SG.hu

Egyre kevesebb a képzett, motivált IT szakember

Az elmúlt félév bővülési trendjének folytatásában bízik a JobGroup. A cég a minőségi állások közvetítésének megélénkülésére, a kölcsönzési terület bővülésére és a megváltozott munkaképességűek munkarőpiaci integrációjára számít.

“Akár két különálló részre is bonthatnánk az elmúlt évet" - mondta Dobár Attila, a JobGroup ügyvezető igazgatója. "Azt látjuk, hogy a szolgáltató központok számára kölcsönzött munkatársak, illetve mérnök, informatikai és pénzügyi szakemberek mellett egyre nagyobb igény jelentkezik a kereskedelem területén is: számos friss megbízásunk szól felkészült területi képviselői munkakör betöltéséről. A további fejlődést viszont gátolja, hogy egyes területeken szinte kiszáradt a munkaerőpiac. Egyre kevesebb például a megfelelően képzett, motivált és mozdítható IT szakember, szinte már udvarlásba fognak a cégek, ha IT-s munkatársat keresnek. Lassan az informatikai szakmánál is ott tartunk, mint a természettudományos, matematikus és mérnöki végzettségű kollégák esetében: friss diplomával a zsebükben “lábon elkelnek", annyira nagy az igény rájuk. Ami a munkaerőkeresési megbízásainkat illeti, tavaly fellendült a közép- és felsővezetői pozícióra szóló megbízásaink száma. Ez az a terület, ahol a megbízók igazán megbecsülik az igényes, minőségi munkát." - mondta Dobár Attila.

A munkáltatói márkaépítéssel foglalkozó BrandJobot 2012-ben indította a JobGroup. Az indítást az a nemzetközileg már elterjedt felismerés ösztönözte, hogy a legjobb munkaerőt sem lehet önmagában mégoly vonzó állásajánlatokkal megnyerni, ehhez a cég személyiségének és arculatának a felépítésére is szükség van. Ezen a területen a munkaadók versenyeznek a legjobb jelöltekért és közülük a legvonzóbbak lesznek a legkeresettebb munkaadók.

"Olyan, speciális HR területről beszélünk, ahol általában nem a HR vezető indítja el a folyamatot. Legtöbbször a felsővezetés kezdeményezésére vág egy cég munkáltatói márka építésébe. Ha a top menedzsment elkötelezett az ügy iránt, akkor sikeres programok születnek, ennek hiányában viszont jobbára csak részeredmények lesznek. Itt is, mint a legtöbb új ügy esetében, rendre a költség merül fel ellenérvként. Pedig egy ilyen fajta márkaépítési program töredékébe kerül csak annak, amit különben a cég elveszít. Fordítva érdemes tehát nézni a kérdést: mennyibe kerül egy cégnek, ha ott nem a legrátermettebbek dolgoznak?" - mondta Hadi László, a BrandJob ügyvezető igazgatója.

"A legkiválóbb cégek már itthon is megtették az első lépéseket és önálló munkaadói arculattal rendelkeznek. Az idei év nagy kérdése az lesz, hogy szélesedik-e ezeknek a cégeknek a köre, vagy megmarad egyfajta “úri huncutságnak". Mi abban bízunk, hogy nemcsak hogy új ügyfeleket nyerünk meg az ügynek, hanem a már saját arculatot felépített cégek közül is egyre többen rájönnek arra, hogy a munkáltatói márkát ápolni kell, sőt, 3-4 évente frissíteni is érdemes." - mondta Hadi László.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lamer the true #6
    Hát igen, és itt nincs hálapénz, ami megdobná a motivációt :)
  • MANOWAR #5
    Nincs az az embernek ideje motivaltnak lenni es a kedve is elmegy az AD-k, tuzfalak, belso- kulso halozatok, gepek javitasa, Office es a user friendly- nek nevezet agyament mernoki es egyebb szoftverek kezelesenek meg tanitasa a "szak emberrel" ugye :) ,backup-ok. Mellette csinald a website-ot a belepteto rendszereket meg ha sima RFID akkor is, belso telefon kozpontott konfigold, patch panelek, switchek, ups-ek. Persze lehet kimenni kulso helyekre is szinten hibakat javitani de a ceges telo ha itt vagy ha ott mindig csorog stb.(na meg az egyeni keresek) Mindent el kell mondani 100x nem beszelve az elavult szaroknak az ujabb nativ rendszerekbe valo integralasarol, minimal berert szinte. Azert mert valaki IT-s attol meg nem wikip meg nem droid. Szet kellene szeparalni legalabb 3-4 munka korre egy ember feladatat de az meg nem eri meg a cegeknek - de befogjuk a pofankat mert kell a melo a cegeknek meg a nagyobbaknal is legtobbszor egy infosa van etc etc...
    Tessek motivaltnak lenni az vagyok egy kiados alvasra :)
  • harmi2009 #4
    heist:
    amit leírtál az már nem egy munkakör hanem minimum 3, ha minőségi munkát akarnak nyújtani.
  • heist #3
    Vegyünk egy átlag webfejlesztői pozíciót...

    Mondjuk egy webes alkalmazás mögött valószínűleg van egy adatbázis, tehát minimálisan valami adatbázisrendszerhez és annak lekérdezési nyelvéhez értenie kell az illetőnek. Aztán legalább programozási nyelvhez mondjuk C#, ASP.NET, framework .NET, illetve MVC esetleg, meg mondjuk sok helyen CSS, memóriakezelés, load balance stb. Windows Server DC ezekről már nem is beszélek...

    Tehát egy munkakörhöz már annyi képzettség szükséges, hogy ne csodálkozzanak ha kevés jó és motivált szakembert találnak.
  • heist #2
    Az IT mostanra egy stresszes, és inkább monoton munkává vált legyen szó akár rendszer-adminisztrátori, akár fejlesztői pozícióról.

    Persze, hogy nem motíiáltak az emberek, én sem vagyok az.

  • Ender Wiggin #1
    hogyhogy egyre kevesebb? az SG-t látogató közönség tele van képzett IT szakmeberrel. sőt, biológussal, fizikussal, orvossal, közgazdásszal...:-D