Berta Sándor

Mesterséges intelligenciát fejleszt a Facebook

A közösségi oldal követi a Google példáját és berendezte saját mesterséges intelligenciát kutató laboratóriumát, aminek vezetőjéül egy ismert robotikai szakembert kért fel.

Yann LeCun, a New York-i Egyetem professzora vezeti a Facebook mesterséges intelligencia csoportját - írta a Facebookon és a Google Plus rendszerén keresztül megjelentetett bejegyzéseiben. A szakember igazgatóként felelős az új MI csoport munkájáért, elmondása szerint a hosszú távú cél az, hogy nagy előrelépéseket érjenek el a mesterséges intelligencia területén. E munka során a New York-i Egyetem Adattudományi Központja és a Facebook együtt fog dolgozni, ezért LeCun részmunkaidőben továbbra is a felsőoktatási intézmény alkalmazottja marad. A különleges részleg összesen három telephelyen működik majd, ezek a társaság kaliforniai központja a Menlo Parkban; a LeCun New York-i intézetének közelében lévő kirendeltség és a londoni Facebook-iroda.

A Facebook kapcsán korábban is felmerült már a mesterséges intelligencia alkalmazása, a közösségi platform ugyanis még pontosabban célzott reklámokat akar és létrehozott egy új kutatócsoportot, illetve projektet, amelynek neve Deep Learning. A lényeg nem a nagy adatmennyiségek elemzése a már meglévő eljárásokkal, illetve ez utóbbiak finomítása, hanem valamilyen áttörés elérése a mesterséges intelligencia tekintetében.

Korábban a Google is létrehozta a saját mesterséges intelligencia kutató laboratóriumát, aminek hivatalos neve Quantum Artificial Intelligence Lab. Ez elsősorban azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy egy kvantumszámítógép megoldhat-e olyan problémákat, amelyeknél a hagyományos számítógépek elbuknak. Az új csoport vezetésére felkért Ray Kurzweil a blogbejegyzésében azt írta, hogy ő lesz a Google fejlesztési vezetője és két terület (gépi tanulás, beszédfeldolgozás) tartozik majd hozzá. A Google robottechnikai fejlesztésekkel is foglalkozik, annak a csapatnak a munkáját Andy Rubin, az Android-részleg korábbi vezetője felügyeli.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sárkánylovag #3
    Nincs Mesterséges intelligencia számítógépen !
    Ugye az agy meg egy processzor között az a legszembetűnőbb különbség hogy míg a processzor egy pillanatban (magonként)egy művelet hajtódik végre addig az agyban az összesben egyszerre történik végrehajtás milliárd számra.
    Igen a kvantum számítógép így működik, csak még nincs kvantum számítógép...
    Ja hogy vettek egyet? Vettek egy kvantum számítógép szerűséget...
    Amit úgy hívnak, inkább csak kvantum "ízű" :)
    Csak reklám semmi más...
  • heist #2
    Az MI-nek az a lényege, hogy önálló döntéssel, akarattal és fejlesztési képességgel rendelkezzen és ennek megfelelően kiszámíthatatlan legyen a fejlődése.

    Ha célzottabb reklámokat akarnak akkor arra egy jobb algoritmust kell írni nem egy olyan rendszert létrehozni, ami nem determinisztikus.

    Na megspóroltam nekik 100 millió dollárt, utalják a felét, a másik felének meg az ötödéből írassanak egy jobb algoritmust.
  • noland #1
    Ez hatalmas! Több marhaság jutott eszembe hirtelen, főleg a Facebook és az intelligencia vonatkozásában...

    De komolyra fordítva, adott egy program (MI), amit rá kellene szabadítani a netre, elvégre ott minden megvan ami a világról tudható, ha van elég idő és ügyesen van megírva, elméletben össze tudná rakni a mozaikot, vagy?