Berta Sándor

Szabadalmi trollcéget támogat a Microsoft és a Sony

A két cég meglepő lépésre szánta el magát és közelebbről meg nem nevezett összeggel szállt be az Intellectual Ventures nevű vállalkozásba.

Az indoklás szerint azért került sor a befektetésre, hogy az Intellectual Ventures további szabadalmakkal tudja bővíteni a portfólióját. A kiszivárgott információkból kiderült, hogy korábban az Apple és az Intel is támogatta a trollcéget, de a mostani finanszírozási körben már nem vettek részt. A döntésüket viszont nem indokolták.

Az Intellectual Ventures 2000-ben alakult, Nathan Myhrvold, a Microsoft korábbi informatikai vezetője és Peter Detkin, az Intel egykori jogásza közösen hozták létre. A társaságot gyakran támadják, mert jelentős mennyiségű szabadalmat vásárol fel, de nem fejleszt termékeket. Azt nem lehet tudni, hogy hány találmány van a birtokában, ez az információ ugyanis titkos. Becslések szerint kereken 70 000 szabadalma van, s ezeket rendszeresen fel is használja egyes cégek ellen. A cél mindig a licencdíjak beszedése.

Az Intellectual Ventures áldozatai között van a Bank of America, a Canon, a Ricoh, a Microsemi, a Symantec és a Motorola Mobility. Az indoklás minden eljárásban ugyanaz volt: a vállalat csupán a szellemi tulajdonát védi és az alperesek megsértették azt. A bevételei kizárólag a licencdíjakból folynak be.

A Microsoft és a Sony mostani lépése azért furcsa, mert ugyan sok hasonló trollcég létezik, de a nagy technológiai konszernek csak ritkán biztosítanak ezeknek támogatást. Az Apple és az Intel befektetéséből az Intellectual Ventures további szabadalmakat tudott vásárolni, s ugyanez lesz a sorsuk a Microsoft és a Sony által utalt összegeknek is. A négy IT-óriás cserébe kedvezményes áron használhatja a szabadalmakat, valamint részesedést is kapnak a licencdíjakból. A Reuters szerint az Intellectual Ventures eddig 6 milliárd dollárt kapott és a befektetőknek tavaly tartott rendezvényen kiderült, hogy további 3 milliárd dollárt akar összegyűjteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!