MTI

Szoftvertesztelői kerekasztal alakult Debrecenben

A Debreceni Egyetem (DE) informatikai karának, illetve több helyi informatikai cégnek a közreműködésével hétfőn megalakult a Debreceni Tesztelői Kerekasztal. Az alapító dokumentumot az informatikai szakmai napok nyitónapján írták alá a kar és a cégek vezetői.

Mihálydeák Tamás, a DE informatikai kar dékánja az aláírás alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta: szabadon választható tárgyként hirdették meg hallgatóiknak a szoftvertesztelői kurzust, amelynek végén a fiatal informatikusok nemzetközileg elismert bizonyítványt kaphatnak a speciális tudásukról. Akkreditált képzőhelyként és vizsgahelyként szeretnék a karon tovább erősíteni ezt a cégek számára nélkülözhetetlen tudást biztosító tanfolyamot, amelynek eredményeképpen Debrecenben tesztelői szolgáltató-központot tudnának kialakítani - tette hozzá a dékán.

Ábrahám László, a National Instruments Hungary Kft. ügyvezető igazgatója rendkívül fontos területnek nevezete a szoftvertesztelést. Utalt arra, hogy egy-egy technológia, jelen esetben szoftver esetleges hibái, hiányosságai csak az alkalmazás során kerülnek felszínre. Minél előbb felismerik a tesztelők ezeket a hibákat, annál olcsóbb a kijavításuk - tette hozzá.

A Debreceni Tesztelői Kerekasztal alapítóinak az a céljuk, hogy Debrecenben és vonzáskörzetében jól képzett szoftvertesztelők legyenek a munkaerőpiacon, és a szoftvertesztelés mint szakma ismert és elismert legyen - hangzott el a sajtótájékoztatón, majd az IT Services Hungary Kft., a Debreceni Egyetem Informatikai Kara, a Neuron Szoftver Kft., az NI Hungary Kft. és a Schönherz Iskolaszövetkezet aláírták az alapító dokumentumot. A karon 10. alkalommal rendezték meg az informatikai szakmai napokat, ez lehetőséget ad a cégeknek a bemutatkozásra, a technológiák és az újdonságok megismertetésére - mondta el a megnyitón Mihálydeák Tamás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!