SG.hu

A FotexNet hivatalosan is bejelentette bezárását

A Fotexnet Kft. hivatalosan is bejelentette, hogy az általa működtetett FOTEXnet.hu áruház átalakítása miatt várhatóan a következő év márciusáig ezen tevékenységét szünetelteti.

A Fotex Rt. az egyik leányvállalatával, a Fotexnet Kft. működésével kapcsolatban a különféle sajtóorgánumokon megjelent információkra reagálva szükségét érezte egy rendkívüli közlemény kiadásának. E szerint a társaság az átalakítás során az Áruházat Bevásárló Központ jellegű működésűvé szervezi át.

A vállalat szerint az áruház által lebonyolított forgalom elérte azt a pontot, ahol ezen tevékenység a vásárlások megnövekedett száma miatt a jelenleg működtetett rendszeren a Fotex Csoport által elvárt színvonalon további fejlesztés nélkül nem megoldható. A jelenlegi rendszert felváltó Bevásárló Központ jellegű értékesítési felület fejlesztésével ezen korlátok feloldódásával, szélesebb rétegű és számú, bővíthető értékesítési pontok létrehozásával kíván a társaság a vásárlók rendelkezésére állni.

Kenedi Robert vezérigazgató tájékoztatása szerint az áruház átalakítása alatt továbbra is folytatja a Fotexnet valamennyi - az áruházi értékesítésen, és a hozzá kapcsolódó Ingyenlottó -n kívüli - tevékenységét: változatlanul működik tovább a DVDrent.hu online DVD kölcsönző; a FOTEXnet.Research online panel; az FTC.hu; az MTK. hu; a Fotex online fotókidolgozás, az Apple Store; a HIX levelező rendszer; az újságkiadói tevékenység; a különböző program-fejlesztési tevékenység; és a Kft. által nyújtott egyéb számítástechnikai szolgáltatás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #3
    kedves nézőink, reklámunkat olvashatták!
  • awender #2
    Ez az infó hazugság. A megnövekedett megrendelés szám miatt bezárnak?!?! Ki az, aki ilyesmit bevesz? Ha sok a megrendelés, akkor nagy a haszon. Ha nagy a haszon, nem zárnak be. Épp karácsony előtt zárnak be, amikor a legtöbb megrendelés érkezik? És akkor nyitnak ki, amikor kezdődik a vásárlási uborkaszezon?

    Sokkal jobb árak vannak a www.pontplaza.hu -n. Ha plázaszerűvé akarják tenni a weboldalt, akkor tuti innen koppintanak. Itt még tök jó árak is vannak, ld. Thomson cuccosok.
  • dez #1
    Hát, jó nagy butaság, hogy nem előbb álltak neki a háttérben, most pont kihagyják a karácsonyt. És ha nem úgy alakul a fejlesztés, talán jövő ilyenkor nyit újra ki. Mindegy, nem volt túl olcsó hely.