Szekeres Viktor

Meglepően rövid lett az új Godzilla

Mindössze másfél órás lesz az új Godzilla, vagyis a szokottnál több előadás lesz belőle naponta.

Amerikában május 16-án, nálunk viszont már egy nappal korábban bemutatásra kerül az új Godzilla-mozifilm, mely a Fandango honlapja szerint mindössze 98 perces hosszúságú lesz, vagyis nagyjából másfél órás, ha eltekintünk a filmvégi stáblistáról, melyről itthon egyébként is a többség sportot űzve rohan ki. A játékidő rövidsége egyrészt azért lehet meglepő, mert a blockbusteröktől nem ezt szoktuk meg, másrészt pedig mert a franchise-ok nyitó epizódjai szeretnek az eredetsztorival bíbelődni. Azonban alig másfél óra alatt vélhetően nem fognak sok időt eltölteni az alaphelyzet megalapozásával.

Összehasonlításképp: Roland Emmerich 1998-as Godzillája 139 perces volt, de egyébként is az jellemző a nagyköltségvetésű hollywoodi látványfilmekre, hogy az átlagnál hosszabbak, legalább két órásak. Persze kivételek mindig vannak, s míg az Amerika kapitány 2 vagy A beavatott is jóval hosszabb film volt, a 300 második része például csak 102 perces, a tavalyi siker Gravitáció pedig csak 91 perces.. Még szerencse, hogy a filmhossznak az égvilágon semmi köze sincs a leendő minőséghez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DontKillMe #12
    Láttam a bemutatón. AZ alapján egy "ZS" kategóriás filmet várok. Amúgy sem vártam mást, ahogy az eddigi, korábbi "alkotásoktól" sem. Akinek ennyi az ingerküszöbje, ám legyen. Nálam még az "egynek jó lesz" kategóriába sem esik bele. Sry. Jah, és nem kell feltétlenül megnéznünk valamit, hogy fanyalogjunk.
  • adler741 #11
    A Gravitációról szakszerűen
    https://www.youtube.com/watch?v=nkSG1OS12JY

  • scagnetti #10
    Mit fanyalogtok? Még nem is láttátok a filmet! Legalább addig ne fikázzatok, amíg nem láttátok!
  • Gladiator #9
    Te amugy elolvastad a cikket?
  • zetortraktor #8
    De ez most honnan? Mármint, hogy legyen két óra hosszú. Volt valaha olyan Godzilla, ami olyan hosszú volt? Oké, nyilván, de tippre az összes régi film inkább másfél órás volt. Mit lehet ezen kifejteni. A plusz fél óra arra kellene, hogy egy aggódó apa és kislány drámáját, vagy bármilyen beszélgetős szálat kiemeljen.
  • culas25hc #7
    Valóban nincs összefüggés a minőség és a játékidő között, de de ettől még gyanús, hogy miért nem tudtak kitölteni két órát egy akciófilmmel. Jobb esetben így lett kerek a történet, rosszabbik esetben nem volt semmi ötletük rá, és a 98 percet is alig tudták összehozni.
  • wraithLord #6
    könyvei => könyvelni
  • wraithLord #5
    Azért vannak olyan műfajok/stílusok, amelyek igénylik a legalább 2 órás játékidőt, és ha rövid, akkor szinte látatlanban el lehet könyvei, hogy egy kalap szar.

    A Godzilla esetében kicsit furcsa, hogy ilyen rövid, de talán nem lesz rossz. Lehet, hogy más stílusban fogja bemutatni az egészet, mint a '98-as film. Mindenesetre én nem örülök neki, egy Godzilla film legyen hosszú, és fejtse ki magát rendesen...
  • zola2000 #4
    Az előző a 2004es Godzilla Final Wars.
  • endrev #3
    Én is borítékolom, hogy nem lesz egy emlékezetes alkotás. Az előzőnek volt története, romantikája, humora, dramaturgiája. Ez - biztosan - csak látvány, akció, akció, látvány, vér, akció, látvány, akció lesz. Ellenkező esetben lett volna mit mutatni a karakterekből is az előzetesben... vagy direkt készítettek egy olyan előzetest, amivel elmegy a kedvem a film megnézésétől, legalább is moziban, és pénzért... és akkor csodálkoznak, hogy emberek filmeket töltenek le. Az Avatart kétszer is megnéztem moziban, és most az Amerikai kapitány 2-t is meg fogom. Jó filmeket kellene készíteni... Na mindegy...

    Surprise meee...! :) (Az Amerika kapitány 2-vel sikerült, úgyhogy még van remény Hollywood számára.)