SG.hu

A bionika lehet a jövő sikerágazata

Egy 5 milliárd forintból létrejövő új budapesti központban az elektronika, az információs technológia és a biotechnológia találkozási pontjaira épülő kutatások zajlanak majd. Hamarosan gyökeresen új termékek és szolgáltatások jelennek meg: biochipek, protézisek, új képalkotók, permanens szimbiózisok, a rádiófrekvenciás, illetve genetikai diagnosztika és terápia.

"Az elmúlt 50 év harmadik csúcstechnológiájának a kibontakozásánál vagyunk. Az első nagy áttörés az integrált áramköri technológia volt, utána a hetvenes években jelent meg a biotechnológia. Ennek ma számtalan termékét ismerjük, viszonylag kiforrott technológia bázisa van. A bionika a biológia és az elektronika olyan elegye, ahol az élő sejt működése és az elektromágneses tér interakcióba lépnek." - mondta dr. Roska Tamás akadémikus, egyetemi tanár, a Bionikai Innovációs Központ kezdeményezője a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.

"A '90-es évek elejétől indult be az a folyamat, hogy a világ legjobb doktori iskoláiba már nem biológusok, hanem többnyire elektronikai, számítógépes szakemberek mentek. A 2000-es évek elejére a biológiai kutatások frontvonala kvantitatívvá alakult át. Ezzel a metodikába beépült a mérnökség, és ez a gyökeres változás tette lehetővé hogy olyan mérnököket lehessen képezni, akik 21 éves korukra egyszerre értenek a molekuláris biológiához és az elektromágnesesség, az elméleti villamosságtan és a számítástechnika alapjaihoz. Ezernél nincs több fiatalember a világon, akinek a világképe ilyen kettős diszciplináris tudásra épül."


"A bionika 8-10 éven belül az egész orvosi iparágat megújítja. Itt nem arról van szó, hogy egy kicsit jobb lesz, kicsit olcsóbb lesz, hanem nagyságrendekről van szó. Az innováció olyan különleges területe, ahol nem kellenek milliárd dollárok ahhoz, hogy egy chipet megcsináljunk. Míg a legújabb integrált áramköri gyártósorok több mililárd dollárba kerülnek, egy ilyen gyártósor egymillió dollár alatti összegbe kerül. Képzeljünk el egy olyan biochipet, amely a betegágy mellett egy cseppecske vérből néhány perc alatt szolgáltatja egy nagy laboratórium által végezhető eredményeket." - mondta dr. Roska Tamás, és kiemelte, hogy pár év múlva meg fog szűnni a klasszikus laboratóriumi munka. A bionika alkalmazásai kiterjednek többek között az orvosdiagnosztikára, az agráriumra, az élelmiszerbiztonságra, sőt a nemzetbiztonságra is.

A Pázmány és a Semmelweis Egyetem együttműködésével létrejövő Bionikai Innovációs Központhoz 5 milliárd forinttal járul hozzá a magyar kormány. Az építkezés a tervek szerint még az év végén kezdetét veszi a 8. kerületben, közel a Pázmány épületéhez, és 2017 februárjára készül el bruttó 2,5 milliárd forintból. A központ feladata az ezzel a speciális tudással rendelkező feladatok helyzetbe hozása, illetve az ezen a területen működő vállalatok katalizálása tanácsadással, kutatások elvégzésével, továbbá munkalehetőséget teremtene a bionikus mérnököknek, itthon tartva őket. A kutatói bázis az első fázisban elsősorban a Pázmány és a Semmelweis Egyetem munkatársaiból verbuválódik, de hosszabb távon körülbelül 80 fős főállású szakemberrel számolnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    Mar kb. 30 eve tanitjak ezt az interdiszciplinaris tudast es megis le vagyunk maradva a vilag fejlettebbik reszehez kepest (ideertve az usa-t es kinat is). Azert az 1000 helyett tobb szazezer olyan ember van aki megfelel a leirt kovetelmenyeknek, csak sajnos nem europaban.