Berta Sándor

A HTC gyárthatja a Nexus 8 táblát

Úgy tűnik, hogy a készülék gyártója ezúttal nem az Asustek Computer lesz. Kérdéses az is, hogy az új modell után a Google jelentkezik-e további táblagépekkel.

A DigiTimes tajvani IT-portál tudósítása alapján a Nexus tábla PC-ket eddig készítő tajvani gyártót egy másik cég válthatja fel. Az új termék várhatóan a harmadik negyedévben kerülhet a boltokba. A kiszivárgott hírek szerint a Google a HTC-t (High Tech Computer) bízta meg a Nexus 8 elkészítésével. Mindez azért meglepő, mert az eddigi két Nexus táblát egyaránt az Asus gyártotta. Az IT-óriás azonban változtatni akart és egy új dizájnt fejlesztett ki, ehhez kapcsolódóan pedig úgy döntött, hogy új partnercéget is keres. Így esett a választása a HTC-re.

A tajvani IT-oldalnak nyilatkozó források kiemelték, hogy a Google aligha alkalmaz majd agresszív értékesítési stratégiát a harmadik generációs táblagépe kapcsán, hiszen már elérte azt a célját, hogy növelje az Android piaci részesedését a tábla PC-k piacán. Egyes elemzők ráadásul úgy vélték, hogy a Nexus 8 lehet a Google utolsó táblája. Mindenesetre a megrendelés kiesése miatt az Asusnak lehetősége lesz arra, hogy saját táblagépeinek és okostelefonjainak a marketingjére és gyártására összpontosíthassa a figyelmét.

A DigiTimes már februárban arról számolt be, hogy az Asus helyett a HTC lehet a befutó, akkor viszont még megjelenési időpontként április vége szerepelt és az, hogy az első szállítmány kétmillió eszközből állhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!