SG.hu·

Gyümölcs végzett az igazi King Konggal

Gyümölcs végzett az igazi King Konggal
Vannak olyan, a filmekben illetve a mítoszokban szereplő lények, melyek nem a semmiből bukkantak fel, még ha elsőre hihetetlennek is tűnik, hogy valaha létezhetett ilyen.

King Kong (magyarosan Kong király) talán az egyik legismertebb emberszabású majom a mozitörténelemben, számos filmet kapott már és legutóbb Peter Jackson nyúlt hozzá érdekes sztorijához. A hatalmas állat valós előddel rendelkezett a Gigantopithecus képében, mely nagyjából 400 ezer évvel ezelőtt halt ki. Az első Gigantopithecus-lelet 80 évvel ezelőtt bukkant fel Hong Kongban, egy holland régész, Gustav Heinrich Ralph von Koenigswald talált rá és a nevet is ő adta. A mai kutatások alapján orangután kinézettel bírt, 3 méter magasra nőtt meg, ehhez pedig 450 kilogrammos testsúly társult.

Ám a filmbeli állattal ellentétben nem emberáldozatokat fogyasztott, hanem gyümölcsöket, kimondottan a banán volt a kedvence. Azonban eme étrend okozta a végzetét is - erre mutatott rá most Yingqi Zhang, a Chinese Academy of Sciences's Key Laboratory of Evolutionary Systematics of Vertebrates egyik kutatója. Az úriember az eddig megtalált közel 100 darab fog és több állkapocs-lelet vizsgálata után állapította meg, hogy a gyümölcsfogyasztó lény nem volt képes táplálékot váltani, miután a megszokott étrendjét képező elemek eltűntek a lakhelyéről.



"A legtöbb fog el volt rohadva" - fejtette ki Zhang. "Ez a gyenge szájhigiénia miatt alakulhatott így. A vizsgálatok során arra az eredményre jutottam, hogy a kényszerű diéta okozta a Gigantopithecus kihalását. Ez a kényszer pedig a klímaváltozás miatt következhetett be, hiszen a kedvenc és az étrendjének alapjait képező banán ritkává vált és egyszerűen rosszul választott új csemegét."

A fogakon végzett vizsgálatok alapján a Gigantopithecus egy jóval kevésbé tápláló gyümölcsre váltott, mely ráadásul a fogakat nagyon károsító savval rendelkezett. Ugyanakkor a ma élő emberszabású majmok már alkalmazkodtak az új étrendhez. "A csimpánzok rengeteg olyan gyümölcsöt fogyasztanak, melyek komoly savtartalommal bírnak, mégsem megy tönkre a fogazatuk" - tette hozzá Kornelius Kupczik, a lipcsei Max Planck Institute for Evolutionary Anthropology vezető kutatója.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© globint2014. 01. 20.. 22:59||#14
Most már teljesen biztos, hogy nem fogok zöldségeket, meg gyümölcsöket enni, csak húst, meg 52fokos gyümölcspárlatot. Nehogy már úgy végezzem mint KingKong!
© blessyou2014. 01. 18.. 18:13||#13



Dejó, nem tudom, hogy épp pont az én ötletem nyomán történt-e az intézkedés, de épp azt vetettem fel a legutóbbi hasonló cikknél, hogy az evolúcióval (vagyis tagadásával) kapcsolatos trollkodásokat töröljék.
© god252014. 01. 18.. 09:37||#12
Sorry, nem végig. Az Ötvös Tibor cikkeket el sem szoktam olvasni, mert nem játszom, de a "tudomány" oldalán van, nem pedig a játékoknál. :S
© uwu4202014. 01. 17.. 09:26||#11
Végigolvastad?
Egyébként meg mégis mik az elvárásaid egy játékosok számára fenntartott oldal tudományos részével szemben?
© god252014. 01. 17.. 08:47||#10
Tudtam, hogy sz@r a fõcím, mikor ráklikkeltem a linkre, mert nem a gyümölcs végzett velük, hanem annak hiánya. De valószínû, hogy így többen klikkelnek rá. Viszont így bulváros lesz a weblap. Azt meg nagyon nem kéne!
© Yagami2014. 01. 16.. 23:09||#9
Vol Jin: pedig nem olyan nehéz kitalálni 😊 Még van idõd, ne aggódj...
© Yagami2014. 01. 16.. 23:07||#8
gforce: mármint szerinted, és ez a te nézõpontod. Én csak agyhalottakat látok itt többnyire. Nem tudom mi volt az ominózus komment, de vannak elképzelseim, ha törölve lett.
© sempronius182014. 01. 16.. 20:56||#7
Vol Jin hiszen õ ezt már megválaszolta, hogy azok az állatok nem is vótak, csak a gonosz evolúció terjesztõ tudósok hamisítványai.

Sajnos mindig mikor megírja az igazságot elhallgattatják.
Szerintem kéne neki is egy emléknapot tartani, mert a holokauszt semmi ahhoz a megpróbáltatáshoz képest amit õ elszenved.....😞
© Vol Jin2014. 01. 16.. 20:45||#6
Ricsike még mindig nem képes arra magyarázatot adni, hogy mi okozta a régi állatok eltûnését, és miért nincsenek a mai állatok többségének leletei. Miért lettek kisebbek az állatok, ha azt nem az evolúció okozta.
© gforce92014. 01. 16.. 19:42||#5
Nem. A trollkodásodat törlik teljesen igazságosan, mert veled szemben normális emberek is járnak ide. Nagy különbség. Nagyon helyesen tették.