SG.hu

Nem jogszabálysértő ha akaratlanul lefotózunk valakit

A sajtóban megjelent téves állításokkal szemben az új polgári törvénykönyvben (Ptk.) nem változik a sajtófotó készítésének szabályozása, csupán a megszilárdult bírói gyakorlat kapott helyet a kódexben - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A közlemény szerint az újonnan hatályba lépett kódex csak pontosítja a képmáshoz való jogok megsértésének korábbi Ptk. szerinti megfogalmazását. A korábbi szabályozás szerint "a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés". A "bármiféle visszaélés" fordulatot a bírói gyakorlat régóta úgy értelmezi, hogy abba a képmás, hangfelvétel engedély nélküli elkészítése is beletartozik, és nem csak az engedély nélküli nyilvánosságra hozatal. Az új Polgári Törvénykönyv vonatkozó rendelkezései ezt a bírói gyakorlatot hivatottak törvényi szinten rögzíteni.

Az új kódex személyiségi jogokra vonatkozó részének szerzője Székely László, az alapvető jogok jelenlegi biztosa volt. A korábbi miniszteri biztos korábban már több olyan szakmai fórumon is képviseltette magát, ahol a szakma képviselői lehetőséget kaptak véleményük kifejtésére és megvitatására. A képmás, hangfelvétel elkészítése akkor jogszerű, ha az érintett hozzájárult, ám ez a hozzájárulás nincs alakisághoz kötve az új Ptk. szerint, történhet ráutaló magatartással is.

Az új Ptk. kodifikálja azt a bírói gyakorlatot is, mely szerint nem csupán nyilvános közéleti szereplés, hanem tömegfelvétel készítése és nyilvánosságra hozatala, felhasználása is olyan magatartás, amelynek jogszerűsége nem feltételezi az érintettek hozzájárulását. A tömeg fogalmát az új Ptk. nem definiálja, a bírói gyakorlat szerint tömegfelvételnek számít, ha az ábrázolás módja nem egyéni, az egyes résztvevők nem elkülönülten jelennek meg a felvételen, hanem tömegként. Nyilvános eseményről szóló vagy nyilvános helyen készült tudósítás kapcsán azonban a bírói gyakorlat értelmében sincs lehetőség arra, hogy a felvétel a tömegből külön is kiemelve, egyéniesítve mutasson be egy-egy résztvevőt a hozzájárulása nélkül.

Az írás szerint téves az az állítás, amely szerint "...ha valaki belesétál a képünkbe, miközben fotózunk, akkor lényegében mi sértünk vele törvényt", ugyanis az akaratlan, vétlen magatartást a polgári jog nem szankcionálja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Amergin #1
    Még szép, hogy nem jogszabálysértő, hiszen az egész világot lehallgatni, minden kommunikációt lementeni és eltárolni az sem "jogszabálységtő"... Nemdemár?