SG.hu

HTC M8 bemutató, ijesztően magas árral

A tajvani vállalat mindent bevetett annak érdekében, hogy az újdonság is megismételje az előd sikerét, de hiába a sok erőfeszítés, ha drágasága ezt lehetetlenné teszi.

Már így az elején kielégítenénk a kíváncsiságát azoknak, akik csak a cím miatt kattintottak: a HTC munkatársának közlése szerint a telefon egy hónap múlva lesz kapható Magyarországon, várhatóan mindhárom szolgáltatónál, és ára kedvezmények nélkül kb. 260 ezer forint lesz. Ez jelentősen meghaladja a korábbi csúcsmodellek induló árát (az előző HTC One valamivel 200 ezer forint felett kezdett), amit a gyengébb forint és a mostaniba belezsúfolt sok technika csak némileg magyaráz.


A telefon műszaki részleteiről már korábban beszámoltunk, azaz a budapesti sajtótájékoztató lényege a telefon kézbevétele volt. A készülék gyönyörű, vitathatatlanul a legszebb okostelefonok egyike. Nem csak tervezéskor fordítottak nagy figyelmet a lekerekítésekre, görbületekre, hanem a kivitelezéskor is minőségi munkát végeztek. Az anyaghasználat, a megmunkálás olyan, hogy a kütyükért rajongóknak élmény a fényesre csiszolt házat kézbe venni, tapogatni.


A funkciók ismertetése olyan hosszú, hogy elengedhetetlen a komolyabb elmélyülés a kézikönyvben, vagy a felajánlott tippek figyelmes elolvasása, enélkül ugyanis a telefon tudásának töredékét fogjuk kihasználni. Ilyen például a duplakoppintásos bekapcsolás, melyet valószínűleg minden gyártó át fog venni az LG-től (illetve a Nokiától) és a kedvenc tartalmak megjelenítésére szolgáló BlinkFeed elhúzással történő elindítása. A Sense 6.0 felület az eddigieknél letisztultabb lett, egységes színekkel jelzik a felhasználási területeket, de azért lenne még vele munka: ember legyen a talpán, aki a legfelül lévő ikontömegről azonnal megmondja melyik micsoda.


A kameránál megtartották a nagyobb pixelméretű, csökkentett felbontású verziót, ami kevés fénynél jobb képeket ígér. Ezeket rengeteg szűrővel turbózhatjuk fel, készíthetünk időzített szelfit vagy akár kétkamerás felvételt is, ilyenkor tetszés szerinti helyre húzhatjuk az előlapi kamerával a fejünkről készített képet. Néhány elkészített videót visszahallgatva hangja meglepően jó volt. A második, mélységérzékelő kamera miatt az élesség átpozicionálható, mint a Lytro termékeinél.


Híváskor a fogadáshoz elég a fülünkhöz tartani, automatikusan felveszi. Minden jövőbeli tesztkészítő figyelmébe ajánlották az extra energiatakarékos mód kipróbálását, mely lelassítja a processzor órajelét, kikapcsol minden - akár háttérben futó - szinkronizációt vagy adatkapcsolatot, lejjebb veszi a kijelző fényerejét, azaz mindent az üzemidő meghosszabbításának rendel alá, hogy telefonon/SMS-ben elérhetőek maradjunk. Ezzel állítólagosan két hetes készenlét érhető el, de 20 százalékos töltöttségnél bekapcsolva is 60 órán át maradhatunk bekapcsolva. Ötletes a hozzá való pontrácsos tok, mely retro grafikákat tud megjeleníteni, és egyben persze védi a készüléket is (ennek beárazása még nem történt meg).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #7
    Ha nem is értek teljesen egyet, az mindenképpen megfontolandó, hogy a ma már szintén márkásnak(!) számító kínai gyártók hasonló tudással ki fognak hozni ilyesmit ennek az árnak a kb. negyven százalékáért.
    A gagyibb gyártók meg hasonló kinézetű és paraméterű készüléket olcsó MediaTek béléssel. Ott van pl. a Cubot, főleg HTC utánzatokat épít. :D

    Viszont a HTC elvesztett egyféle vezető szerepet a telefon és Android piacon, szüksége van drága presztízs készülékre. Elég régen volt már, amikor ők csinálták a referencia készülékeket vagy amikor az androidos készülékre vágyók a régi Desirére csorgatták a nyálukat.
  • Cat #6
    De ott nem is dübörög úgy a gazdaság, és keresnek olyan jól az emberek, mint itthon!
  • cateran #5
    Szopoag....£530 lesz az indulo ara angliaban, ami nem eppen olcso, de nem is 260k huf :D
  • Macropus Rufus #4
    a legjobb mondjuk az, hogy addíg redukálja a tudását míg eljut a telefon lényegéig: lehet vele telefonálni akár hosszabb ideig is. Bámulatos hol tart már a tudomány. :)
    Kár, hogy ezt 5-6 éve minden un. buta telefon tudja

    Szerintem eleve hülye megnevezés az, hogy okos telefon. Ezek nem telefonok. Ezek mobil eszközök, amikkel - sokminden más mellett - telefonálni is lehet. A telefonálás csak egy funkciója a sok közűl. A lapotpommal is tudok telefonálni... akkor az most laptop vagy mobil telefon?

  • Macropus Rufus #3
    ezért a pénzért már vehetek iPhone-t is, ami még is csak sokkal inkább sznob termék mint a HTC.
  • NEXUS6 #2
    Mennnnyyyiiii!
    Majha lottóötösömlesz!!! Na annyit adjanak el.
    XD
  • sakhalin #1
    Ideje buknia a HTC-nak.260 ropi muhahahah
    Jó cucc,szép de az árazása szánalmasan vicces.
    150 nyitóár még oké lett volna.