Szekeres Viktor

Előzetest kapott Liam Neeson új filmje

Három nagy város, három férfi, három látszólag különálló történet a Harmadik személyben.

Liam Neeson mondhatni az új Denzel Washington mostanában, hiszen főszerepeivel biztosra lehet menni, a legutóbbi akciófilmjei rendre 15-20 millió dolláros nyitányokat produkáltak Amerikában. Azonban míg Washington évi egy mozifilmmel jól elvan, addig Neeson mondhatni megállás nélkül forgat, s majdnem minden közönségfilmjére jutnak apróbb gyöngyszemek is. Például a Third Person, melyet a Sony Pictures Classics mutat be június 20-án Amerikában - természetesen erősen korlátozott kópiaszámmal.


A film, melynek feljebb látható az előzetese, egy antológia lesz, olyan színészek főszereplésével, mint a már említett Liam Neeson, valamint Kim Basinger, Adrien Brody, James Franco, Olivia Wilde, Mila Kunis és Maria Bello. A műfaj azt jelenti, hogy több, látszólag különálló történetet fognak a filmbe sűríteni - ha valakinek, akkor az Ütközéseket is jegyző Paul Haggis rendezőnek ez minden bizonnyal menni fog. A sztorik Párizsban, Rómában és New Yorkban játszódnak és három férfiról, valamint az ő romantikázásaikról szólnak majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hirvaer #2
    :D

    Azért ne adjuk fel a remény..
  • Destro #1
    Liam nem ver meg senkit??


    Már nem is érdekel... :/