Balázs Richárd

Továbbra sincs nyoma az X-bolygónak

Az égbolt több százmilliónyi objektumának átvizsgálása után sem sikerült bizonyítékot találni arra az elméleti égitestre naprendszerünkben, amit sokan X-bolygóként emlegetnek.

Korábban több hipotézis is született ennek a hatalmas, ugyanakkor láthatatlan égitestnek a létezéséről, amit valahol a Plútó pályáján túlra vizionáltak. A legfrissebb tanulmány szerint, melyhez a NASA WISE (Széles Látószögű Infravörös Felmérő Felfedező) műholdjának teljes égboltot lefedő adatait használták fel, nem sikerült Szaturnusz-méretű, vagy annál nagyobb objektumot észlelni 10.000 CSE (csillagászati egység) távolságon belül, illetve a Jupiternél nagyobb objektum sem létezik 26.000 CSE-n belül. Egy CSE a Föld-Nap távolságnak felel meg, a Plútó megközelítőleg 40 CSE-re helyezkedik el a Naptól. "A külső-Naprendszer valószínűleg nem tartalmaz egyetlen nagy gázóriás bolygót sem, vagy kis kísérő csillagot" - összegezte eredményeiket Kevin Luhman, a Pennsylvania Állami Egyetem Exobolygó és Lakható Világok Központjának tudósa, a tanulmány szerzője.

A WISE adattengerének elemzései azonban hoztak más jellegű eredményeket. Egy másik tanulmányban több ezer új lakóról számolnak be a Nap "hátsó udvarában", melyek között csillagokat és barna törpéket is azonosítottak. "Eddig rejtett szomszédos csillagrendszerek is előkerültek a WISE adataiból" - mondta Ned Wright, a Los Angelesi Kalifornia Egyetem kutatója, a küldetés főfelügyelője.

A másik WISE tanulmány, ami a Naprendszeren túli objektumokra összpontosított, 3.525 csillagot és barna törpét fedezett fel a Naptól számított 500 fényév távolságon belül. "Olyan objektumokat találtunk, amik eddig elkerülték a figyelmünket" - mondta David Kirkpatrick, a NASA Infravörös és Feldolgozó Elemző Központjának munkatársa, a másik tanulmány szerzője. A 3.525 objektumból Luhman tanulmánya is lefed egy jelentős részt, egész pontosan 762 objektumot katalogizált.

A WISE küldetés 2010-től 2011 elejéig tartott, mely során az égboltot kétszer sikerült teljes egészében átfésülni, a letapogatások között 6 hónap telt el. A felmérés közel 750 millió aszteroida, csillag és galaxis képét rögzítette. 2013 novemberében a NASA az AIIWISE program keretében kiadta ezeket az adatokat, ami lehetővé teszi a két letapogatás összehasonlítását a csillagászok számára.

A WISE adatkatalógusában található mozgó objektumok között több egészen közeli csillag is fellelhető, ilyen egy mindössze 20 fényévre található csillag, ami a Norma csillagképben helyezkedik el, valamint egy barna törpe páros 6,5 fényévre, melyről tavaly márciusban számoltak be. Ez a legközelebb fekvő csillagrendszer, amit az elmúlt közel száz évben felfedeztek.

A nagy mennyiségű új égitest felfedezése ellenére az X-bolygó, egyéb nevein a Nemesis, vagy Tyche nem mutatkozik. A korábbi spekulációk a feltételezett égitest létezésével kapcsolatban részben geológiai tanulmányokon alapultak, melyek a Földön lezajlott tömeges kihalások szabályos időzítéséhez kapcsolódtak. Az elmélet szerint egy nagy bolygó, vagy egy kisméretű csillag rejtőzik valahol a Naprendszer legkülső tartományában, ami időről-időre megmozgatva a külső területek üstököseit a belső bolygók felé irányítva azokat.

A tömeges kihalások és az X-bolygó kapcsolatát már a WISE tanulmány előtt gyakorlatilag kizárták. Voltak azonban olyan felvetések is, melyek egy a műszereink számára láthatatlan égitestnek tulajdonítottak több szabálytalan üstökös pályát, a WISE tanulmány azonban most ennek is ellentmond. Mindenesetre mindkét WISE tanulmány talált olyan objektumokat, ami felett a másik tanulmány elsiklott, ezért valószínűleg így is maradt jó néhány felfedezetlen égitest. "Úgy véljük még több csillag vár még felfedezésre a WISE adataiban. Koránt sem ismerjük olyan jól saját környékünket, mint az gondoljuk" - összegzett Wright.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DontKillMe #9
    Bőven elég, hogy ahogy azt az eddigi 3500-at nem vették észre, még maradjon 500 olyan, amit így sem..
  • Tetsuo #8
    Az utolsó mondat a lényeg, amiben összegezte az eddigi tapasztalatait Wright. ;-)
  • Irasidus #7
    Azért hozzátenném, ez az X-bolygó nem az az X-bolygó: Eredetileg a Neptunusz pályaháborgását okozó feltételez bolygót nevezték így. Először a Plútót vélték annak, róla kiderült, hogy hát nem is olyan nagy, hogy jelentős gravitációs erőt fejtsen ki a Neptunuszra, meg nem is ott van ahol lennie kellene ehhez. Aztán 70' években pontosabb módszert dolgoztak ki, és kiderült, hogy a pályaháborgás önmagában - tehát külső erő nélkül is magyarázható. Szuper, ekkor nagyjából le is zárult a keresés, mivel nincs X bolygó (tehát olyan égitest ami a Neptunusz pályáját gravitációs hatása révén zavarná).

    Ennek ellenére nem zárható ki, hogy léteznek még bolygók a Kuiper-övön kívül is, bár erre semmiféle bizonyíték, vagy érv nem hozható fel. Persze néhány évente felröppen hír, hogy hosszú periódusú üstökösös pályájában mintha eltérések lennének, sajnos ezek eredhetnek (mint kiderültek) statisztikai hibából illetve kevés adatból is.

    Pár éve, egy szélhámos, alias Zecharia Sitchin megírta a "Tizenkettedik bolygó"* című ezoterikus szerzeményét illetve saját agyszüleményét a Nibirut, amit jól összemostak az X bolygóval, lásd wikipédiát - na ezért ne tájékozódj a wikipédiáról! Szóval, csak óvatosan a címadásnál...

    * 11 bolygó, mert nála a Nap meg a Hold is bolygó! Ennyit róla.
  • Irasidus #6
    Ennek semmi köze az X-bolygóhoz, és még csak szabály sincs benne...
  • NEXUS6 #5
    Ja, tökre semmi nyoma az egésznek.

    A Vénusz visszafele forog tök lassan, a Föld mellet itt a egy baszomnagy kisbolygó Hold néven, a Marsról leszívta valami a légkört, az Uránusz elfordult vagy 90 fokkal. Tök klafa, hogy minden ilyen szabályos és nyugodt ebben a Naprendszerben, különben még azt kéne mondanom, hogy:

    MINMEGHALUNK!!!!
    XD
  • gforce9 #4
    Az a bizonyos gravitációs hatás a meteorok-üstökösök belső pályára kényszerítése. Legalábbis ezt tételezték fel. Ezek pályája viszont annyira kusza míg beérnek a nap közelébe, hogy ebből visszakalkulálni nem lehet. Viszont ez a bizonyos X bolyó, ha ugyan létezik, olyan messze kering, hogy másra nincs hatása. Még a plútóra sincs. Nemhogy a bentebbiekre. Szóval garvitáiós hatásából kifolyólag sem lehet megtalálni.
  • endrev #3
    Srácok: észlelhető nyomok, ha semmilyen sugárzást sem bocsát ki: gravitációs hatása ismert égitestek mozgására.
  • Irasidus #2
    A Naptól messze igen nehéz lenne megtalálni, minthogy nem veri vissza a Nap fényét, más nyomokat sem igazán hagy (milyen nyomokat?), egyedül az igen gyenge infravörös sugárzását lehetne észlelni, viszont a hátérzajból kiválogatni nem egyszerű, egyrészt kell egy igen érzékeny műszer (úgy tűnik még nincs), aztán egy jó szoftver ami kiszűri a zajt, és legalább 10 év munka, és még így is tű a szénakazalban! Na ezért nem keresi senki komolyan, persze egy szoftvert lefuttattak, hátha... Nem jött be.

    Viszont a példád nagyon jó, egy kicsi aszteroidát szintén nehéz észleni - pályától függetlenül, bár tény ha Nap felől jön akkor lehetetlen.
  • Macropus Rufus #1
    valószínűleg ez a bolygó nem is létezett soha. Egy ilyen bolygó azért hagyna "nyomokat" maga után.

    De azért vita miatt: tudtommal az utóbbi időben volt pár meteor ami úgy jött hozzánk,. hogy senki nem látta. Legutóbb az oroszoknál volt ez.
    Ha egy égitest olyan pályán mozog, hogy nem takar ki mást, a mozgása nem befolyásolja más égitestek mozgását, stb soha nem találják meg. Namost megint az történt, hogy amiért egy bazinagy szénabogjában nem találtuk meg a tűt, ebből azt a következtetést vontuk le, hogy a tű nem is létezik...