Berta Sándor

Okostévékhez kínálna több ezer csatornát a Netrange

A társaság alapjaiban változtatná meg a televíziós piacot: a jövőben 2000 televízióadó műsorát teszi elérhetővé az interneten. A filmek, filmsorozatok és sportközvetítések az okostelevíziókon is láthatók lesznek.

Világszerte több ezer tévéadó teszi láthatóvá műsorait online is; ebből profitálna a Netrange, amely ezeket a tartalmakat biztosítaná az okostelevíziók tulajdonosainak. A vállalat már rendelkezik a szükséges szerződésekkel. A tartalomszolgáltatókkal és a gyártókkal való együttműködés keretében elérhetővé válnak azok a portálok, amelyek kínálatában alkalmazások, videocsatornák és játékok egyaránt szerepelnek, ezek így hozzáférhetők lesznek a különböző okostévéken. A kínálatban megtalálható lesz az olasz Rai 1, a spanyol Antena 3, a brit BBC, valamint számos sportcsatorna.

Mindez azt jelenti, hogy a tévézéshez csupán okostévé és szélessávú internetelérés kell majd. Jan Wendt, a Netrange ügyvezetője úgy véli, hogy ez komoly esély arra, hogy új ügyfeleket csábítsanak el a televíziógyártóktól. Minden piaci szereplő technikai infrastruktúra-költségek nélkül sugározhat. A Netrange az exkluzív fizetős programcsomagok értékesítéséből jutna bevételekhez. Ezekben a csomagokban sport- és hírcsatornákat kínálnának. A tervek között szerepel, hogy a cég minden országban más ajánlattal jelentkezik majd. A cél az, hogy 2016-ra már 10 000 televízióadó szerepeljen a kínálatban.

A Netrange honlapja jelenleg 6-7 millió okostévén érhető el, ez a szám az aláírt szerződéseknek köszönhetően a következő öt esztendőben legalább 30 millióra nőhet. De Wendt azt reméli, hogy a növekedés még nagyobb is lehet. A terv ugyanakkor nem a jelenlegi televíziós megoldások leváltása, sokkal inkább alternatíva kínálása a felhasználók számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nextman #2
    Remelem lehet majd egyeni csomagokat osszeallitani, pl. a kedvenc 8 csatornam, es csak arra fizetni elo. Mert akkor viszlat kabeltv.
  • Com9000 #1
    Nem semmi.
    Pár éve még 3 tévéadó volt. Pár 10 éve meg csak 1.
    Pár éve már a 100 fölötti, 2 év múlva meg 10000?
    Mégis egyre kevesebben nézik őket. És ez a minősíthetetlen műsorok miatt van. Amik megbújnak a reklámok szüneteiben.