SG.hu
Kinek kell a pap, ha egy csetbot is válaszol?
Egyre több vallásgyakorló fordul az MI felé, miközben a hagyományos közösségi gyakorlatok háttérbe szorulnak.
Egy lelkipásztor feladata az, hogy a híveket közelebb vezesse Istenhez. A karácsony miatt sokan írnak olyan prédikációkat, amelyekről azt remélik, hogy éppen ezt érik el. A felmérések azonban azt mutatják, hogy az emberek bizalma a papság iránt történelmi mélypontra süllyedt. Ma már többen imádkoznak az autójukban, mint a templomokban.
Talán elkerülhetetlen módon a Szilícium-völgy technológiai vállalkozói ülnek a volán mögé. Svájcban a lucernéi St-Pierre kápolnában egy olyan kísérlet zajlott, amelyben a katolikus templom gyóntatószékében a pap helyett Krisztus arca egy OpenAI-alapú chatbot formájában jelent meg. Az „MI Jézus” adatvédelmi figyelmeztetéssel kezdte a beszélgetést, majd német hangon válaszolt a hívők kérdéseire, de a felhasználók több mint 100 nyelv közül választhattak. Az ilyen kísérletek azt jelzik, hogy a technológia egyre inkább jelen van a vallásban, és az MI és a virtuális valóság fejlődésével ezek az élmények még élethűbbé válnak. Nemcsak a keresztények, hanem a hindu, buddhista, muzulmán és zsidó közösségek is kísérleteznek chatbotokkal vallási interakciókra.
Az MI felgyorsít egy évtizedek óta tartó átalakulást, amely során a közösségi vallásgyakorlás egyre inkább személyes, privát tevékenységgé válik. A „hitközösség” fogalma kezd idejétmúlttá válni, miközben az egyéni hívő egy csetbottal szembesülve újradefiniálja a hagyományokat. A technológia alkalmazása a vallásban nem új jelenség: a nyomtatástól a közösségi médiáig a vallások mindig igyekeztek új eszközöket befogadni. A digitális korszakban a szentírás, amely korábban az ismeretszerzés alapja volt, kezd elavulttá válni, és a hívők megkerülve a vallási és akadémiai kapuőröket egyre inkább önállóan keresik a tudást az interneten.
Az egyéni vallásgyakorlat során egyre többen keverik a különböző hitrendszereket, saját személyes vallásukat alakítva ki. Bizonyos online közösségek kvázi-vallásos rendszerekként alakultak ki, saját szimbólumaikkal és mítoszaikkal. A személyes megszállottságok és a hagyományos vallások ötvözése egyre könnyebb, így a populista politikai nézetek is vallásos érveléssel párosulhatnak, ahogy azt például JD Vance keresztény nézetei vagy a brit Konzervatív Párt egyes politikusainak kijelentései mutatják.
A fizikai vallási közösségek háttérbe szorulása a világjárvány alatt gyorsult fel, amikor a hívek egyre inkább távolról vettek részt istentiszteleteken. Az online közösségek - a chat fórumok és digitális szemináriumok - ekkor váltak fontos fórummá, de ma már az MI azt is lehetővé teszi, hogy a hívő emberi társaság nélkül gyakorolja hitét. Egy vallási chatbot mindig elérhető, szemben a csökkenő számú papsággal: Franciaországban például évente mindössze 80 pap végez, szemben az 1950-es évek 1000 főjével. Már léteznek robotpapok kísérleti rendszerekben, és hasonlóan más szakmákhoz, a jövőben a vallási vezetők is automatizálhatók.
A technológia nem csupán kiegészítése a hagyományos vallásnak, hanem annak folytatása. Az MI működése olykor isteni jellegűnek tűnhet: titokzatos, mindentudó és mindenható, bár nem feltétlenül mindenre jó. Az MI és a modern technológia szinte vallásos hatásokat képes kiváltani: a technológiai víziók nagyobb áhítatot kelthetnek, mint bármely történelmi mennybeli ábrázolás. A technológiai „evangélisták” a halhatatlanság és a bolygók közötti utazások ígéretével inspirálnak, ami aláássa a hagyományos vallás emberközpontú világképét. Elon Musk és más transzhumanista gondolkodók például az ember és a technológia egyesítését hirdetik, például az elme feltöltését a felhőbe.
Miközben az emberek egyre inkább a technológiához kötődő, személyre szabott vallásokat vagy vallásnélküli hiteket követnek, a hagyományos közösségi vallások nem tűnnek el, hanem etnikai identitásjelzővé alakulnak át. Európában a populisták „keresztény identitás” alatt gyakran a „fehér Európa” üzenetét közvetítik, míg az Egyesült Államokban a Trump-párti evangelikálok amerikai kiválasztottsági nézeteket követnek. Oroszországban a Putyin-párti ortodox egyház egyre inkább nacionalista és messiás-eszmeiségű ideológiát terjeszt, Indiában és Izraelben a vallásos nacionalista mozgalmak részben etnikai felsőbbrendűséget hirdetnek, miközben a Hamasz az iszlám erőszakos értelmezését antiszemitizmussal ötvözi. Ma, ha valaki közösségi vallást keres, inkább a politikához fordul, miközben a vallás egyre inkább személyes ügyként jelenik meg.
Egy lelkipásztor feladata az, hogy a híveket közelebb vezesse Istenhez. A karácsony miatt sokan írnak olyan prédikációkat, amelyekről azt remélik, hogy éppen ezt érik el. A felmérések azonban azt mutatják, hogy az emberek bizalma a papság iránt történelmi mélypontra süllyedt. Ma már többen imádkoznak az autójukban, mint a templomokban.
Talán elkerülhetetlen módon a Szilícium-völgy technológiai vállalkozói ülnek a volán mögé. Svájcban a lucernéi St-Pierre kápolnában egy olyan kísérlet zajlott, amelyben a katolikus templom gyóntatószékében a pap helyett Krisztus arca egy OpenAI-alapú chatbot formájában jelent meg. Az „MI Jézus” adatvédelmi figyelmeztetéssel kezdte a beszélgetést, majd német hangon válaszolt a hívők kérdéseire, de a felhasználók több mint 100 nyelv közül választhattak. Az ilyen kísérletek azt jelzik, hogy a technológia egyre inkább jelen van a vallásban, és az MI és a virtuális valóság fejlődésével ezek az élmények még élethűbbé válnak. Nemcsak a keresztények, hanem a hindu, buddhista, muzulmán és zsidó közösségek is kísérleteznek chatbotokkal vallási interakciókra.
Az MI felgyorsít egy évtizedek óta tartó átalakulást, amely során a közösségi vallásgyakorlás egyre inkább személyes, privát tevékenységgé válik. A „hitközösség” fogalma kezd idejétmúlttá válni, miközben az egyéni hívő egy csetbottal szembesülve újradefiniálja a hagyományokat. A technológia alkalmazása a vallásban nem új jelenség: a nyomtatástól a közösségi médiáig a vallások mindig igyekeztek új eszközöket befogadni. A digitális korszakban a szentírás, amely korábban az ismeretszerzés alapja volt, kezd elavulttá válni, és a hívők megkerülve a vallási és akadémiai kapuőröket egyre inkább önállóan keresik a tudást az interneten.
Az egyéni vallásgyakorlat során egyre többen keverik a különböző hitrendszereket, saját személyes vallásukat alakítva ki. Bizonyos online közösségek kvázi-vallásos rendszerekként alakultak ki, saját szimbólumaikkal és mítoszaikkal. A személyes megszállottságok és a hagyományos vallások ötvözése egyre könnyebb, így a populista politikai nézetek is vallásos érveléssel párosulhatnak, ahogy azt például JD Vance keresztény nézetei vagy a brit Konzervatív Párt egyes politikusainak kijelentései mutatják.
A fizikai vallási közösségek háttérbe szorulása a világjárvány alatt gyorsult fel, amikor a hívek egyre inkább távolról vettek részt istentiszteleteken. Az online közösségek - a chat fórumok és digitális szemináriumok - ekkor váltak fontos fórummá, de ma már az MI azt is lehetővé teszi, hogy a hívő emberi társaság nélkül gyakorolja hitét. Egy vallási chatbot mindig elérhető, szemben a csökkenő számú papsággal: Franciaországban például évente mindössze 80 pap végez, szemben az 1950-es évek 1000 főjével. Már léteznek robotpapok kísérleti rendszerekben, és hasonlóan más szakmákhoz, a jövőben a vallási vezetők is automatizálhatók.
A technológia nem csupán kiegészítése a hagyományos vallásnak, hanem annak folytatása. Az MI működése olykor isteni jellegűnek tűnhet: titokzatos, mindentudó és mindenható, bár nem feltétlenül mindenre jó. Az MI és a modern technológia szinte vallásos hatásokat képes kiváltani: a technológiai víziók nagyobb áhítatot kelthetnek, mint bármely történelmi mennybeli ábrázolás. A technológiai „evangélisták” a halhatatlanság és a bolygók közötti utazások ígéretével inspirálnak, ami aláássa a hagyományos vallás emberközpontú világképét. Elon Musk és más transzhumanista gondolkodók például az ember és a technológia egyesítését hirdetik, például az elme feltöltését a felhőbe.
Miközben az emberek egyre inkább a technológiához kötődő, személyre szabott vallásokat vagy vallásnélküli hiteket követnek, a hagyományos közösségi vallások nem tűnnek el, hanem etnikai identitásjelzővé alakulnak át. Európában a populisták „keresztény identitás” alatt gyakran a „fehér Európa” üzenetét közvetítik, míg az Egyesült Államokban a Trump-párti evangelikálok amerikai kiválasztottsági nézeteket követnek. Oroszországban a Putyin-párti ortodox egyház egyre inkább nacionalista és messiás-eszmeiségű ideológiát terjeszt, Indiában és Izraelben a vallásos nacionalista mozgalmak részben etnikai felsőbbrendűséget hirdetnek, miközben a Hamasz az iszlám erőszakos értelmezését antiszemitizmussal ötvözi. Ma, ha valaki közösségi vallást keres, inkább a politikához fordul, miközben a vallás egyre inkább személyes ügyként jelenik meg.