Szekeres Viktor

Megvannak a tavalyi év legpocsékabb filmjei

Nem csak az Oscar-jelöltek kerültek kihirdetésre a héten, hanem az Arany Málnára esélyesek is.

Rengeteg remek filmet láttunk 2013-ban is, de aki óvatlanul választott, az bizony beleszaladhatott pár rettenetes alkotásba is. Szerencsére, aki tudatosan dönt néznivaló mellett és nem csak a reklámokra, valamint a saját ítélőképességére hallgat, az nem is nézte meg ezeket, hiszen a legtöbb kritika, illetve nézői vélemény előre jelezte, hogy minek érdemes egyáltalán esélyt adni a több száz filmet felölelő 2013-as kínálatból.


És a fenti megállapítás természetesen csak az amerikai mainstreamre, a közönségfilmes vonalra is érvényes, azon belül is találtunk remekműveket, és pocsék próbálkozásokat, utóbbiakat persze hatványozottabban. Tegnap kihirdették az itthon Aranymálna-díjként emlegetett 34. The Golden Raspberry Awards, azaz a Razzies idei jelöltjeit.

A címeket böngészve ismét megállapíthatjuk, hogy meglepetés akkor sem történt, ha idén nem lehetett Alkonyatot jelölni - a jelölők szerencséjére volt Alkonyat-színész más filmben. S talán az sem meglepő, hogy a Alkonyat-utód Az éhezők viadala ismét nem kapott említést, hiszen a nagy sikerrel, remek kritikákkal és túlnyomó részt pozitív nézői reakciókkal az Aranymálna sem mer szembe menni.

Idén is megkapta szokásos (sok) jelölését Adam Sandler, akiről nem tudnak leakadni Málnáék, említésre kerültek az olyan bulvársztárok, mint Lindsay Lohan, Selena Gomez, Chris Brown, Lady Gaga és Kim Kardashian - nyilván nem (csak) az alakításuk miatt. És persze idén is kipécézésre került pár bukott szuperprodukció, ezúttal leghangsúlyosabban A Föld után és A magányos lovas. A szokásos poén jelölést a női mellékszereplők kategóriában Tyler Perry képviseli, a Movie 43 mind a tizenhárom rendezője, valamint szerencsétlen Sylvester Stallone, aki mindhárom tavalyi filmjével kihúzhatta valakinél a gyufát.


Idén 34. alkalommal fog megrendezésre kerülni a gála, mely díjait több száz amerikai és külföldi újságíró, filmrajongó és szakmabeli szavazati alapján ítélik oda az arra érdemeseknek. A győztesek, vagy inkább a vesztesek névsorát március elsején hirdetik ki, egy nappal az Oscar-gála előtt.

Legrosszabb film

A Föld után
Nagyfiúk 2
A magányos vadász
A Madea Christmas
Movie 43

Legrosszabb színész főszerepben

Johnny Depp: A magányos vadász
Ashton Kutcher: Jobs
Adam Sandler: Nagyfiúk 2
Jaden Smith: A Föld után
Sylvester Stallone: Fejlövés, Szupercella, A pofon egyszerű


Legrosszabb színésznő főszerepben
Halle Berry: Movie 43, A hívás
Selena Gomez: Getaway
Lindsay Lohan: Vétkek völgye
Tyler Perry: A Madea Christmas
Naomi Watts: Diana, Movie 43

Legrosszabb színésznő mellékszerepben

Lady Gaga: Machete gyilkol
Salma Hayek: Nagyfiúk 2
Katherine Heigl: A nagy nap
Kim Kardashian: Tyler Perry’s Temptation
Lindsay Lohan: In-App-Propriate Comedy, Horrorra akadva 5

Legrosszabb színász mellékszerepben

Chris Brown: Battle of the Year: Az év csatája
Larry the Cable Guy: A Madea Christmas
Taylor Lautner: Nagyfiúk 2
Will Smith: A Föld után
Nick Swardson: A Haunted House, Nagyfiúk 2

Legrosszabb rendező

A 13 ember, aki rendezte a Movie 43-at
Dennis Dugan: Nagyfiúk 2
Tyler Perry: A Madea Christmas, Temptation
M. Night Shyamalan: A Föld után
Gore Verbinski: A magányos vadász

Legrosszabb párosítás

a Nagyfiúk 2 teljes szereplőgárdája - bárki bárkivel
Movie 43 teljes szereplőgárdája - bárki bárkive
Lindsay Lohan & Charlie Sheen - Horrorra akadva 5
Tyler Perry & vagy Larry the Cable Guy vagy a kopott paróka és a női ruha - A Madea Christmas
Jaden Smith & Will Smith - Nepotizmus bolygó: A Föld után

Legrosszabb forgatókönyv

A Föld után
Nagyfiúk 2
A magányos vadász
A Madea Christmas
Movie 43

Legrosszabb feldolgozás, koppintás vagy folytatás

Nagyfiúk 2
Másnaposok 3
A magányos vadász
Horrorra akadva 5
Hupikék törpikék 2

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #10
    donceleger8: Nincs annál rosszabb, amikor valaki komolyan vesz valamit, amit maguk a kitalálók sem vesznek komolyan.
    Sandra Bullock meg is jelent a díjátadón, előre mondta is, hogy ha megnyeri, elmegy.
  • donceleger8 #9
    Na, ez a málnás baromság megint hozza az alacsony színvonalat. Nem értem miért van erre szükség egyáltalán. Ki az, aki ezeket elhiszi? Pár ízlésficamos ember szavazata ez, semmi több. Sok Oscar díjas film inkább nézhetetlen, mint ezek közül egyes alkotások. Nálam mondjuk már ott elvesztette a hitelességét ez a fos málna, amikor egy színésznő, azt hiszem Bullock kisasszony egy Ugyanazon évben nyerte meg az Oscart és a málnát is. Akkor miről is beszélünk?
    Egy ilyen értelmetlen hír helyett jöhetett volna valami más is. Kár erre pazarolni az időt.
  • zetortraktor #8
    Ez most a legújabb szerelmi háromszöges divatfilm, ez a mostani rohadt nagy siker, ezen sikítoznak a tinilányok. És mindkettő egy nő által főleg nőknek írt könyvből készül. Mi kell még? :)
  • goldmember #7
    Movie 43 az egyik legjobb vígjáték tavalyról.
  • scagnetti #6
    Bár nem láttam mindet, de nálam az After EARTH nyert minden kategóriában.
    A Movie 43 némely jelenetén meg nagyon jól elszórakoztam. Szerintem az nem annyira rossz, látszik hogy nem vették magukat komolyan.
  • zetortraktor #5
    Mert? Miért? Nem hiszem, hogy a Barátok köztről olvastam volna pozitív kritikákat.

    Teljesen félreértettél, ha azt hiszed, hogy a sikernek és a minőségnek bármi köze van egymáshoz. Van, amikor egyenesen, máskor meg fordítottan arányosak.
  • Yagami #4
    És kedves zetortraktor, ezért van Barátok Közt 10-enx éve Magyarországon, mai napig tartó sikerrel karöltve :)
  • Sir Charles #3
    Az ilyen mondatoktól szoktam sokkot kapni:
    "S talán az sem meglepő, hogy a Alkonyat-utód Az éhezők viadala"
    Miért alkonyat utód Az éhezők viadala?????
    Annyi közük van egymáshoz, hogy mindkettő egy sikeres könyvsorozatból készült és nagy bevételű mozifilmek készültek belőlük.
    Ennyi erővel a Harry Potter vagy a Gyűrűk Ura meg Alkonyat -előd lenne????
  • zetortraktor #2
    Csakhogy nincs mindenkinek végtelen ideje és pénze. Valahogy szelektálni kell. Vagy megy mindenki a saját érdeklődési köre szerint és nyilván sokszor koppan, vagy meghallgatja azokat, akik már tesztelték helyette a terméket.

    De egyébként rém egyszerű. Ha van két film, amik közül az egyik a nézők 75%-nak tetszik, a másik a 40%-ának, akkor az ember jó eséllyel az előbbit fogja választani. Lehet, hogy nekem is bejönne a 47 Ronin, de nincs az az isten, hogy 1500 forintot vagy két órát pazaroljak rá, ha nézhetek helyette olyasmit, ami szinte mindenki szerint jobb.
  • paby88 #1
    Nekem tetszett a lone ranger különben meg a 47 ronint is lefikázták mindenhol és az is jó volt szerintem akit valamelyik film egy kicsit is érdekli az adjon neki egy esélyt bármit is írnak a kritikusok...