MTI

A kormány szerint élen járunk a kiberbiztonság kiépítésében

Súlyos politikai és gazdasági károkkal járó kibertámadások akadályozhatók meg, illetve jelentősen csökkenthető a potenciális károkozás annak révén, hogy Magyarországon - az Európai Unióban elsők között - már kiépült a támadások észlelői, potenciális célpontjai és a reagálásért felelős szervezetek közötti azonnali kapcsolat - mondta a miniszterelnök biztonságpolitikai főtanácsadója.

Szemerkényi Réka közölte, hogy a kiberbiztonság erősítésében az elmúlt fél évben jelentős előrelépések történtek, különösen a kormányzati eseménykezelés és a gyermekvédelem terén. Mint felidézte: az Európai Bizottság egy évvel ezelőtt fogadta el az Európai Unió kiberbiztonsági stratégiáját, amely megfogalmazza az EU kiberbiztonság erősítéséről vallott elveit, céljait. Magyarországon ezzel párhuzamosan, nagyjából egy időben született meg a nemzeti kiberbiztonsági stratégia, amely értékekben, céljaiban összhangban van az uniós dokumentummal. Az Európai Bizottság a közelmúltban magas szintű konferenciát szervezett, ahol Magyarországot Szemerkényi Réka képviselte. Mint elmondta, a részt vevő tagállamok is véleményezték az uniós stratégiát, és összegezték az elmúlt év nemzeti tapasztalatait a kiberbiztonság területén. Az Európai Bizottság javaslatokat fogalmazott meg a tagállamoknak.

Szemerkényi Réka azt mondta: a hozzászólók közül kevesen mondhatták el magukról, hogy a tanácskozás nyitóbeszédeiben megfogalmazott javaslatok már napi rutint jelentenek saját kormányzati és közigazgatási munkájukban. Van viszont néhány tagállam, mint például Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Ausztria, ahol már hatékony kormányzati megoldások működnek a kiberbiztonság területén. Ide tartozik Magyarország is, amely egyebek mellett olyan unikális struktúrát állított fel a kormányzati és nem kormányzati együttműködésben, amely az egyik legfontosabb eleme a kiberbiztonságnak. Mint a főtanácsadó elmondta, az Európai Bizottság javaslatként fogalmazta meg a - magyar kormány által már megvalósított - kormányzati és nem kormányzati szereplők együttműködésének kialakítását. A magas szintű konferencián a magyar példát "a legjobb gyakorlatként" jelenítették meg.

Szemerkényi Réka felidézte, a Miniszterelnökség szervezésében megalakult a kormányzati koordinációt elősegítő államtitkári szintű Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Tanács, valamint mellette a Nemzeti Kiberbiztonsági Fórum is, amelyben a kormányzati és nem kormányzati szféra magas szintű szakmai együttműködésével dolgozzák ki a magyarországi kiberbiztonsági szabályozást. Emellett több - például a kormányzati eseménykezelés (CERT), e-közigazgatás, belbiztonsági, energetikai, gyermekvédelmi - munkacsoport is megkezdte munkáját, amelyben a kormányzat, valamint a nem kormányzati szervezetek, cégek, kutatóintézetek szakemberei dolgoznak együtt az adott terület kiberbiztonságának erősítésében.

Szemerkényi Réka elmondta, hogy a CERT munkacsoport a közelmúltban gyakorlatot is tartott, egy elképzelt válsághelyzet kezelését gyakorolták a szereplők. Ez a gyakorlat rávilágított olyan pontokra, amelyek sürgősen kiigazíthatók, s jelentősen gyorsabbá teszik a reagálást, s növelik a hatékonyságát - tette hozzá. A biztonságpolitikai főtanácsadó szerint pozitív tapasztalatok vannak a gyermekvédelmi munkacsoport munkájában is. Példaként említette, hogy már itt is működnek azok a gyors reagálású kapcsolatok a szereplők között, amelyek lehetővé teszik, hogy ha például egy szervezet gyermekek, kiskorúak elleni zaklatást vagy bármilyen veszélyt észlel, azt gyorsan, a megfelelő eszközökkel tudják kezelni, s így jelentősen növelik a gyermekek biztonságos internethasználatát. Alakul emellett egy olyan tudásbázis, amely a kormányzati és nem kormányzati oktató-tudatosító anyagokat összesíti, megteremtve az alapját az összehangolt, a gyermekek, szülők és tanárok felé irányuló tudatosító munkának.

A jövőre nézve Szemerkényi Réka szerint kiemelten fontos a kiberbiztonság tudatosítása, oktatása a lehető legszélesebb társadalmi körben, a használók és a közigazgatás minden szintjén egyaránt. Szemerkényi Réka kiemelte: minden felelős döntéshozónak a lehető legkomolyabban figyelembe kell vennie a kiberbiztonság szempontjait. A kormányzat és kormányzati szereplők kitettsége nemzetbiztonsági szempontból is kiemelkedő. Szemerkényi Réka elmondta, hogy ezen a területen is jelentős munka folyik. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a közelmúltban a kormányzat felső szintű döntéshozói számára képzést is szervezett a kiberbiztonság témájában, valamint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat keretei között működő Kormányzati Incidenskezelő Központ is továbbképzést tartott a közigazgatási informatikai rendszerek üzemeltetőinek a Nemzeti Biztonsági Felügyelettel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel és a Microsoft Magyarország Kft.-vel közösen.

A tudatosság növelése mellett további fontos szempontként említette az állami kiberbiztonsági fejlesztések összehangolását, párhuzamosan a magyar kis- és középvállalkozások támogatásával, ezt a Nemzeti Kiberbiztonsági Fórum márciusi ülésén tárgyalják meg állami és nem állami felső vezetők. "Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a kiberbiztonság érinti az olyan kritikus infrastruktúrákat is, mint a paksi atomerőmű vagy az egészségügyi ellátórendszer" - mondta Szemerkényi Réka. Hozzátette: az érintett munkacsoportokban ezen kritikus infrastruktúrák kiberbiztonságával kapcsolatosan olyan gyakorlati eredmények születtek, amelyeket a kormányzati és nem kormányzati szereplők együttműködése tett lehetővé, s amelyek jelentősen hozzájárulnak a kiberbiztonság növeléséhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #2
    ...fúj
  • Sir Cryalot #1
    A gyerekek biztosan nagyra értékelik ezeket a buzzwördöktől hemzsegős , ködös, jótékony homályba-veszős , EU-san nagyotmondós, modern, közkedvelt szófordulatokat,
    mint például
    "ha például egy szervezet gyermekek, kiskorúak elleni zaklatást vagy bármilyen veszélyt észlel, azt gyorsan, a megfelelő eszközökkel tudják kezelni, s így jelentősen növelik a gyermekek biztonságos internethasználatát"

    ezt olvasva biztosan kész "kiber-folyamatábra" rajzolódik ki a fejükben.