Gyurkity Péter

Megindult a sarkköri olaj kitermelése 

Oroszország a kimerülőben lévő szibériai olajmezőket váltaná fel a sarkköri lelőhelyek kiaknázásával.

Az elmúlt hónapokban ismét kiemelten fontos témává vált az európai országok kiszolgáltatottsága, legalábbis ami az energiapolitikát és a fogyasztók ellátását illeti. Oroszország továbbra is döntő szerepet játszik a fosszilis energiák terén, ez pedig a sarkköri lelőhelyek kiaknázásával minden bizonnyal a jövőben sem rendül meg.

A Pecsora-tengeren tavaly decemberben üzembe helyezett Prirazlomnoje olajkút most áprilisban kezdte meg a kitermelt olaj leszállítását, amelynek jelentőségét jól jelzi, hogy maga Putyin elnök is videolinken keresztül szemlélte meg az első szállítmány áttöltését egy, a platform mellett várakozó tankerhajóba. A 70 ezer metrikus tonna kitermelése csak az első lépést jelenti egy hosszú folyamatban, hiszen az orosz vezetés nagy szerepet szán a sarkköri vidékre telepítendő újabb egységeknek, amelyek a következő években ellensúlyozhatják a kimerülőben lévő szibériai mezők fokozatos visszaesését.

A szóban forgó mező egymaga mintegy 72 millió metrikus tonna olajat rejthet a tenger mélye alatt, ezt először a már említett, a parttól mintegy 61 kilométerre található olajkút csapolja meg. A kereskedelmi méretekben is jelentős kitermelést eddig a technológiai problémák és az időjárási viszonyok akadályozták, azonban az iparági fejlesztések, valamint a lassú felmelegedés mindkét területen előrelépést hozott - a munkálatokban a Gazprom partnere, a Shell is szerepet vállalt.


Egyes környezetvédő csoportok már az első tervek nyilvánosságra hozatalakor tiltakoztak a munkálatok ellen, szerintük egy-egy kiömlés hatalmas pusztítást végezhet a Barents-tenger élővilágában, ám az anyagi és politikai érdekek egyelőre nem sok teret hagynak nekik - a Greenpeace hajóját például tavaly szeptemberben orosz ejtőernyősök lefoglalták, a legénységet pedig csak egy parlamenti amnesztiát követően engedték el.

Az orosz vezetés érdekérvényesítő képességét (és hatalomban maradását is) nagyban befolyásolják az energiaárak - amíg az olaj ára hordónként 90-100 dollár felett marad, addig ezen a téren nem várható nagy változás. A 120-150 dolláros szint tartós megmaradása esetén a hatalmas kanadai olajmezők is nagyobb erővel kapcsolódhatnak be a termelésbe, ám ezek nyilván elsősorban az észak-amerikai félteke ellátásában segíthetnek majd (hasonló méretű tiltakozást kiváltva ezzel).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #12
    Az a gáz, hogy a legújabb módszerekkel az olajpala kitermelése is gazdaságos. Amiből nagyon sok van.
    Az is valószínű, hogy ha már nem lesz gazdaságos (mert legalább ugyanannyi energiába kerül a kitermelés, mint amennyit ad az energiahordozó), akkor sürgősen átállnak az energiacégek más formátumra. Pl. egyből előkerülnek az alternatív energiás licenszek, meg hirtelen lesz pénz kifejleszteni teljesen új elven működő napelemet, akksikat.
    A lényeg, hogy az átlagember otthon ne tudjon hozzájutni, hanem fizetni kelljen érte. Szerintem legalábbis már van forgatókönyv ilyen esetekre, persze nem a Föld hanem a profit érdekében.
  • Amergin #11
    Jól jelzi az olajkorszak végét, hogy már az extrém környezetekbe is elmennek kitermelni, mert úgymond megéri. Az világ olaj kitermelése még sem nő érdemben évek óta.
    Egyre közelebb van az a pont, amikor már annyi energiát kell befektetni a kitermelésbe, ami közelít a kitermelt nyersanyagból kinyerhető energiához. És ekkor "fogy el" az olaj. Nem éri meg kitermelni. Van még egy csomó belőle, csak nem lehet gazdaságosan a felszínre hozni.
    Jó hírem van: a Föld hamarosan (pár éven belül) beint nekünk
    A világgazdaság meg átáll a nulla növekedésre. A kamatszedő pénzrendszer értelemszerűen összeomlik ennek hatására. Brüsszel, vasington és az összes többi élősködő világhatalmi gennygóc elmennek az isten f@szára. A birodalmak beszopnak és minél jobban függnek az olajtól, annál inkább.
    És onnantól nyitott lesz a jövő: lehet Mad Max forgatókönyv a végén megvalósítva a Georgia Guidestones felíratának 1. pontját, de lehet valami más, ésszerűbb is, amiben nem hal meg egy csomó ember.
  • Tetsuo #10
    Én már lemondtam az emberiség legnagyobb részéről. Még egy olyan értelmes kultúrával rendelkező országban is, mint Magyarország, az emberek többsége agyhalott. Nézzük csak a választási eredményeket vagy hogy belenyugszanak a dolgokba és elvannak a szinte virtuális világban, ahol nem is valóságosak a problémáik.
    De bárhol nézzük a Földön, az emberek többsége hülye. Hitelt halmoznak fel, hagyják magukat becsapni és nem, nem csak a kilátástalanág miatt! A látszólag könnyebb út és az ostobaság miatt. Mert ne mondja nekem senki, hogy jó döntést hoz az, aki Bangladesben eladja a földjét 5000 USD-ért, hogy elutazhasson egy számára tök ismeretlen országba(pl. Maldív-szigetek), mert egy ember azt ígéri, hogy ott majd jól fog keresni téglahordással... (és kopp, kevesebb, mint 2 USD naponta, szabadnap nélkül) az ilyen Tajgetosz pozitív, csak úgy, mint a svájci frank alapú-, magyar hiteles. Meg az sem panaszkodhat, aki 20%-os hitelre veszi a 3D-s tévét, vagy szlovák tejet vesz és sírna, hogy tönkrement a magyar ipar.

    Sajnos be kell ismerni, hogy néhány okos ember csak kihasználja a sok arra érdemes barmot. Annak baj ez, aki értelmes de van gerince és becsületes akar maradni, így nem képes részt venni ebben a beteg rendszerben.
    A többit nem írom, mert mindegy. :-)
  • johnfly #9
    ÁÁÁÁ! Teljesen értelmetlen ez az egész, amiről ez a videó szól, úgy is az Idiokracy lesz az emberiség sorsa, akárhogy is vergődik az a pár ember, aki előrelátónak gondolja magát.
  • caius marius #8
    A hülyeség kora: http://youtu.be/F_S2bg506M0
  • Vol Jin #7
    "Az embernek semmi nem szamit....
    Amig nem tortenik vmi marha nagy katasztrofa addig csak a penz szamit...
    Sajnos ilyen az emberi termeszet, remelem nem lesz belole gebasz...."

    Ja, ha meg nem lenne olaj és gáz, itt rinyálnál, hogy hideg van, meg ott áll az udvaros a bmw tök feleslegesen.

    Keress egy angolszász kulturmocskot ekéző blogot, és farmerben ülve zabáld közben a hamburgert!
  • barret #6
    Valahogy ki kell nyírni a bolygót nem igaz? :D
    Vagy legalább az emberi faj nagy részét el tűntetni...
    A gazdagok úgy is megoldják a maguk problémáit,
    a szegényebbek meg kihalnak :D
    A környezetrombolás még csak most indul,+ a jég alatt még lesznek érdekes dolgok:)
  • johnfly #5
    Ha nem megy a közelébe Steven Seagal, nem lesz baj.
  • Kryon #4
    A legnagyobb gebasz akkor lesz, amikor már a sarkköri termelés sem elég és hozzá kell nyúlniuk a palagázhoz/olajhoz, amiből állítólag rengeteg van nekik is. Az lesz csak az igazi környezetrombolás, ez még ahhoz képest semmi.
  • NEXUS6 #3
    Jól jön az a kis olaj a béemwébe nem?

    Az oroszok örülnek, mert a magas olajárak miatt olyan technológiákat tudnak alkalmazni, onnan kitermelni az olajat, ahonnan egyébként nem érné meg.

    A pénzből meg fejlesztik a hadi kiadásaikat és így egyre nagyobb olyan területet tudnak az érdekszférájukba vonni, amit amúgy nem tudnának. Ha jól választják ki aztán ott is találnak olajat... és így tovább. Nade a XX. szd eleje óta kb ez a nagy harci helyzet.