Berta Sándor

Túl alaposak a brit pornószűrők

A szigetországi nagy internetszolgáltatók fokozatosan vezetik be a tartalomszűrőiket, amiket azonban nem állítottak be megfelelően, így azok olyan oldalakhoz is blokkolják a hozzáférést, amelyekhez nem kellene.

A hiányosságra a BBC mutatott rá. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az alkalmazott szűrők többek között a szexuális felvilágosítással foglalkozó és segítséget nyújtó honlapokat is veszélyesnek minősítik és blokkolják. A szűrők bevezetése az elmúlt években komoly vitát váltott ki, és úgy tűnik, hogy a korábbi aggodalmak beigazolódtak. Tiltólistára kerültek ugyanis azok a portálok is, amelyek pedagógiai, pszichológiai és egészségügyi szempontokból foglalkoznak a szexualitással. A TalkTalk 2011 óta elérhető programja például blokkolta a bishUK nevű platformot, amely kifejezetten szexuális felvilágosítással és neveléssel foglalkozik. Ezért a munkájáért az oldal még díjakat is nyert. Justin Hancock, a bishUK működtetője szerint meglehetősen frusztráló, hogy ez az eredménye annak, hogy megpróbált egy szexuális online tanácsadó ajánlatot kiépíteni. Ráadásul közismert, hogy így is mennyire nehéz a fiataloknak az interneten minőségi tartalmakat kínálni.

A szűrő még az Edinburgh Women's Rape and Sexual Abuse Centre honlapját is pornográfnak minősíti, holott ez a szolgáltatás a nemi erőszak áldozatainak nyújt segítséget. A TalkTalk megoldása ugyanakkor nem ismerte fel a BBC által kiválasztott 68 pornóportál 7 százalékát. A Sky által egy hónappal ezelőtt üzembe állított szoftver kicsit jobban teljesített, az ajánlatok 99 százalékát azonosította megfelelően, viszont olyan szolgáltatásokat is blokkolt, amelyek a pornófüggőséggel foglalkoznak. A British Telecom programja sem ért el jobb eredményt és még a szexuális erőszakkal kapcsolatban segítséget nyújtó oldalakat, például a Sexual Health Scotland und Doncaster Domestic Abuse Helpline-t is tiltólistára tette.

A BBC szerint a négy nagy brit internetszolgáltató jövőre 25 millió fontot akar a "gyermek- és családbarát szűrővel" kapcsolatos reklámkampányra fordítani. A cégek szóvivői úgy reagáltak a kritikára, hogy nincs 100 százalékos garancia arra, hogy a megoldások tökéletesen működjenek, de azon dolgoznak, hogy a szoftvereket tovább optimalizálják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sonajdoba #8
    No Comment
  • Omega #7
    Nézzen mindenki azt amit csak akar.
  • Attilawap #6
    Egyetértek cateran! A számítógépeken kellene blokkolni a pornó oldalakat tiltani, (erre számtalan megoldás létezik, HOSTS fájl, programok, iskolában, munkahelyen közös proxy stb.) nem pedig globális szinten. Ennyi erővel az egész internetet letilthatnák, mert valaki pornót néz, valaki meg illegális warez-t tölt és hát a szemét jogvédők szerint az már nem fair.
  • jackoneill90 #5
    hozzaszolasom mi a rákért lett eltüntetve? mi volt ami nem tetsző? a szex szó?
  • jackoneill90 #4
    hozzaszolasom mi a rákért lett eltüntetve? mi volt ami jem tetsző? a szex szó?
  • cateran #3
    Mert nyilvan nem leteznek gepre rakhato (nem globalis) szurok..ja, de...Csak hat akkor foglalkozni kellene a szamitogeppel a gyerek miatt...
  • Archenemy #2
    Hát ez inkább arra van, hogy ha a tízéves elkezdi nyomkodni a gépet, ne öt perc alatt jusson el az animálpornóhoz. Ja ja tudom figyelni kell, hogy mit csinál a gyerek 7/24, ez főleg azok ötlete szokott lenni, akiknek nincs.
  • Fbn Lx #1
    jézusom emberiség, meddig leszünk még álszentek a szexuális tartalmakkal kapcsolatban
    vajon mikor lesz baszni illegális

    hát, egyelőre addig verjük amíg lehet