Farkas Alex

Kevésbé emlékezünk a lefotózott dolgokra

Általában akkor szoktunk fotózni, amikor életünk egy fontos eseményét akarjuk megörökíteni, de a fotózás maga rontja azt a képességünket, hogy emlékezzünk a pillanatra.

A gyerekünk szülinapján vagy egy régóta várt családi eseményen azért fotózunk, mert emlékezni akarunk élményeinkre, de egy kutatás szerint a túl sok fényképezés pont ellenkező hatással jár, azaz akadályozza az emlék berögzülését. Tehát ahelyett, hogy segítene a megőrzésben pont hogy lemaradunk az orrunk előtt lévő eseményről. A kutatás során egy csapat tanulót vezettek körbe egy múzeumban, és azt kérték tőlük, hogy bizonyos alkotásokra próbáljanak emlékezni, akár azok lefotózásával is. Másnap tesztelték a megmaradó emlékeket, és ezek alapján a műtárgyakat alaposan megnézők jobban fel tudták idézni a dolgokat, mint azok, akik lefotózták azokat. Utóbbiaknak problémájuk volt a lefotózott dolgok részleteinek visszaadásával is.


A kutatást végző Fairfield University munkatársa, Dr. Linda Henkel kiemelte, hogy ha az emberek az emlékezésben a technológiára támaszkodnak az egyben negatív hatással jár az élmények saját megtapasztalására is. Korábbi kutatások szintén megállapították, hogy a régi képek megnézése segít az emlékek felidézésében, de csak akkor, ha azok jól berögzültek. "Az emlékezéshez a fotók özöne helyett interakcióba kell azokkal lépnünk." - mondta. Az eredmények nem különböznek egy korábbi, a Hardvard által végzett kutatástól, melyben azt állapították meg, hogy az emberek az internetet használják saját memóriájuk helyett. A tanulmány szerint olyannyira függünk már az okostelefonoktól és a notebookoktól, hogy azonnal hozzájuk fordulunk, ha nem emlékszünk valamire.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #5
    Index képes volt egy hónapos késéssel leadni ugyanezt :D

    http://index.hu/tech/2014/01/20/a_fotozas_karos_az_emlekekre

    (Igen, direkt megkerestem itt, mert nem hittem el, hogy ugyanazt közlik.)
  • rolika #4
    A világ legszebb helyeit és a legszebb élményeiket csak egy lcd-képernyőn keresztül látják :-)
  • Zero 7th #3
    Azért szerintem kellene különbséget tenni a tényleges fényképezés (fényképezőgéppel, objektívvel, kép komponálással, fényiszonyok figyelembevételével, stb.) és kütyüvel fotózás(telefonnal, vagy mondjuk full automata géppel ész nélkül kattintgatva) közt.

    Erős a gyanúm, hogy egy profi fényképész teljesítene a teszten a legjobban.
  • M2 #2
    Sokszor rácsodálkozok emberekre, hogy ezek most fényképeket gyűjtenek vagy élményeket? A világ legszebb helyein is képesek a kütyüjükbe mélyedni.
  • endrev #1
    Viszont a fotók nézegetése javít rajta, erősíti az emléket.