Berta Sándor

A Google átvilágítja az e-maileket

A társaság frissítette a felhasználási feltételeit. Minden kimenő és beérkező elektronikus üzenetet ellenőriznek.

Beigazolódott az, amit eddig is sejteni lehetett. A Google az új felhasználási feltételekben gyakorlatilag elismerte, hogy kielemzi a Gmailt használó több mint 500 millió személy elektronikus levelezését. Ugyanakkor a társaság sietett leszögezni, hogy az ellenőrzésből a felhasználók is profitálnak. A bejelentés nem okozott meglepetést, ugyanis az ágazatban az eljárás eddig is nyílt titoknak számított.

Az óriáscég a beérkező és a kimenő levélforgalmat, továbbá a postafiókban tárolt üzeneteket egyaránt kiértékeli. Álláspontja szerint egyrészt így könnyebben kínálhatók személyre szabott keresési találatok és reklámok, másrészt egyszerűbben azonosíthatók a kártevőket és a kéretlen elektronikus reklámokat tartalmazó e-mailek.

Matt Kallman, a Google szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a felhasználási feltételek módosítása előtt kielemezték a felhasználók visszajelzéseit, ötleteit. Ugyanakkor aligha hagyhatták figyelmen kívül azt, hogy több esetben is majdnem per indult a konszern ellen. Mindenesetre a felhasználási feltételek megváltoztatása miatt most már az internetezők is tisztábban láthatnak. Egyelőre kérdéses, hogy mit szólnak a változtatásokhoz a felhasználók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • matrix222 #14
    "Ez harmadik fél miatt gáz, azaz ha én, mint nem Gmail felhasználó küldök egy gmailes címre levelet, akkor az enyémet is elolvassa a cég,"
    Ez nemcsak a gmail-lel van igy. Hogy ebben mi a baj? Szerintem az, hogy pl. En nem vagyok egy kiserleti allat. A gyengebbek kedveert, egy ertelmes embernek erzem magam, es ezert nem mindegy, hogy a szemelyes eletem titokban marad-e vagy sem. Nem mintha takargatni valom volna, de az emberi mivoltomban ne sertsenek meg.
    Az egesszen mas teszta, hogy sokan a tehencsorda szintjere sulyedtek le, es egyszeruen nem erdekli oket, hogy mennyire sertik vagy nemsertik meg a maganeletuket - mig az adag, napi, izesitett moslekot megkapjak.
  • wraithLord #13
    Már évekkel ezelőtt is, ha valamiről leveleztem valakivel Gmailen, az utána megjelent reklámként.
    Konrét példa: amikor egyik haverommal Intel Core 2 Duo E6300-ról beszélgettünk emailen, a Gmail elkezdett nekem Intel Core 2 Duo E6300 akciókat reklámozni. Nem hiszem, hogy véletlen egybeesés lenne... :D
    Nagyon nyílt titok volt eddig is.

    A mobilomon az Android is testre szab mindent, ha Google acc-omba bejelentkezve keresgetek Google-on, a Google Talkon folytatott chatelésemben szereplő termékmegnevezéseket is évek óta visszalátom a reklámokban. Mindent figyel a Google. Régóta.

    Engem nem zavar, de ha zavarna, akkor sem tudnék ellene tenni semmit. Nem engedhetem meg magamnak, hogy nélkülözöm a zinternetet.

    De mindenki ezt csinálja. Ezért "találták ki" gondolom a céges emailt, a cég által üzemeltetett levelezőrendszerrel.
  • qetuol #12
    http://www.streak.com/securegmail
  • end3 #11
    Ebben csak az a probléma, (FtranX, és hasonszőrü vélekedések...,) hogy egy monopol helyzetben lévő multi, a pénzkeresése érdekében, jogot alkot, vagy törvényeket, ill. más szintű jogszabályokat kiterjesztően értelmez. Mindkettő alkotmányi szinten és törvények által, erre felhatalmazott szervezetek jogosultsága, legalább is demokratikus társadalmi rendszerekben..., pont.
  • Pityugonzales #10
    Szóval kiszűri a spamet a mailjeim közül, de tele spammeli az összes weboldalt a saját reklámjaival :), varázslatos.
  • dyra #9
    Milyen nagy dumával tiltakoztak annak idején a Kínai cenzúra ellen. Még tán a demokrácia szót is használták, meg az emberi jogokat. De persze a Kínaiak akik ugyanezen ok miatt cenzúráznak (hivatalosan) na azok a rossz fiúk. Ők pedig a jók.
  • NEXUS6 #8
    "Ugyanakkor a társaság sietett leszögezni, hogy az ellenőrzésből a felhasználók is profitálnak.
    Álláspontja szerint egyrészt így könnyebben kínálhatók személyre szabott keresési találatok és reklámok, másrészt egyszerűbben azonosíthatók a kártevőket és a kéretlen elektronikus reklámokat tartalmazó e-mailek."

    Persze, hiszen így pl a terroristáknak egyből műtrágya és elektronikai cikkek hirdetéseit dobhatják fel. És kérésre kiszűrik a kormányzati tracker progikat is az emiljeikből.
    XD
  • Chris05 #7
    Olvassák. Kit érdekel.
  • Cat #6
    Ez harmadik fél miatt gáz, azaz ha én, mint nem Gmail felhasználó küldök egy gmailes címre levelet, akkor az enyémet is elolvassa a cég, pedig én nem fogadtam el a felhasználási feltételeiket, nem is kell tudnom róla, hogy mik vannak benne.
  • lammaer #5
    Email és levéltitok?

    Amikor alapesetben a fél világon keresztül kódolatlanul utaznak az emailjeid egyik helyről a másikra? :)