SG.hu·

Megvan az év első 100 milliós bevételt elérő filmje

Megvan az év elsõ 100 milliós bevételt elérõ filmje
Ez az év is jól kezdődik Hollywood számára. Egy háborús film és egy akciókomédia nagyot szakított.

Igazolódott a papírforma, most már biztosra vehetjük, hogy az év első hónapjában széles körben bemutatott filmek közül kettő is el fogja érni Amerikában a 100 millió dolláros álomhatárt, mely bravúrra a tavalyi premierek közül eddig 33 alkotás volt képes, ami egyébként új rekord volt. Hogy 2014-ben lesz-e újabb rekord a 100 milliós határt elérő filmek tekintetében, azt nem tudni, de azt már biztosra vehetjük, hogy a Mark Wahlberg főszereplésével készült A túlélő (Lone Survivor), valamint a Kevin Hart nevével fémjelzett, magyar címmel még nem rendelkező Ride Along egy-két héten belül átszakítja az említett határt.


A technikailag a tavalyi év utolsó napjaiban, két moziban bemutatott, de szélesen csak januárban "terített" A túlélő hétvégén Amerikában 12 millió dolláros hétvégét produkált, s ezzel 93 milliós bevételnél tart, amivel egyrészt nemsokára túlteljesíti a Zero Dark Thirty - A Bin Láden hajsza 95,7 milliós belföldi bevételét, másrészt pénteken vagy szombaton mindenképpen kipipálja a 100 milliót is. A Ride Along pedig, ha nem is ezen a hétvégén, de pár nappal később abszolválhatja ezt a határt, s hagyhatja le idővel A túlélőt, hiszen most hétvégén 21,2 millió dolláros számokkal megtartotta az első helyét, s ezzel 10 nap alatt 75 millió dollár bevételt jegyezhetett fel a Universal stúdió. Most már csak az a kérdés, hogy mikor jelentik be a második részt.


Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!