SG.hu·

Kiderült, kik lesznek benne a Pókember ellenségeiről szóló filmben?

Kiderült, kik lesznek benne a Pókember ellenségeirõl szóló filmben?
Zöld Manó, Dr. Octopus, Keselyű, Rinó és az is lehet, hogy Mysterio is szerepet kap a Baljós Hatosban.

Már korábban kiderült, hogy a Sony Pictures stúdió szeretne minél többet profitálni abból, hogy rendelkezik a Pókemberes jogokkal, s bizony 2-3 évente egy-egy Spider-Man-epizód közel sem hoz elegendő pénzt. Éppen ezért a cél az évenkénti bemutató, s ez pedig csak spinoffok segítségével lehetséges. Mint az kiderült, az egyik Pókemberes spinoff egy Venom-mozifilm lesz, míg a másik a Baljós Hatosé, vagyis a Sinister Sixé.

Azonban eddig még nem lehetett tudni, hogy kik fognak feltűnni a Sinister Sixről szóló mozifilmben, melyet Drew Goddard fog írni és rendezni. Nos, a Sony és a Shazam különleges közös kampányából talán lehet következtetni, hogy mely gonosztevők kerülnek majd kiemelésre a várhatóan 2016-ban vagy 2017-ben bemutatásra kerülő filmben. Ha valaki a Shazamot használja A csodálatos pókember 2 stáblistája alatt szóló szám beazonosításához, akkor az alábbi teaser képeket is megkapja. Pontosan hat darab kép van, és ezek a képek egy-egy rosszfiúra utalnak. Néhány utalást könnyű megfejteni (Zöld Manó, Dr. Octopus, Keselyű, Rinó), a többi pedig minden bizonnyal Kraven, a vadászra utal, valamint Mysterióra, illetve egyes tippek szerint Kaméleonra.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Serutekin2014. 05. 01.. 14:06||#2
Én is hiányolom a magyarítást pl lehetne Dr Csápeti 😊 Egyébként ezek "név" filmek. Sajnos a Pókemberrel mindent el lehet adni ugyanis a gyerekes családot célozzák meg ott pedig elég ha a gyerek rajong Pókemberért. Bezzeg ha a rajzfilmek is ilyen szarok lettek volna 😄 Nem dübörögne úgy a kassza.
© Ender Wiggin2014. 04. 30.. 20:39||#1
ezek az idióta magya nevek. még röhejesebbé teszik az amúgy sem túl félelmetes karaktereket. miért nem doktor polip?
-1