MTI

Egymilliárd forintos informatikai fejlesztés a bíróságoknál

Több mint egymilliárd forint értékű fejlesztés keretében megújítják a bírósági szervezetek informatikai parkját - mondta az Országos Bírósági Hivatal elnöke Szekszárdon.

Handó Tünde a Szekszárdi Törvényszék összbírói értekezlete után tartott sajtótájékoztatón hozzátette: megvalósulnak azok az általa ígért programok, amelyeknek köszönhetően az ügyfelek többek között elektronikus értesítést kaphatnak ügyeik állásáról, vagy arról, hogy mennyi időn belül számíthatnak ítéletre. "Próbálunk a szolgáltató bíróságok irányába elmozdulni és a 21. században természetes igényeket kielégíteni" - jegyezte meg.

Csullag Józsefné, a Szekszárdi Törvényszék elnöke ismertetése szerint több, az Elektronikus Közigazgatási Operatív Program támogatásával zajló projekt keretében 2014. szeptember 30. után vezetnek be elektronikus szolgáltatásokat. Ezek között kiemelte: ügyfél-tájékoztató rendszert hoznak létre, amelyben regisztrált ügyfelek kapnak elektronikus formában tájékoztatást ügyük állásáról. Ezzel gyorsíthatók lesznek az eljárások - mondta. Kialakítanak egy portált is, amelyen ügyfélkapun vagy hivatali kapun keresztül elektronikusan is lehetőség lesz panaszbeadványokat előterjeszteni. A válaszokat azonban egyelőre nem tudják elektronikus formában eljuttatni, ehhez újabb beruházásokra lesz szükség - tette hozzá.

A polgári perrendtartás választási lehetőséget ad a felpereseknek arra, hogy megválasszák, a felperes, az alperes lakóhelye vagy a károkozás helyszíne szerinti bíróság előtt terjesztik elő keresetüket. Az informatikai fejlesztések során olyan eljárási idő kalkulátort is indítanak majd, amely megmutatja, hogy melyik bíróságon várhatóan meddig tart a per. Fejlesztik továbbá az ítélkezést segítő, korábban bevezetett informatikai alkalmazásokat; többek között olyan figyelmeztető rendszert alakít ki a bíráknak, amely felhívja a figyelmüket a határidős eljárási teendőkre és az elévülésre. Ez segít megakadályozni, hogy a büntetőügyek adminisztratív vagy bírói mulasztás miatt elévülhessenek - jegyezte meg a törvényszék elnöke.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!