Ötvös Tibor

Valódi túlélő-horror lesz az Alien: Isolation


Vannak olyan franchiseok, melyekkel kapcsolatban az a kósza érzése támadhat az embernek, hogy mintha a készítői szándékosan rontanák le a színvonalát az évek során. Az Alien-sorozat is eme csoportba tartozik.

A kultikus első két mozifilm után kaptunk egy, a legtöbb rajongó szerint is a leggyengébbnek minősíthető részt, majd jött a negyedik, ami szintén nagyon látványos lett. Azonban a Prometheus komoly sebet ütött a címen, még ha tudjuk, hogy eredetileg nem is a franchise-hoz kapcsolódott volna. De ezt a filmrészlegen már számos alkalommal kivesézték a fórumozók, így inkább nézzük a játékfrontot.

Ha hirtelen egy szórakoztató, a filmek hangulatát sikerrel visszaadó játékot kellene mondani, bajban lennék. Halványan rémlik egy 3DO-ra megjelent program, melyben számos alkalommal megrémültem a különböző támadások miatt. A másik, ami beugrik, az az Aliens vs Predator széria, melynek első két része szórakoztató volt, ám utána itt is megindult a lejtmenet. A rossz Alien-játékokra a koronát a Colonial Marines tette fel, ami minden szempontból egy közepesnél gyengébb alkotás lett. Most pedig a The Creative Assembly kapta meg a lehetőséget, hogy végre valami érdemlegeset alkossanak a témában.


Az Alien: Isolation főhőse Ripley lánya, Amanda lesz, aki 15 évvel az anyja eltűnése után a Weyland-Yutani alkalmazásában áll és azért utazik a távoli Sevastopolra, hogy megszerezze az ott található USCSS Nostromo fekete dobozát. Ettől reméli ugyanis, hogy végre kideríti, vajon mi is történt édesanyjával. Amanda nem katona, így a belső nézetes túlélő-horror során inkább a menekülésre és az eszére hagyatkozik. Az állomáson található eszközök segítségével próbálja meg túlélni a Sevastopolon titokzatos módon felbukkanó Xenomorph támadásait.

Természetesen az emberek között is akadnak, akik az életünkre törnek majd, de lesznek segítőink illetve olyan emberek is, akik bizonyos szívességért cserébe nekünk nyújtanak segítő kezet a nyomozásunkban. Amanda minden olyan eszközt, tárgyat össze tud gyűjteni, mellyel meg tudja védeni magát illetve bizonyos szakaszokon a továbbjutást tudja megoldani magának. Ám nem muszáj mindig mindenhol mindent bejárni, tőlünk függ mennyi időt szánunk egy-egy szoba vagy terem átkutatására.


Minden egyes perccel ugyanis növeljük annak veszélyét, hogy valaki ránk talál és attól kezdve 50% az esély arra, hogy ellenséges szándékkal érkezett (a Xenomorph esetében ez egyértelműen 100%). Így rajtunk áll, hogy például elkezdünk dobozokat egymásra pakolni, hogy feljussunk egy helyre vagy sem.

A szerencsésebb újságírók mozgásban is megszemlélhették már az Alien: Isolationt egy 30 perces játszható demó formájában és bár elégedetten írták meg véleményüket a tapasztaltakról, de folyamatosan felbukkant a Colonial Marines hivatkozási alapként. A Sega és a Gearbox ugyanis az FPS-ből is egy nagyon jól összerakott demót mutogatott a sajtónak, melyről aztán a megjelenés után kiderült, hogy nem igazán hasonlít a végeredményre. Így mindenki kicsit félve közelít a projekthez, mely távolságtartást tovább növeli, hogy a The Creative Assembly a stratégiai műfajon kívül még nem alkotott maradandót.

Az Alien: Isolation év végén jelenik meg konzolokra és PC-re.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • leeezy #15
    Nnnna, itt van: http://www.adventuregamers.com/games/view/16440
    Aliens: A Comic Book Aventure
  • leeezy #14
    Ja hát aki nem Alienen nőtt fel (hajj, premier előtt láttam az első részt '79-ben talán), annak ehető a 4.

    És igen, ahogy seepheerd írta, ez egy kibökött koppintás, az a régesrégi játék ugyanezt tudta. Feltúrtam a netet és nyoma sincs, még itt sem találom: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Alien,_Predator_and_Alien_vs._Predator_games

    Na ezért pedig jól beolvasnék nekik!
  • nextman #13
    Nekem a 4-es jobban tetszett, mint a 3-as, ez van, nem mindenki ugyanugy latja az ilyen dolgokat.
  • RelakS #12
    Nna, ezzel nem fogok játszani... Instant szívinfarktus O_O

    Ami meg a filmeket illeti, nálam ez a sorrend:
    Aliens: sok dög aprítása rulz, speciális változat méginkább
    Alien: menekülő horror kissé gagyi környezettel (istenem, régi elképzelések)
    Alien Resurrection: Jó, Ripley feltámasztása erőltetett, de akkor is, sok dög aprítása terítéken :)
    Alien 3: őőő ... hova és hogy került az a tojgli? O_o ezt leszámítva a DVD-s változat jó.
  • seepheeerd #11
    Jah, a trailert nézve megerősödött az érzés: ezek lenyúlták AZT a játékot :)
  • seepheeerd #10
    Volt egy régi játék... abban sem lehetett lőni, sőt nem is láttad az alieneket, csak pár pillanattal azelőtt, mielőtt kinyírtak. Már ha elcsesztél valamit :)
    Űrállomáson vagy hol kellett mászkálni és megoldani dolgokat, közben kellett kajálni is (ha nem vittél magaddal akkor vissza a konyhába... vagy nem tudtad folytatni a játékot)
    Isteni hanulata volt... a zene, a hangok... beszarás :)

    Keresem, de nem találok róla semmit (mintha Kryo vagy valami hasonló lett volna a kiadó)
  • Evoluti0N #9
    @ chopin42 (milyen jó, hogy az új sg-n, nincs "Válasz" gomb...) Úgy látom, hogy Tibi nagyon szereti a saját véleményét úgy leírni, mintha globálisan, mindenki által elfogadott tény lenne. Legyen szó itt akár az Alien sorozatról, akár az Assassin's Creed-ről.
  • szgege #8
    Abban teljes az egyetértés ,hogy az első 3 rész nagyon jó volt. Úgy kell azokra filmekre nézni ,mindegyik más műfajt képviselt és más rendezők csinálták. Arról már nem beszélve,hogy a 3. résznek ha jól emlékszem 2 rendezője volt ,Fox többször is módosított. Lényegében egyébként az utána lévő részeket is ők baszták el. Olyan emberek szóltak bele a rendező munkájába,akiknek lényegében fingjuk sincs az egész Alien univerzumról vagy hogy az Alien fanok mit látnának szívesen és könyveket se ártana átpörgetni. Addig amíg csak az újabb filmhez kapcsolódó kacatok eladásával vannak elfoglalva,sok jó nem lesz belőle. A 4. rész eléggé gagyi lett és még folytatás se lett utána,ami nyitva hagyta a történetet eléggé. Az AVP részekről meg nem érdemes szót ejteni,mert a hulladék kategóriát se érik el. A történeti szál semmi,gagyi színészek, az alien lények totál megkavarása. Boááá!! Ami ezt a játékot illeti hát a grafikától így még nem esek seggre és elég sok a klisé,ami már uncsi...
  • chopin42 #7
    Néha azt érzem egyes cikkeknél, hogy itt az SG-n szánt szándékkal írnak valótlan dolgokat, mintegy megtévesztésként, avagy direkt idegesítő szándékkal (múltkor is volt valami teljesen megalapozatlan dezinformáció, hogy a rajongok jobban szeretik az AC3-mat szemben a fos negyedik résszel...meg sok ilyesmi)
    Kedves cikkiró! az Alien sorozatból a 4. rész egy NÉZHETETLEN KALAP FOS! (a legtöbb igazi rajongó szerint) a harmadik pedig JÓ (ha nem is a legjobb, de a negyediknél mindenképp jobb)!
  • Skyline #6
    Brutálisan jó lesz...Persze..hasonló szarságokat a Colonial Marines-nál is összehordtak..
    Majd elhiszem ha elkészült és látom...
    Majd elhiszem ha az Alienek akárcsak az AvsP1-2ben ismét gyilkológépek lesznek és nem nevetség tárgyai akik képtelenek lerohanni...