Gyurkity Péter

Jövőre indul a 4K-okostelefonok rohama

2015-ben az ideinél több készüléket szállítanak le a gyártók, ezen belül növekedni fog a 4K aránya.

A DisplaySearch a napokban tette közzé az okostelefonokra vonatkozó előrejelzését, amelyben természetesen ezúttal is a kijelzőkre, pontosabban a támogatott felbontásokra koncentrálnak. A cég szerint jövőre bőven 1 milliárd új készülék felett végzünk majd, és egyre több ultranagy felbontású példányt vehetünk majd a kezünkbe.

Mára teljesen megszokottá vált a 720p és 1080p felbontás támogatása, legalábbis a csúcs- és felső-középkategóriás megoldások esetében. Idén és jövőre a gyártók még tovább növelik a támogatott felbontások felső határát, így szélesebb körben is elterjedhetnek az úgynevezett QHD, illetve UHD kijelzők, amelyek már 2 és 4 ezer vízszintes pixellel teszik még részletesebbé a megjelenített tartalmakat. Ezen 2K és 4K okostelefonok aránya Észak-Amerikában és Európában is eléri majd (vagy megközelíti) az 5 százalékot, vagyis mindössze egy-két év alatt a széles körben való elterjedés küszöbére juthatnak el.


A szegmens globális szinten idén már 1,2 milliárd darab körüli eredményt érhet el, bőven átlépve a tavaly elért fontos célt. 2017-re ez a szám egészen 1,7 milliárdra emelkedhet, ami átlagosan 13 százalékos növekedési rátát jelent, a támogatott felbontások pedig annak ellenére javulnak, hogy a teljes forgalom egyharmadát a belépő szintű, 200 dollár alatti telefonok adják majd. Jellemző, hogy a HD és FullHD kijelzőkkel ellátott okostelefonokból csak idén 570 millió találhat gazdára, itt pedig már a 2K is komoly eredményt érhet el, nagyjából 41 milliós példányszámmal, köszönhetően annak, hogy a Samsung, az AUO, valamint a JDI már dolgoznak saját megoldásaik sorozatgyártásán.

A HD és még részletesebb kijelzők a teljes okostelefon-forgalom mintegy felét tehetik ki idén, jóllehet ez az arány egy évvel ezelőtt még mindössze 29 százalék volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • broman191 #27
    Vicces az "xyz-class Display" által kimutatott különbség, hogyha megcsinálták volna tisztességesen reálisan reprezentatív módon, nem látszana ilyen számottevően a különbség...no de nem a valóságot kell eladni, az rontaná az eladásokat... :)
  • Tetsuo #26
    Ez tök jó. :-) Azt sem tudtam, hogy a proximity érzékelő tudja zonásan is állítani a kijelzőt.
  • tomboy013 #25
    1.: Anyád a hülyegyerek.
    2.: Értelmezd amit írtam te sötét idióta. Egyébként, hogy hozzászóljak az okos hozzászólásodhoz. A fullHD-t azt nagyon látod ám egy 5 collos kijelzőn... De a fullHD nem parasztvakítás ugye? Komolyan beszarok egyes gyerekeken... Egyébként én is azt írtam, hogy felesleges a nagyobb felbontás ha esetleg gyengeelméjű lennél és nem tudnád értelmezni amit írtam, ami szemmel láthatóan megtörtént. Ezt a stílust a bunkó paraszt stílusod miatt kapod. Szövegértés 1-es, ülj le fiam!

    Sry a többiektől a hangnem miatt, de az ilyen buta gyökerek úgy néz ki csak a saját szintjükön értenek.
  • Cat #24
    Igen, ahogy a közelségérzékelő (ami a fülhöz rakva is megakadályozza az akaratlan megnyomást) jelez, kikapcsolódik a kijelző.

    Szerintem ha téged valóban nem érdekel a vastagság, egy ilyesmi kell neked (ebbe beleraktak egy bazinagy akksit is, egyébként az ablakos borítás ennél sokkal vékonyabb): http://www.youtube.com/watch?v=NVLKCz34Dm4
  • Vol Jin #23
    Alatta a kitakart területen nem fogyaszt a kijelző?
  • Vol Jin #22
    A digitális hangrögzítésnél azért kell nagyobb mintavételezést használni, mint a legnagyobb frekvencia, mert ahogy a nevében benne van mintavételezés történik, és nem a hangot rögzítik, hanem egy pillanatnyi állapotát. Mint a mozgóképnél, állóképek használatával. A 4K az baromi sok ekkora látószögre.
  • Cat #21
    Dél-Koreában nagyon mennek a kis ablakos fóliák, melynél nem fogyasztja a teljes kijelző az akksit. Ez védi a kijelzőt, és az ablakocskában láthatók a legfontosabb dolgok (óra, dátum vagy hogy épp hív valaki.)

  • Vol Jin #20
    Egyre többen panaszkodnak a mobiltelefonjukra, hogy kifagy, meg beszélgetés közben hív valakit, meg rábök egy névre, és egy teljesen más nevet hív fel, beszélgetés közben kifagy, hívják, de nem csörög, elfelejt rezegni, stb.

    Ezek nem telefonok, hanem PDA-k, amikkel szerencsés esetben lehet telefonálni. Az aksi meg egy napig se bírja, bezzeg a régi nokia elment két hétig egy feltöltéssel, és aggódtunk az aksi miatt, ha ez egy hétre lecsökkent.

    Én egy hibridet terveznék, ha gyártó lennék. Úgy nézne ki, mint egy mai érintőképernyős telefon, de ha megfordítom, nem hátlapja lenne, hanem egy hagyományos telefon klasszikus billentyűzettel. Alapban ez a része működne, de ha PDA-zni akarok, akkor megfordítom, a standvíból felkeltem, és használom. Természetesen nem két elkülönülő készülék lenne, hanem egy integrált rendszer. Elérhető lenne az érintőkijelzőn a névjegyzék, amit szerkeszthetnék, stb. Mivel a PDA és a nagy kijelző csak akkor zabálná az áramot, ha használom, és a processzora sem működne folyamatosan, mert a telefonrészt lekezelné egy gyengébb is, nem merülne le azonnal. AKár mondhatná azt is, hogy merülök, a PDA felfüggesztve, ami felülbírálható, ha tényleg szükséges.

    Ilyen telefont kellene fejleszteni, nem értelmetlen szemmel nem látható kijelzőfelbontást.
  • Tetsuo #19
    De, az átlagember látja. Nem mindig, de bizonyos esetekben jelentős a különbség, pl. "blurozatlan" betűk ill. vékony ferde vonalak, ívek esetén vagy nagyon sűrű minntázat megjelenítésekor.

    A moire effektus esetén sem kell, hogy elkülönítse a szemed a pixeleket, jóval nagyobb PPI esetén is létrejöhentnek torzulások, interferenciák a pixelek és a sűrű minta között, aminek eredménye már látható.

    A digitális hangtechnikában is jóval a hallható tartomány és elméleti felbontás fölött dolgoznak, mert az aliasing lejöhet (és durván le is jön) a hallható szintre.

    Már sok resetben kiderült, hogy míg másokat hülyézel, te vagy az igazi hülye. Ráadásul miért lenne baj neked, ha más az, inkább használnád ki, te szerencsétlen! :-D
  • Whysper #18
    Én egy értelmes Akkumulátorra vágyom és nem nagyobb felbontásra! 8))