SG.hu·

Jó csaj is lesz a San Andreas-mozifilmben

Jó csaj is lesz a San Andreas-mozifilmben
A sokak által várt film női főszereplője szerencsére nem lesz romantikus kapcsolatban a főhőssel.

Azt már egy ideje tudjuk, hogy az egykor The Rock néven pankrátorkodó Dwayne Johnson lesz a főszereplője a 2015. június ötödikén bemutatni tervezett San Andreas című 3D-s katasztrófafilmnek, de eddig nem nagyon hallottunk arról, hogy még kik vesznek részt a produkcióban. Legalábbis ami a színészeket illeti, hiszen az már egy ideje kiderült, hogy a filmet Brad Peyton rendezi Andre Fabrizio és Jeremy Passmore forgatókönyvéből, melyet Chad és Carey Hayes írt át.


Legalábbis egész mostanáig nem hallottunk, ugyanis a Deadline értesülései szerint a San Andreas női főszereplője az az Alexandra Daddario lesz, akit a mozizók a Percy Jackson-filmekből ismerhetnek a legjobban, míg a tévézők olyan sorozatokban láthatták nagyobb szerepben, mint a Nagy svindli, a Vásott szülők, vagy legutóbb A törvény nevében. A San Andreas története, mint arra a címből is lehet következtetni Kaliforniában játszódik és egy hatalmas földrengésről fog szólni, mely során egy helikopterpilóta próbálja megmenteni tőle az évek során eltávolodott lányát.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kastil2014. 02. 21.. 18:20||#5
mekkora kurva nagy spoiler volt... idióta
© Yagami2014. 02. 08.. 18:39||#4
Broki-sámson:
Még jó, hogy csak az elsõ részig jutottam tegnap vele, te spoiler-majom 😊 Inkább maradtál volna csöndben, a kommentednek amúgy se sok értelme van.
© Vol Jin2014. 02. 07.. 09:07||#3
Ez inkább next door, mint jó csaj.
© Zombee2014. 02. 06.. 11:11||#2
GTA San Andreas filmnek jobban örültem volna. 😊
© BrockSamson2014. 02. 06.. 10:31||#1
A True Detective-ben ledobta a csajszi a textilt es hirtelen elarasztottak a filmes ajanlatok. 😄