Berta Sándor

Az idén megjelenő LG-tévék 70 százalékán lesz webOS

A dél-koreai cégnek köszönhetően a televíziókban újabb esélyt kap a Palm által kitalált operációs rendszer. Igaz, nem a táblagépeket hódíthatja meg, hanem a televíziókat.

Az LG tavaly februárban vásárolta meg a webOS-t a Hewlett-Packardtól. A társaság célja a tranzakcióval az volt, hogy a korábban okostelefonokon és táblagépeken használt platformot integrálja okostévéibe. Úgy tűnik, ez az idén meg is valósulhat. A gyártó most nyilvánosságra hozta az első hivatalos információkat. Az új okostévé-kezelőfelület fejlesztésekor a fő szempont az egyszerű kezelés biztosítása volt, ezen belül is a kulcs az egyszerű kapcsolat, navigáció és a funkciók közötti könnyű váltás, vagyis a kibővített multitasking.

Az első bekapcsoláskor a kezelőszoftver végigvezeti a felhasználókat a telepítési folyamaton. Ebben segítségükre van egy BeanBird nevű animációs figura is. Lehetőség van az adott okostelevízió különböző funkciói, illetve az eltérő anyagok (televíziós adások, okostévé-tartalmak, külső tárolón lévő fájlok) közötti gyors váltásra. Szintén mód van arra, hogy valaki egy időben nézhessen televíziós műsort, játszhasson, böngészhessen vagy kereshessen az interneten, illetve letölthessen különböző fájlokat. Elérhető továbbá egy átfogó programbolt. Az LG eddig csak az egyesült államokbeli piacra jelentett be szoftvereket (Hulu, Netflix stb.); kérdés, hogy Európában ezek közül melyek lesznek hozzáférhetők. Mindenesetre az már most biztos, hogy az LG az új webOS kezelőprogramot az idén megjelenő tévéinek 70 százalékára előre feltelepíti majd.


Arról már karácsony előtt írtunk, hogy a dél-koreai óriáscég a Consumer Electronics Show (CES) kiállításon mutatja be legújabb okostelevízióját, amire a webOS operációs rendszer került. Az LG azt várja a lépéstől, hogy a korszerű készülékek okos funkciói egyszerűbben és kényelmesebben kezelhetők lesznek, s a felhasználók jobban elfogadhatják az okostelevíziókat és az eddiginél gyakrabban használják majd a plusz funkciókat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!