Szekeres Viktor

Itthon siker az év eddigi legnagyobb bukása

Amerikában döbbenetesen nagyot bukott a Transzcendens, itthon viszont érdekelte a nézőket.

Amerikában a 100 millió dollárba kerülő Johnny Deppes scifi, a Transzcendens (Transcendence) nagyobbat bukott, mint például a Csatahajó, a John Carter vagy A Föld Után, mindössze 11 milliós hétvégével mutatkozott be, s összességében talán a 25 millió dolláros bevételt sem fogja elérni a film. Azonban nemzetközileg valamilyen szinten van esély a kompenzációra, amit remekül mutat a magyar példa is, hiszen itthon a közönségre még mindig sokkal nagyobb hatással vannak a reklámok, valamint a színészek, készítők nevei, mint a filmekről szóló esetleges negatív vagy pozitív vélemények. (Tehát egy agyonszidott alkotás is lehet nagy siker, míg így istenített produkció is hidegen hagyhatja a többséget.)


A Transzcendens hétvégi példája ezt remekül bizonyítja is, hiszen bár itthon sem az első helyen mutatkozott be a film (az a Rio 2-é lett, míg a második pozíció az Amerika kapitány 2-é), de a Húsvét által felturbózott nézettség így is 30 ezer fölött volt, egész pontosan 31 985-en látták a filmet csütörtöktől vasárnapig - ez pedig nem rossz, s ez 43 milliós bevételt jelentett a forgalmazónak. A teljesítmény értékét némiképp csökkenti az a tény, hogy a filmnek nem volt komolyabb vetélytársa a mozikban, az első tíz között másik újonc film nem debütált. (A százkarátos szeretők és a Halhatatlan szerelem is 2-2500 néző körül mutatkozott be.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DontKillMe #13
    "Épp hogy benézted, nem? Azt írták, hogy szar a film és most kiderült, hogy kurva nagy bukás is. Ez messze van attól, amit írtál, hogy übersikeres"

    -Ezen gondolatmenet szerint a Győzikének adásba sem lett volna szabad kerülni. (Sajnos mégis adásba került. :/)

    Hogy mi szar, vagy nem szar, azt a nézők döntik el, nem pedig egy kritikus. Szar film is lehet sikeres, nézd meg az éhezők viadalát. Szerintem szar, az IMDB szerint és a bevétel szerint nem az. Semmit nem jelent, hogy szerintem szar, ez maximum rám nézve fontos, globálisan nem. És pont ezért nem jelenthetjük ki kategorikusan.
  • Szerintünk #12
    Nagy előnye a filmnek, hogy az alap sztori (ahogy talán ebből is kiderül) egy rendkívül erős science fiction elképzelés, ami egyben (mint minden jó alapötlet) számos elméleti, fizikai, vallási és értékrendszer-beli kérdést is felvet. Ezek azonban akkor állnák meg igazán jól a helyüket, és keltenének bennünk érdeklődői feszültséget, ha a film logikusan követhető rendszert állítana elénk (ahogy pl. az Éhezők viadala), amibe kapaszkodva el merjük engedni fantáziánkat együtt gondolkodva a hősökkel. Pfister filmje azonban számos pontos csuklik meg a rá helyezett szellemiség, gondolatvilág és erős szimbolizmus alatt, s ez közel sem azért történik, mert gyenge az alapanyag....

    http://zorkaszerint.blogspot.hu/2014/04/transzcendens-kritika.html
  • kalapos01 #11
    Épp hogy benézted, nem? Azt írták, hogy szar a film és most kiderült, hogy kurva nagy bukás is. Ez messze van attól, amit írtál, hogy übersikeres. Itthon közepesen teljesít, de a magyar bevétel az százezer dollár, az nudli.
  • DontKillMe #10
    Nem szeretem magam ismételni, de ugye b+, hogy megmondtam? :D.

    http://sg.hu/listazas_msg.php3?id=1397842917&no=4
  • GaborT28 #9
    Nézőpont kérdése.... lehet, hogy mi vagyunk buták (csak azt hisszük, hogy mi okosak vagyunk), mert nekünk majdnem mindent eltudnak adni.
  • Lantee #8
    Mert a sok magyar szinvonalas műsor ezerszer jobb (Éjjel-Nappal Budapest, Gyanú Árnyékában, Édes Élet, stb.), tehát a magyar néző sokkal igényesebb. Aha...
  • paby88 #7
    Hát nekem tetszik bemutató alapján kicsi olyan mint mikor a csillagkapuba a Daniel átvette az irányítást az összes replikátor felett :D
  • tamolnar #6
    Bocsánat, freudi elszólás, megbukik, nem megkukik.
  • tamolnar #5
    Szóval amikor Amerikában megkukik egy jó film/sorozat az azért van, mert az amcsik buták, de ha Magyarországon sikeres egy szar film/sorozat az azért van, mert az amerikaiak buták?
  • Soundmaker #4
    Patrióta filmmel és olyan filmekkel amiben legalább 40x szerepel az amerikai lobogó mindig kasszát lehet robbantani :) Sosem a mondanivaló miatt ülnek be az amcsik a mozikba... :) Erről ennyit