SG.hu·

Hét amerikai államban tiltólistára kerülhet a Google szemüvege

Hét amerikai állam­ban tiltólistára kerül­het a Google szemüvege
Az Amerikai Egyesült Államok hét szövetségi állama tervezi, hogy betiltja autóvezetés közben a Google Glass használatát.

A Reuters tudósítása alapján az IT-konszern okos szemüvegét Delaware, Illinois, Missouri, New Jersey, New York, Nyugat-Virginia és Wyoming szövetségi államban tiltanák be. A benyújtott törvénytervezetek szerint nem csupán a virtuális valóság szemüvegek kerülnének feketelistára, hanem más hordozható technikák is. Mindezt aa National Conference of State Legislatures nevű rendezvényen jelentették be.

Wyoming államban Floyd Esquibel szenátor készítette el a kapcsolódó törvénytervezetet. A politikus tagja a szenátus közlekedési bizottságának és 2010-ben az egyik fő kezdeményezője volt a vezetés közbeni SMS-ezés betiltásának. Azt az álláspontot képviseli, hogy még azelőtt kell megfelelő szabályozást kidolgozni, hogy az adott technika nagyon elterjedne. Ugyanakkor azt is közölte, hogy nem jó dolog, ha valaki vezetés közben egy miniatűr számítógépet figyel, mert ezzel önmagát, az utasait és a többi autóst is veszélybe sodorhatja. A csomagról februárban szavaznak.

Cecilia Abadie nemrég megúszta a felelősségre vonást, hiszen nem kell pénzbüntetést fizetnie a Google Glass vezetés közbeni viseléséért, de továbbra sincs tisztázva, hogy az okos szemüvegek hordása vezetése közben engedélyezve van-e vagy sem. Az okos szemüveg viselése nem csupán az autósokat hozza nehéz helyzetbe, hiszen legutóbb egy moziban filmet néző férfi is bajba került miatta.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© barret2014. 02. 03.. 15:08||#6
Akkor is betiltanák,mert mellette sok már dologra is használható,ami zavarja a vezetésre való figyelést! Az meg ugye nem megoldható,hogy vezetés közben csak az odavaló információk jelenjenek meg! Bár okosautók ezt is lekezelhetik majd 😄 (okosautó) 😊
© Molnibalage2014. 02. 03.. 09:46||#5
Akkor betiltanák a szemüveget, ha pl. HUD funkciója lenne, aminek a kocsi fedélzeti rendszere adna adatot?
© WoodrowWilson2014. 02. 03.. 08:22||#4
Egy mondattal kellett volna még többet olvasnod a szabályzatból, és kiderült volna, hogy esetünkben a 107. b pontja a releváns.
© vegicsek2014. 02. 03.. 02:00||#3
Érdekes kérdés, szívesen megnéznék egy összehasonlító tesztet, jobban rontja-e a reakcióidõt mint például egy kihangosított telefonbeszélgetés
© Cat2014. 02. 03.. 00:31||#2
"A minõségjelzõs kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól: jobb kéz, általános iskola, ipari ország, olvasó lány, érett gyümölcs stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: egyetértõ mosoly; orvosi titoktartás, baráti kézfogás; mezõgazdasági árutermelés; stb."

http://helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/kulegy#
© endrev2014. 02. 02.. 22:38||#1
Okosszemüveg: egybeírandó, akár az okostelefon. (Valójában nem okos. Ez csak egy kifejezés.) Bocs, de tényleg kemény ez a sok bajlódás a szóösszetételekkel, szinte az összes újságírónál... Sorozatosan... Tényleg nem érzi egyik lurkó sem?