyik tanyán? Ráadásul külföldön semmi akadálya nincs, hogy visszavidd ha nem tetszik a termék, visszaadják a pénzed mint ahogy az látható volt a Samsung Gear-nél. Sokan visszavitték miután rájöttek, hogy ez nem annyira okos óra úgyhogy a Chromebook csak elég jó sokaknak.

    Sajnos a hazai mentalitás az annyira beszűkült látótérrel rendelkezik, hogy évekig magyarázhatná az ember akkor se fogná fel a delikvens.
  • soundsonic #3
    +1 mindkét hozzáoszlónak. Mindezt azzal egészíteném ki, hogy még nagyon drága is..
  • esemve #2
    Net nélkül pl levélnehezéknek
  • Omega #1
    Osztán' mire jó egy chrombook, még mindig nem jöttem rá.