Szekeres Viktor

Ilyen lesz John Malkovich kalózos tévésorozata - előzetes

John Malkovich lesz Feketeszakáll az új kalózos tévésorozatban.

Nem tudni, hogy mi lelte az amerikai tévécsatornákat, de alig pár hónap eltéréssel két kalóz tévésorozatot is bemutatnak. Az év elején a Black Sails című széria debütált az előfizetéses Starz csatornán, május 30-án pedig a Crossbones debütálhat az országos kereskedelmi NBC-n. A két sorozat között valószínűleg a sugárzó csatornák fogják a legnagyobb különbséget tekinteni, hiszen egy prémium adón sokkal több mindent meg lehet valósítani, mint egy országoson. De majd eldől. Sőt, talán már most is láthatjuk a különbséget a két sorozat között, hiszen megérkezett a Crossbones első előzetese.


A John Malkovich főszereplésével készült sorozat 1715-ben játszódik a Bahama-szigetek területén, az első működő amerikai demokráciában, New Providence-en. Malkovich a legendás Feketeszakállt személyesítheti meg a sorozatban, aki kvázi a kalózok nemzetének uralkodójának számít, csakhogy a paradicsomi állapotokat egy bérgyilkos zavarja meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • xido #1
    Ha csak fele ennyi pörgés marad benne,akkor simán verni fogja a Black Sails-t,ami számomra ritka vontatott lett és ködbe harapás,a beharangozója ellenére..