SG.hu
Watch Dogs
Kiadó: Ubisoft
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Quad Q8400 2,6 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 940 processzor, Nvidia GeForce GTX 460 vagy ATI Radeon HD 5770 grafikus kártya, 6 GB RAM, 20 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-4770K 4-Core 3,5 GHz-es vagy AMD FX-9370 processzor, Nvidia GeForce GTX 780 vagy ATI Radeon R9 290 grafikus kártya, 8 GB RAM, 20 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: GTA-sorozat, Saints Row-sorozat
Kategória: nyitott világú akciójáték
Megérkezett az év legjobban várt nyitott világú akciójátéka, avagy a GTA-sorozat kihívójaként is emlegetett Watch Dogs. Játéktesztünkből kiderül, hogy valóban megérdemli-e a figyelmet, vagy a nagy szavak, ígéretek és látványos előzetesek csak a marketingkampány részei voltak!
Szó szerint óriási felhajtás - avagy idegen szóval élve: hype - alakult ki az elmúlt hónapokban a Watch Dogs körül, amit elsődlegesen a Ubisoft áldásos marketingtevékenységének köszönhettünk. A kiadó ugyanis már 2012-ben elhitette a játékosokkal, hogy egy forradalmian új, nyitott világú akciójáték készülődik a háttérben, és bár a tavaly ősszel bejelentett csúszás, valamint az egyre csúnyább küllemet prezentáló mozgóképek miatt sokan elfordultak tőle, de a franciák folyamatos kommunikációjának és hitegetésének köszönhetően egy hatalmas rajongótábor kísérte a játékot a megjelenésig.
A premier a várakozásoknak megfelelően nagy felhajtás mellett zajlott le, a Watch Dogs pedig meg is döntött néhány rekordot, miközben a megjelenés hetében 4 millió eladott példányt ért el, ami egy franchise kezdő tagjaként szó szerint hihetetlen eredmény. A megjelenéssel azonban a fanatikusok tábora szó szerint két szélsőségre szakadt, hiszen a vásárlók egy része minden porcikáját megkedvelte a végeredménynek, azonban akadtak olyanok is, akik csalódtak benne, mert a Ubisoft a fél éves csúsztatás ellenére sem tartotta be ígéreteit. Hogy mi a tényleges igazság? Az alábbiakban erre próbálunk meg választ találni!
A Watch Dogs-ról vélhetően mindenki tudja, hogy alapvetően egy nyitott világú akciójáték, vagyis élmény tekintetében hasonló lehetőségeket nyújt, mint például a GTA-sorozat. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy adott egy szó szerint hatalmas, az utolsó mellékutcáig szabadon bejárható város - esetünkben Chicago virtuális mása -, ahol szinte bármit megtehetünk, amit csak szeretnénk. A szokásos gengszterügyletek helyett azonban a Ubisoft Montreal által fejlesztett alkotás egy egészen komor és modern sztorit mesél el nekünk, ami a legtöbb sandbox-játékhoz képest rengeteg egyediséget tudott csempészni a műbe.
Ilyen például a történet, ami bár kellően hosszúra sikerült, összességében azonban mégis egy lapos, hosszú távon pedig unalmas klisét mesél el nekünk. Adott ugyanis főhősünk, Aiden Pearce, aki mesteri hackerként alaposan belemerült az alvilágba, és egy félresikerült húzását követően saját szerettein csattan az ostor. A családi tragédia, ezáltal pedig konkrétan a bosszúhadjárat tehát adott, de a cselekmény maga annyira kiszámítható és egysíkú, hogy már az első fejezetben sem igazán figyelünk oda rá.
Ehhez hozzátartozik az is, hogy míg például a Rockstar sorozata csak úgy hemzseg az emlékezetes karakterektől, addig a Watch Dogs esetében még a főhőst sem sikerült ilyen tulajdonságokkal felvértezniük az alkotóknak. Pearce ugyanis egy magának való, szerethető vonások nélküli hacker, aki belefáradt és beleöregedett a nagyvárosi létbe. Karakterével nagyon nehéz azonosulni, de ez sajnos igaz a sztori többi szereplőjére is, akik még középkategóriás hollywoodi produkciókban sem állnák meg a helyüket.
Ezek a hiányosságok már alapból lerontják a játékélményt, de szerencsére a küldetések egy kicsit emelnek a színvonalon, noha ezen a téren sem pontosan azt kapjuk, amit korábban megígértek nekünk. Éppen emiatt a kampány történéseit előregördítő bevetések helyett gyakran inkább a mellékküldetésekben veszünk el, hiszen itt olyan különlegességek és olyan sokszínűség vár ránk, ami valóban kiemeli az átlagból a Watch Dogs-ot. Szó szerint felsorolni is nehéz lenne azt a sok érdekes mellékes teendőt, amelyek gyakran abszurditásuk miatt fogják meg a játékost, ugyanakkor mégis hozzásegítenek ahhoz, hogy a végeredmény élvezhetőbbé váljon.
Mert hiába ígért annak idején a Ubisoft egy olyan várost, ahol tényleg mindent mi irányíthatunk - elvégre hackerek volnánk -, sajnos ebből az ígéretből végül semmi sem lett. Az óriási város felett ugyanis területenként vehetjük át a hatalmat, azonban a térfigyelő kamerák, a közlekedési lámpák és néhány kapu kivételével szinte semmit sem befolyásolhatunk rendkívül fejlett technológián alapuló mobiltelefonunk által. Noha ideig-óráig nagyon jó móka óriási karambolokat előidézni a közlekedési lámpák átállítgatásával, vagy belehallgatni mások telefonhívásaiba - amelyek újabb mellékküldetéseket eredményezhetnek -, de hosszabb távon folyamatosan ismétlődésekbe futhatunk.
Nem túl életszerű továbbá az sem, hogy Chicagóban minden második ember meg akar öletni valakit, esetleg valamilyen alvilági ügyei vannak, de még ennél is komolyabb probléma, hogy a várost egyáltalán nem mi irányítjuk, egy pillanatig sem érezzük azt, hogy nagyobb hatalmunk lenne másoknál, mindössze kapunk egy mókás lehetőséget, amivel bizonyos helyzetekben segíthetünk magunkon, vagy keresztülhúzhatjuk mások számításait. Az elgondolás tehát hiába nagyszerű, a kivitelezés sajnos kissé hiányosra sikerült.
A helyzeten pedig még az sem segít, hogy képességeinket fejleszthetjük, hiszen minden egyes tettünkért tapasztalati pontokkal gazdagodunk, amelyeket különféle extrák feloldására és képességeink javítására használhatunk fel. Ilyen formában érhetjük el például, hogy autólopás esetén hősünk ne bezúzza az ablakot, hanem biztonsági rendszerének feltörésével kulturáltan tulajdonítsa el a járművet, vagy képes legyen hatást gyakorolni a mozgó hidakra, de az akciók során nyújtott teljesítményünket is fokozhatjuk a fejlesztések segítségével.
A Watch Dogs esetében ugyanis az akciók rendkívül fontos szerepet játszanak az intenzív játékélmény megvalósításában, mert bár sok ígéret a kukában landolt a Ubisoft részéről, a pörgős játékmenetre azonban garantáltan egy percig sem panaszkodhatunk. Aiden Pearce ugyanis nem csak mesteri hacker, hanem a fegyverekkel is jól bánik. A legtöbb küldetésben erre szükség is lesz, és amennyiben csak az összecsapásokat vesszük figyelembe, többnyire kimagasló élményben lesz részünk. Hősünk irányítása ugyanis könnyed, a fedezékhasználat is letisztult, gyorsan tanulható, a lövöldözések pedig nem csak látványosak, hanem a lehetőségeknek, illetve a sokféle fegyvernek köszönhetően változatosak is.
Nem szabad ugyanakkor megfeledkeznünk arról sem, hogy hacker-képességeinket a harcok során is bevethetjük majd, így interakcióba léphetünk az objektumokkal, ellenfeleinkre robbanthatunk gázcsöveket, fejükre dobhatunk nehéz rakományokat és így tovább. Természetesen a fentiek biztosítják számunkra azt is, hogy amennyiben nem szeretnénk nyílt tűzharcokba keveredni, halkan és csendben is teljesíthetjük a legtöbb küldetést. Ilyen esetekben a tényleges lopakodás mellett nagy szerepet kapnak a biztonsági kamerák, amelyek felett nem csak átvehetjük az irányítást és nyomon követhetjük ellenfeleinket, hanem ezenfelül feltörhetünk segítségükkel biztonsági rendszereket, számítógépeket és egyéb, a továbbjutáshoz szükséges műszaki cikkeket, elektromos rendszereket.
Noha a Watch Dogs az akciók terén valóban kiválóra vizsgázik, akad ezernyi olyan apróság és következetlenség, amelyeknek köszönhetően a játék maga mégis rengeteg apró sebből vérzik. Ilyen például, hogy a küldetések rendkívül ismétlődőek, hogy bár rengeteg autó került a játékba, motorból már szerény a kínálat, és hiába vannak a városban buszvárók, busszal soha nem találkozunk majd. Egyáltalán nem futhatunk össze járőröző rendőrökkel sem, csak ha valami problémát okozunk, akkor viszont hirtelen Chicago teljes állománya kivonul, és megpróbál elkapni minket.
Ha autóval közlekedünk, akkor gyakran óriási fejtörést okoz majd az irányítás, mert a járművek fizikája nem sikerült túl kiemelkedőre, így többségük majdhogynem irányíthatatlan, de mindenképpen olyan árkádos hatást kelt, mintha a Burnout-sorozat valamelyik tagját töltöttük volna be. A cikkben elhangzott negatívumokat egyébiránt részben felülírja, illetve egy kicsit feledteti a többjátékos mód, amit nagyon ötletesen és többnyire az ígéreteknek megfelelően alkottak meg a fejlesztők.
Amennyiben nem offline, hanem online módban kalandozunk Chicago óriási városában, akkor más játékosokkal is összefuthatunk a hatalmas városban, akikkel vagy egymás ellen, vagy egymás oldalán indulhatunk kalandozni. Ebben az esetben különféle játékmódok és extra feladatok válnak elérhetővé, és lényegesen nagyobb, illetve kellemesebb élményt is vár ránk, mert valóban úgy érezhetjük majd, mintha egy élő és lélegző világ részesei lennénk, amit egyedül feleennyire sem tapasztalhatunk meg a Watch Dogs keretein belül.
Grafika:
A küllem tekintetében a Watch Dogs nagyon kellemes élményekkel kecsegtet, de még a legrészletesebb beállítások mellett sem képes olyan látványvilágra, amilyent a Ubisoft még 2012-ben ígért a rajongók számára. Ehhez a látványhoz indokolatlanul magas gépigény, és rengeteg grafikai bug társul, de megdöbbentően rövid betöltési idő, hiszen mégiscsak egy óriási városról van szó, aminek berendezésére és változatosságára sem lehet panasz, a magas toronyházakkal szegélyezett belvároson keresztül, a kis külvárosi kerületeken át, a végeláthatatlan autópályákig mindent megtalálhatunk, méghozzá rendkívül emlékezetes helyszínek, illetve valóban létező objektumok társaságában. A legnagyobb baj azonban, hogy a végeredmény közelébe sem ér annak, amit a Ubisoft korábban megígért nekünk!
Kezelőfelület, irányíthatóság: A kezelőfelület tekintetében a Watch Dogs nagyon letisztult, még a sok lehetőség ellenére sem válik bonyolulttá, különösen jó - bár korántsem egyedi - ötlet volt a mobiltelefonhoz hasonlító menü megvalósítása, ami könnyű áttekintést biztosít a rendelkezésünkre álló lehetőségekhez. Az irányítás tekintetében azonban már nem ilyen jó a helyzet! Karakterünk terelgetésével ugyan nincs probléma, de amint beülünk egy járműbe, kis híján rémálomszerű fizika vár ránk, az autóknak ugyanis nincs súlyuk, szinte csúsznak az aszfalton, ami alaposan megnehezíti azt, hogy az úton tartsuk őket.
Játszhatóság:
A szavatosság tekintetében nincs probléma a játékkal, hiszen szó szerint napokat, sőt heteket el lehet vele tölteni úgy, hogy hozzá sem nyúlunk a kampányhoz, mindössze a város felfedezésével és a mellékküldetések elvégzésével törődünk. A fő történeti szál ugyanakkor bőven tíz órán felül van, míg a többjátékos móddal még az után is találunk magunknak kihívást és új élményeket, amikor a kampány már kifulladt.
Intelligencia, nehézség: A nehézségre többnyire a jól skálázottság a jellemző, azonban a számtalan hiányosság és hiba miatt gyakran elvehetik a kedvünket a túl erős ellenfelek, a mesterséges intelligencia ugyanis bár jól működik, a szemben állók néha túl erőszakosak, így gyakran esünk majd el a tűzharcok során még úgy is, ha aktívan használjuk különleges képességeinket és felszereléseinket.
Hangok, zene: A Watch Dogs a hangok és a zenék tekintetében határozottan jelesre vizsgázik, hiszen mind a szinkronhangok, mind a járművek hangjai valóságosan, minőségien szólalnak meg, ami nagyban segíti a beleélést. Nagy negatívum azonban, hogy a rádióból eléggé underground előadók dalai szólalnak meg, így például korántsem vár ránk olyan minőségi felhozatal, mint a sokat emlegetett stílustársaknál.
Összegzés: A Watch Dogs összességében egy jó játék lett, de korántsem olyan kiemelkedő, mint azt a Ubisoft korábban megpróbálta elhitetni velünk! Tipikus első epizód, ami a jó alapötlet ellenére nem kapta meg azt a kidolgozást és figyelmet, ami járt volna neki, így például nem lett szemkápráztató a küllem, nem lett elragadó a történet, ezenfelül pedig hacker-képességeink is csak egy kis extrát jelentenek, de semmiképpen sem befolyásolják a játékmenetet. Az ígéretek tekintetében tehát a Watch Dogs óriási csalódás lett, de mint nyitott világú akciójáték, mégis megállja a helyét a színtéren - már amennyiben nem közelítünk felé óriási elvárásokkal.
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Quad Q8400 2,6 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 940 processzor, Nvidia GeForce GTX 460 vagy ATI Radeon HD 5770 grafikus kártya, 6 GB RAM, 20 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-4770K 4-Core 3,5 GHz-es vagy AMD FX-9370 processzor, Nvidia GeForce GTX 780 vagy ATI Radeon R9 290 grafikus kártya, 8 GB RAM, 20 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: GTA-sorozat, Saints Row-sorozat
Kategória: nyitott világú akciójáték
Megérkezett az év legjobban várt nyitott világú akciójátéka, avagy a GTA-sorozat kihívójaként is emlegetett Watch Dogs. Játéktesztünkből kiderül, hogy valóban megérdemli-e a figyelmet, vagy a nagy szavak, ígéretek és látványos előzetesek csak a marketingkampány részei voltak!
Szó szerint óriási felhajtás - avagy idegen szóval élve: hype - alakult ki az elmúlt hónapokban a Watch Dogs körül, amit elsődlegesen a Ubisoft áldásos marketingtevékenységének köszönhettünk. A kiadó ugyanis már 2012-ben elhitette a játékosokkal, hogy egy forradalmian új, nyitott világú akciójáték készülődik a háttérben, és bár a tavaly ősszel bejelentett csúszás, valamint az egyre csúnyább küllemet prezentáló mozgóképek miatt sokan elfordultak tőle, de a franciák folyamatos kommunikációjának és hitegetésének köszönhetően egy hatalmas rajongótábor kísérte a játékot a megjelenésig.
A premier a várakozásoknak megfelelően nagy felhajtás mellett zajlott le, a Watch Dogs pedig meg is döntött néhány rekordot, miközben a megjelenés hetében 4 millió eladott példányt ért el, ami egy franchise kezdő tagjaként szó szerint hihetetlen eredmény. A megjelenéssel azonban a fanatikusok tábora szó szerint két szélsőségre szakadt, hiszen a vásárlók egy része minden porcikáját megkedvelte a végeredménynek, azonban akadtak olyanok is, akik csalódtak benne, mert a Ubisoft a fél éves csúsztatás ellenére sem tartotta be ígéreteit. Hogy mi a tényleges igazság? Az alábbiakban erre próbálunk meg választ találni!
A Watch Dogs-ról vélhetően mindenki tudja, hogy alapvetően egy nyitott világú akciójáték, vagyis élmény tekintetében hasonló lehetőségeket nyújt, mint például a GTA-sorozat. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy adott egy szó szerint hatalmas, az utolsó mellékutcáig szabadon bejárható város - esetünkben Chicago virtuális mása -, ahol szinte bármit megtehetünk, amit csak szeretnénk. A szokásos gengszterügyletek helyett azonban a Ubisoft Montreal által fejlesztett alkotás egy egészen komor és modern sztorit mesél el nekünk, ami a legtöbb sandbox-játékhoz képest rengeteg egyediséget tudott csempészni a műbe.
Ilyen például a történet, ami bár kellően hosszúra sikerült, összességében azonban mégis egy lapos, hosszú távon pedig unalmas klisét mesél el nekünk. Adott ugyanis főhősünk, Aiden Pearce, aki mesteri hackerként alaposan belemerült az alvilágba, és egy félresikerült húzását követően saját szerettein csattan az ostor. A családi tragédia, ezáltal pedig konkrétan a bosszúhadjárat tehát adott, de a cselekmény maga annyira kiszámítható és egysíkú, hogy már az első fejezetben sem igazán figyelünk oda rá.
Ehhez hozzátartozik az is, hogy míg például a Rockstar sorozata csak úgy hemzseg az emlékezetes karakterektől, addig a Watch Dogs esetében még a főhőst sem sikerült ilyen tulajdonságokkal felvértezniük az alkotóknak. Pearce ugyanis egy magának való, szerethető vonások nélküli hacker, aki belefáradt és beleöregedett a nagyvárosi létbe. Karakterével nagyon nehéz azonosulni, de ez sajnos igaz a sztori többi szereplőjére is, akik még középkategóriás hollywoodi produkciókban sem állnák meg a helyüket.
Ezek a hiányosságok már alapból lerontják a játékélményt, de szerencsére a küldetések egy kicsit emelnek a színvonalon, noha ezen a téren sem pontosan azt kapjuk, amit korábban megígértek nekünk. Éppen emiatt a kampány történéseit előregördítő bevetések helyett gyakran inkább a mellékküldetésekben veszünk el, hiszen itt olyan különlegességek és olyan sokszínűség vár ránk, ami valóban kiemeli az átlagból a Watch Dogs-ot. Szó szerint felsorolni is nehéz lenne azt a sok érdekes mellékes teendőt, amelyek gyakran abszurditásuk miatt fogják meg a játékost, ugyanakkor mégis hozzásegítenek ahhoz, hogy a végeredmény élvezhetőbbé váljon.
Mert hiába ígért annak idején a Ubisoft egy olyan várost, ahol tényleg mindent mi irányíthatunk - elvégre hackerek volnánk -, sajnos ebből az ígéretből végül semmi sem lett. Az óriási város felett ugyanis területenként vehetjük át a hatalmat, azonban a térfigyelő kamerák, a közlekedési lámpák és néhány kapu kivételével szinte semmit sem befolyásolhatunk rendkívül fejlett technológián alapuló mobiltelefonunk által. Noha ideig-óráig nagyon jó móka óriási karambolokat előidézni a közlekedési lámpák átállítgatásával, vagy belehallgatni mások telefonhívásaiba - amelyek újabb mellékküldetéseket eredményezhetnek -, de hosszabb távon folyamatosan ismétlődésekbe futhatunk.
Nem túl életszerű továbbá az sem, hogy Chicagóban minden második ember meg akar öletni valakit, esetleg valamilyen alvilági ügyei vannak, de még ennél is komolyabb probléma, hogy a várost egyáltalán nem mi irányítjuk, egy pillanatig sem érezzük azt, hogy nagyobb hatalmunk lenne másoknál, mindössze kapunk egy mókás lehetőséget, amivel bizonyos helyzetekben segíthetünk magunkon, vagy keresztülhúzhatjuk mások számításait. Az elgondolás tehát hiába nagyszerű, a kivitelezés sajnos kissé hiányosra sikerült.
A helyzeten pedig még az sem segít, hogy képességeinket fejleszthetjük, hiszen minden egyes tettünkért tapasztalati pontokkal gazdagodunk, amelyeket különféle extrák feloldására és képességeink javítására használhatunk fel. Ilyen formában érhetjük el például, hogy autólopás esetén hősünk ne bezúzza az ablakot, hanem biztonsági rendszerének feltörésével kulturáltan tulajdonítsa el a járművet, vagy képes legyen hatást gyakorolni a mozgó hidakra, de az akciók során nyújtott teljesítményünket is fokozhatjuk a fejlesztések segítségével.
A Watch Dogs esetében ugyanis az akciók rendkívül fontos szerepet játszanak az intenzív játékélmény megvalósításában, mert bár sok ígéret a kukában landolt a Ubisoft részéről, a pörgős játékmenetre azonban garantáltan egy percig sem panaszkodhatunk. Aiden Pearce ugyanis nem csak mesteri hacker, hanem a fegyverekkel is jól bánik. A legtöbb küldetésben erre szükség is lesz, és amennyiben csak az összecsapásokat vesszük figyelembe, többnyire kimagasló élményben lesz részünk. Hősünk irányítása ugyanis könnyed, a fedezékhasználat is letisztult, gyorsan tanulható, a lövöldözések pedig nem csak látványosak, hanem a lehetőségeknek, illetve a sokféle fegyvernek köszönhetően változatosak is.
Nem szabad ugyanakkor megfeledkeznünk arról sem, hogy hacker-képességeinket a harcok során is bevethetjük majd, így interakcióba léphetünk az objektumokkal, ellenfeleinkre robbanthatunk gázcsöveket, fejükre dobhatunk nehéz rakományokat és így tovább. Természetesen a fentiek biztosítják számunkra azt is, hogy amennyiben nem szeretnénk nyílt tűzharcokba keveredni, halkan és csendben is teljesíthetjük a legtöbb küldetést. Ilyen esetekben a tényleges lopakodás mellett nagy szerepet kapnak a biztonsági kamerák, amelyek felett nem csak átvehetjük az irányítást és nyomon követhetjük ellenfeleinket, hanem ezenfelül feltörhetünk segítségükkel biztonsági rendszereket, számítógépeket és egyéb, a továbbjutáshoz szükséges műszaki cikkeket, elektromos rendszereket.
Noha a Watch Dogs az akciók terén valóban kiválóra vizsgázik, akad ezernyi olyan apróság és következetlenség, amelyeknek köszönhetően a játék maga mégis rengeteg apró sebből vérzik. Ilyen például, hogy a küldetések rendkívül ismétlődőek, hogy bár rengeteg autó került a játékba, motorból már szerény a kínálat, és hiába vannak a városban buszvárók, busszal soha nem találkozunk majd. Egyáltalán nem futhatunk össze járőröző rendőrökkel sem, csak ha valami problémát okozunk, akkor viszont hirtelen Chicago teljes állománya kivonul, és megpróbál elkapni minket.
Ha autóval közlekedünk, akkor gyakran óriási fejtörést okoz majd az irányítás, mert a járművek fizikája nem sikerült túl kiemelkedőre, így többségük majdhogynem irányíthatatlan, de mindenképpen olyan árkádos hatást kelt, mintha a Burnout-sorozat valamelyik tagját töltöttük volna be. A cikkben elhangzott negatívumokat egyébiránt részben felülírja, illetve egy kicsit feledteti a többjátékos mód, amit nagyon ötletesen és többnyire az ígéreteknek megfelelően alkottak meg a fejlesztők.
Amennyiben nem offline, hanem online módban kalandozunk Chicago óriási városában, akkor más játékosokkal is összefuthatunk a hatalmas városban, akikkel vagy egymás ellen, vagy egymás oldalán indulhatunk kalandozni. Ebben az esetben különféle játékmódok és extra feladatok válnak elérhetővé, és lényegesen nagyobb, illetve kellemesebb élményt is vár ránk, mert valóban úgy érezhetjük majd, mintha egy élő és lélegző világ részesei lennénk, amit egyedül feleennyire sem tapasztalhatunk meg a Watch Dogs keretein belül.
Grafika:
A küllem tekintetében a Watch Dogs nagyon kellemes élményekkel kecsegtet, de még a legrészletesebb beállítások mellett sem képes olyan látványvilágra, amilyent a Ubisoft még 2012-ben ígért a rajongók számára. Ehhez a látványhoz indokolatlanul magas gépigény, és rengeteg grafikai bug társul, de megdöbbentően rövid betöltési idő, hiszen mégiscsak egy óriási városról van szó, aminek berendezésére és változatosságára sem lehet panasz, a magas toronyházakkal szegélyezett belvároson keresztül, a kis külvárosi kerületeken át, a végeláthatatlan autópályákig mindent megtalálhatunk, méghozzá rendkívül emlékezetes helyszínek, illetve valóban létező objektumok társaságában. A legnagyobb baj azonban, hogy a végeredmény közelébe sem ér annak, amit a Ubisoft korábban megígért nekünk!Kezelőfelület, irányíthatóság:
A kezelőfelület tekintetében a Watch Dogs nagyon letisztult, még a sok lehetőség ellenére sem válik bonyolulttá, különösen jó - bár korántsem egyedi - ötlet volt a mobiltelefonhoz hasonlító menü megvalósítása, ami könnyű áttekintést biztosít a rendelkezésünkre álló lehetőségekhez. Az irányítás tekintetében azonban már nem ilyen jó a helyzet! Karakterünk terelgetésével ugyan nincs probléma, de amint beülünk egy járműbe, kis híján rémálomszerű fizika vár ránk, az autóknak ugyanis nincs súlyuk, szinte csúsznak az aszfalton, ami alaposan megnehezíti azt, hogy az úton tartsuk őket.Játszhatóság:
A szavatosság tekintetében nincs probléma a játékkal, hiszen szó szerint napokat, sőt heteket el lehet vele tölteni úgy, hogy hozzá sem nyúlunk a kampányhoz, mindössze a város felfedezésével és a mellékküldetések elvégzésével törődünk. A fő történeti szál ugyanakkor bőven tíz órán felül van, míg a többjátékos móddal még az után is találunk magunknak kihívást és új élményeket, amikor a kampány már kifulladt.Intelligencia, nehézség:
A nehézségre többnyire a jól skálázottság a jellemző, azonban a számtalan hiányosság és hiba miatt gyakran elvehetik a kedvünket a túl erős ellenfelek, a mesterséges intelligencia ugyanis bár jól működik, a szemben állók néha túl erőszakosak, így gyakran esünk majd el a tűzharcok során még úgy is, ha aktívan használjuk különleges képességeinket és felszereléseinket.Hangok, zene:
A Watch Dogs a hangok és a zenék tekintetében határozottan jelesre vizsgázik, hiszen mind a szinkronhangok, mind a járművek hangjai valóságosan, minőségien szólalnak meg, ami nagyban segíti a beleélést. Nagy negatívum azonban, hogy a rádióból eléggé underground előadók dalai szólalnak meg, így például korántsem vár ránk olyan minőségi felhozatal, mint a sokat emlegetett stílustársaknál.Összegzés:
A Watch Dogs összességében egy jó játék lett, de korántsem olyan kiemelkedő, mint azt a Ubisoft korábban megpróbálta elhitetni velünk! Tipikus első epizód, ami a jó alapötlet ellenére nem kapta meg azt a kidolgozást és figyelmet, ami járt volna neki, így például nem lett szemkápráztató a küllem, nem lett elragadó a történet, ezenfelül pedig hacker-képességeink is csak egy kis extrát jelentenek, de semmiképpen sem befolyásolják a játékmenetet. Az ígéretek tekintetében tehát a Watch Dogs óriási csalódás lett, de mint nyitott világú akciójáték, mégis megállja a helyét a színtéren - már amennyiben nem közelítünk felé óriási elvárásokkal.