Ötvös Tibor

22-én mutatkozik be a GRiD 3


Megjelent az első GRiD 3 teaser, mellyel a hivatalos bemutatót harangozza be a Codemasters.

Ha követjük a Codemasters eddigi szokását, akkor elméletileg idén a Dirt negyedik részével kellene jelentkezniük és már láthattunk is januárban egy képet a 2015 Subaru WRX STI-ről. A száguldó cirkusz is megkapja majd az idei változatát és a jelek szerint a GRiD is trilógiává bővül hamarosan. Legalábbis erre utal az a ma megjelent teaser, mellyel igazából a csapat beharangozta a játék leleplezésének napját.

A jelenet alapján jövő hét kedden készülhetünk a bemutatóra. Pár rajongó első pillanatban azt gondolta, hogy valami DLC-vel készülnek a második részhez a Codemasters emberei, ám ezt cáfolták. Szóval várjuk a leleplezést és azt is, hogy a Dirt 4 és az F1 2014 is bemutatkozzon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!