MTI

Leleményesek a szerb áramtolvajok

Határtalan a szerbiai áramtolvajok leleményessége - írta szerdán a Blic című szerbiai napilap a szerbiai villanygazdasági (EPS) egyik szerelőjét idézve.

A beszámoló szerint az EPS munkatársai eddig az áramlopásnak 52 különböző módját tapasztalták Szerbiában. A legnépszerűbb "alternatív áramelosztásnak" az számít, amikor a tolvajok közvetlenül a villanyoszlopra kapcsolják rá a vezetéket. A leleményes villanyóra-tulajdonosok másik módszere a kimeneti és bemeneti vezeték felcserélése, aminek következtében az óra visszafelé forog, és "letörli" a kijelzőről az elfogyasztott árammennyiséget. A további "házi praktikák" között szerepel a számláló tűvel való megakasztása, illetve mágneses megállítása is.

A Blic szerint azonban a tolvajok arra is figyelnek, hogy ne maradjon nyoma az áramlopásnak: eltakarják az órát vagy időnként eltávolítják a tűt vagy a mágnest, hogy ne keltsen gyanút az fogyasztás hirtelen csökkenése. Becslések szerint egyébként évente mintegy 7 milliárd dinár, vagyis 18,6 milliárd forint értékben lopnak áramot Szerbiában.

A Blicnek a szerbiai villanygazdaság illetékesei azt mondták, hogy évente mintegy 20 ezer lopást fedeznek fel, ez azonban a teljes illegális tevékenységnek csupán az egyötöde. Emellett a törvény sem áll a szolgáltató oldalán. Annak ellenére, hogy az áramlopás bűncselekménynek számít, és akár három évig terjedő börtönbüntetéssel is sújtható, a bíróság a legritkább esetben szab ki ilyen jellegű büntetést. A leggyakrabban feltételesen szabadlábra helyezik az elkövetőket, illetve az ellopott áram értékének megtérítése mellett minimális pénzbírságot szabnak ki rájuk. Az áramtolvajoknak azonban a legtöbb esetben nincs sem jövedelmük, sem semmilyen vagyontárgyuk, így a büntetés kifizetése is elmarad.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!