Gyurkity Péter

Földszerű exobolygót találtak 

A Kepler űrtávcső adatait feldolgozó csillagászok egy Földhöz hasonló exobolygóra bukkantak.

A NASA Ames Research Center munkatársai bejelentették, hogy most első alkalommal fedeztek fel egy olyan exobolygót, amely méretében a Földhöz nagyon hasonló, ráadásul a lakható zónán belül tartózkodik, vagyis a folyékony víz jelenléte valószínűnek tűnik. Ennek bizonyítása azonban nehéz lesz.

A Kepler-186f névre keresztelt exobolygó a rendelkezésre álló adatok alapján méretét tekintve alig 10 százalékkal nagyobb saját otthonunknál, ezzel kizárható, hogy pusztán gázból állna, mint például a Jupiter - a csillagászok szerint ez a Földnél legalább másfélszer nagyobb égitestekre jellemző. A legfontosabb összetevők a szilárd kőzet, a vas, illetve a víz lehet, ám ezek arányát megbecsülni sem lehet, mint ahogy azt sem tudjuk bizonyítani, hogy folyékony víz valóban jelen van-e a bolygón. Ennek megmaradásához légkörre van szükség, ám az adatokból nem derül ki, hogy ez vajon szintén megtalálható.


Az elmúlt években több száz, Naprendszeren kívüli bolygót fedeztek már fel, ám ezek méretükben alaposan eltértek egymástól, elsősorban annak köszönhetően, hogy maga a mérési módszer is leginkább a nagyobb példányok megtalálását teszi lehetővé. A mostani bejelentést nagy előrelépésnek tekintik, kiemelve azt, hogy a Földhöz hasonló bolygók minden bizonnyal nem ritkák a Tejúton belül, itt mindössze a meglévő technológia korlátairól van szó.

Azt már tudjuk, hogy a bolygó csillaga egy vörös törpe, amely ennek megfelelően saját Napunk fényéhez képest vörösebb árnyalatban világítja meg azt. A 186f óceánjai - már ha azok léteznek - emiatt mélyebb kék színben pompázhatnak, míg a gleccserek és a jéggel borított sarkok inkább narancssárgának tűnhetnek. Mivel a bolygó a lakhatósági zónán belül helyezkedik el, egyelőre semmi nem zárja ki a víz jelenlétét, azonban a köztünk lévő távolság mintegy 500 fényév, így a bizonyítás még jó ideig várathat magára - különösen úgy, hogy egyelőre nem tervezik a kutatás folytatását, ehelyett inkább közelebbi exobolygókra vadásznak.


A szakemberek azt remélik, hogy sikerül rábukkanniuk a Föld ikertestvéreire, amelyek hasonló méretük mellett egy, a Naphoz fogható csillag körül keringenek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • culas25hc #2
    500 fényév? Nem is értem ,miért nem küldünk oda azonnal pár szondát XD
  • halgatyó #1
    Hogy van-e víz? Az is lehet, hogy rengeteg víz van ott. Akár több száz km mély óceán fedeheti a felszínt, amiből (szilárdsági okok miatt) egyetlen hegycsúcs (sziget) sem képes kiemelkedni.

    Az is kérdéses, hogy a bolygó összetétele mennyire hasonlít a Földére. Például a radioaktív elemek (urán izotópok, tórium, K40) mennyisége.
    A Földön sokmilliárd éve zajló tektonikai tevékenység alapvetően ezeknek köszönhető. Ha a Föld nem tartalmazna radioaktív elemeket, akkor a felszínét kb. 2-3 km mély óceán burkolná egyenletesen. Nem lennének bányászható elemek (=feldúsulások, ércek) sem.

    Érdekes lesz látni az első exobolygót, hogy milyen.