Berta Sándor

Támadások a Google Glass tesztelői ellen

Hónapok óta zaklatják a különleges szemüveget viselőket, mivel mindenki úgy gondolja, hogy tulajdonosa épp felvételt készít róla.

A Google hivatalos blogjában próbálta meg eloszlatni az eszközzel kapcsolatos adatvédelmi aggályokat. Az írás szerint tiltják az arcfelismerő szoftverek alkalmazását, és kiemelik, hogy a Google Glass nem tud folyamatosan felvételeket rögzíteni vagy küldeni. A korlátozások ellenére sokan nem csupán ódzkodnak a terméktől, hanem kifejezetten ellenségesen viszonyulnak hozzá. Például februárban egy nőt támadtak meg és raboltak ki, amikor betért egy bárba és számos vendég úgy érezte, hogy a szemüveggel megsérti a magánszférájukat.

A legutóbbi támadás sértettje Kyle Russell 20 éves újságíró volt, aki éppen San Fransisco egyik kerületében tartózkodott, amikor egy nő odalépett hozzá és "Glass!" felkiáltással letépte a szemüvegét, majd elrohant vele. Ezután távolabb megállt, az útra dobta és széttörte. Russell összeszedte a szemüveg darabjait, majd megpróbálta utolérni a nőt, de nem járt sikerrel. Az újságíró később úgy nyilatkozott: nem hiszi, hogy a nő el akarta lopni a szemüveget, a célja sokkal inkább a károkozás volt.

Az eset hátterében az állhat, hogy a riporter rosszkor volt rossz helyen, ugyanis egy olyan kerületbe került, ahol az 1990-es évek vége óta kifejezetten ellenségesek a helyiek az IT-dolgozókkal és a a jómódúakkal. A helyi bérlemények ára ugyanis meredeken nő miattuk és az eredeti lakosok fokozatosan kiszorulnak a kerületből. Itt egyébként nem csak a szemüvegre ugranak, hanem a Google munkatársait egyébként sem szeretik. Először egy olyan alkalmazott esete került a címlapokra, aki nemes egyszerűséggel ki akarta dobni az általa megvásárolt házból a korábbi lakókat, majd számos esetben elállták a helyi lakosok a konszern dolgozóit a cég központjába szállító buszok útját. A riporter úgy vélte, hogy a konfliktus aligha zárul majd le egyhamar. Ugyan a Google próbál javítani az imázsán, de ettől még az eredeti lakosok ugyanúgy kiszorulnak a városrészből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Armagedown #25
    Én az emberi agy-kamera interfészt várom már, mindent fel tudnék venni vele amit látok :)
  • barret #24
    A következő lépcső meg az lesz,hogy be lesz drótozva a fejetekbe :D
    És egymást kamerázzátok egész nap...
  • Sir Quno Jedi #23
    Maj a gűgli csinál olyat, mint a kensington lock a laptopoknál. Nyakpánt, amihez lánc rögzíti a glasst és csak az áldozat fejével együtt lehet lelopni. Siman ügy.
  • Darth Sith #22
    jogos, de az észérv és a buszmegállóban nyugodtan ácsorgóra ráront, lekapja a fejéről az 1500 dolláros szemüveget majd elfut vele és szétveri a járdán, azért a kettő között van némi különbség szerintem.
  • Tetsuo #21
    Idővel kötelező lesz majd ilyet hordani. Az adatok pedig egyből mennek a nagy és egyetlen felhőbe.
  • gforce9 #20
    Így van és a kütyümániások az ellenzőkről még azt sem bírják elképzelni, hogy indokaik és észérvek vannak amellett, hogy ne kajáljunk meg mindent, amit elénk tesznek ezek a vállalatgigászok.
  • NEXUS6 #19
    Ha az egész arról szólna, hogy lessük meg a havert amint rejszol/rókázik/orrát túrja a vécén majd rakjuk fel a tecsőre, addig azt mondanám, hogy legyen úgy. Csináljunk a netből egy permanens online valóságsót, meg dzsekeszt, vagy akármit.

    Csakhogy a tartalmakat a Gúglitól kezdve a 3 betűs szervezeteken keresztül, a következő munkahelyed HR-eseiig mindenki előszeretettel stírölik. Aminek a vége nem az lesz, hogy a főnököd majd elfogadja, hogy néha te is vagy barom, mert ez egy világtrend, hanem hogy otthon, akár az ágyban a kedveseddel eltöltött hancúrozás közben is a fejedben kell lennie, hogy meg kell felelned bizonyos társadalmi, de legfőképp, a főnököd, államod, akármilyen topdognak az elvárásainak.

    A rabságot nem az jelenti, hogy terroristaként visznek gvantanamóba, ha rossz leszel és ez kiderül, ó nem. Ezek az eszközök majd épp hogy gvantanamót hozzák el az otthonodba, méghozzá pontosan a fejedbe.
  • gforce9 #18
    Jó csak ha te így szoktál sunyiban fotózgatni és kiderül, akkor nem rádszólás van hanem valószínűleg verés. Ez most érv akart lenni? Az, hogy te nem vagy hajlandó másra tekintettel lenni igencsak tuskó hozzáállás.
  • Szefmester #17
    És mit fizetsz ha úgy veszlek mobillal videóra hogy azt hiszed csak beszélgetek? Ne legyél már ostoba.. mitől látszódik a telefonon a felvétel? Az enyémen ha ki van kapcsolva a vaku akkor max akkor vennéd észre hogy fotózok ha nagyon tisztán feléd irányítom nyújtott kézzel...
  • gforce9 #16
    Hülyeséget beszélsz, egy telefonon látszik, ha fotózni akarnak vele. Inkább el kéne fogadni, hogy valakit ez zavar és pont. Ha a többséget zavarja, akkor kívül tágasabb vagy tessék alkalmazkodni.