SG.hu

Új lehetőségeket nyújt az okostelefonos keresés

A keresés mindennapos tevékenység az okostelefon-használók körében, az átlagos felhasználó mégis keveset tud arról, hogy milyen összetett folyamatok eredményeként kap releváns találatot.

Az okostelefonok kínálta lehetőségek révén a keresésben annak kontextusa (így például a felhasználó tartózkodási helye) egyre komolyabb hangsúlyt kap. A keresés mellett az okostelefonok új távlatokat nyitnak a keresésre fellelhető válaszok létrehozásában is, aminek hajtómotorjai az okostelefonos piackutató módszerek lehetnek: a felhasználók hétköznapi tevékenységükkel adnak olyan információkat, ami mások számára addig nem létező találati eredményt jelenthet. A Telenor idei utolsó Okostelefon Akadémiájának előadói a "keresés" világába engedtek betekintést a több száz fős érdeklődő közönségnek november 27-én a VAM Design Centerben.

Nyitó előadásában Jóföldi Endre, a Precognox ügyvezetője, a kereses.blog.hu szerzője a kontextus alapú keresésről szólva arra világított rá, hogy a keresés sok szempontból átalakulóban van, hiszen az okos eszközök ma már képesek arra, hogy például tartózkodási helyünkből, mozgásunkból vagy akár korábbi használati szokásainkból kikövetkeztessék, milyen válaszokra van szükségünk, és azokat akár kérdés nélkül is felkínálják nekünk.


A Google adatai szerint világszinten havonta 100 milliárd keresést indítanak rendszerükben, aminek 15%-a új keresés, azaz olyan kérdés, amit más, korábban még nem tett fel az Google rendszereiben. Ugyanakkor nincsen minden feltett kérdésre releváns válasz az interneten. Az okostelefonokra fejlesztett piackutatási módszerek a felhasználói közösség által nyújtott információk alapján akár - a felhasználók hétköznapi tevékenységeivel is - hozzájárulnak ahhoz, hogy eddig nem létező válaszok szülessenek, és a keresők a későbbiekben addig nem ismert, releváns találatokat biztosítsanak. Az Okostelefon Akadémián Pintér Róbert, az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. mobil kutatásvezetője a piackutatás okostelefonos vonatkozásairól beszélve elmondta, hogy Magyarországon az emberek 47%-a rendelkezik már okostelefonnal[1], és egyre többen telefonjukon válaszolnak az online kutatási kérdőívekre. A készülékekben lévő mérőműszereknek köszönhetően pedig további új lehetőségek kínálkoznak a piackutatók számára. Lehetőség van például a helymeghatározáson alapuló kutatások és más, a mobil kontextusból következő értékes információk gyűjtésére úgy, hogy ez nem ad plusz feladatot a válaszadók számára.

Pintér Róbert arra is kitért, hogy a felhasználók részéről esetenként aggályokat vet fel, ha a mobilon keresztül a kutatók "beköltöznek" a zsebükbe. A szakember szerint a válaszadók bizalma nélkül nincs tartósan üzemeltethető kutatási rendszer, ezért el kell oszlatni az adatbiztonsággal kapcsolatos aggályokat, amire a kutatócégek transzparens módszertana lehet az egyik eszköz. Pintér Róbert kifejtette: "Amikor az emberek az interneten keresnek, akkor alapvetően egy kérdést tesznek fel, amire választ várnak. Mivel nem létezik minden kérdésre válasz, a felhasználók a maguk által szolgáltatott adatokkal közösen hozhatnak létre új válaszokat, ami a későbbiekben releváns találatként jelenik meg mások számára az interneten." A tervek szerint az eNet 2014-től partnereivel közösen Magyarországon elsőként elindítja a VeVa (Véleményem Van!) nevű okostelefonos alkalmazást, amelynek eredményei már hozzájárulhatnak az új találati eredmények generálásához is.


Az Okostelefon Akadémia előadói a továbbiakban könnyedebb témákkal, a társ- vagy befektető keresésről, az elveszett mobil megtalálásának esélyeiről osztották meg a legújabb megoldásokat a közönséggel. Az Okostelefon Akadémián a korábbi alkalmakhoz hasonlóan a mobilgyártók - az Alcatel, az ASUS, a Huawei, az LG, a Microsoft, a Nokia, a Samsung és a ZTE - is jelen volt készülékújdonságaival. A látogatók megismerkedhettek több, keresésre épülő, magyar fejlesztésű alkalmazással is: az Appinvent, a CVOnline, a FindDroid, a HelpAPP, az Olcsóbbat, a SmartShopper, a Taxi Most, Traffihunter és a Vigyél Haza appokkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!