SG.hu

Az Office gémkapcsához hasonlította a Copilotot a Salesforce vezetője

A technológiai ipar egyik legnagyobb hype-embere, a Salesforce vezérigazgatója, Marc Benioff nagyon lelkesedik a generatív mesterséges intelligenciáért, de még ő sem hiszi, hogy az képes arra, amire a legnagyobb támogatói szerint képes lesz. És (nem meglepő módon) mindezért a Microsoftot okolja.

Egy hónappal a Salesforce óriási technológiai konferenciája, a Dreamforce után, amelyen Benioff a végtelenségig pumpálta és dicsérte az MI-t - legalábbis a Salesforce saját termékeiben való felhasználását -, most médiakörútra indult, ahol a legnagyobb vetélytársát és ősriválisát, a Microsoftot ócsárolja. Nemrégiben a Rapid Response podcastben jelent meg, amelynek házigazdája a Fast Company korábbi főszerkesztője, Bob Safian. A mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségekről szólva azt mondta: „Soha nem voltam még ennyire izgatott semmi miatt a Salesforce-nál, talán még soha a karrierem során”. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy „az ügyfeleknek olyan dolgokat mondtak a vállalati mesterséges intelligenciáról, és talán általában a mesterséges intelligenciáról, amelyek nem igazak” - mondta. „Úgy gondolom, hogy a Microsoft nem csak az egész iparágnak, hanem az összes eddigi MI-kutatásnak is óriási rossz szolgálatot tett.”

Benioff különösen a Microsoft Copilot pontosságáról és hasznosságáról mondott negatívumokat. A Copilotot Clippyhez is hasonlította, a Microsoft 1990-es évekbeli, széles körben elítélt beszélő gemkapocs rajzához, amely a Microsoft Office-felhasználók asszisztense lett volna. "Hallhattuk ezektől az LLM-modellcégek, a Microsoft és mások MI-papjaitól és papnőitől, hogy az MI most már gyógyítja a rákot, és megoldja az éghajlatváltozást, és mindannyiunknak be kell csatlakoznunk az atomerőművekbe, hogy működtethessék ezeket az adatközpontokat. Ebből semmi sem igaz” - mondta Benioff. (Utóbbiak az OpenAI vezérigazgatójának, Sam Altmannak a szavai voltak, aki a nyár elején azt állította, hogy a mesterséges intelligenciával feljavított egészségügyi technológia "egy jövőbeli verziója talán segít majd felfedezni a rák gyógymódját” - mondta az Aspen Ideas Festivalon.)


Két hete az X-en szintén kijelentette, hogy "az MI jelenlegi potenciáljának nagy része egyszerűen túlértékelt. Az MI még nem gyógyítja a rákot és nem oldja meg a klímaváltozást, ahogy azt a szakértők állítják."

Benioff a Gartner néhány kutatását is idézte a Microsoft Copilotról, melyben a piackutató azt írja, hogy a Copilottal kisérletező szervezeteknek csak egynegyede tervez jelenleg nagyszabású bevezetést. Ez tulajdonképpen elég jó szám, tekintve, hogy a technológia mennyire fiatal, és hogy a vállalatok milyen lassan fogadják el. Ennek ellenére a Gartner arra a következtetésre jutott, hogy a Copilot javulásával a vállalati elfogadottság is nőni fog. A Microsoft hivatkozhat a Forrester által végzett piackutatásra is, amely a Copilotot használó kisvállalkozások számos előnyét emeli ki. A Forrester 266 kisvállalkozás körében végzett felmérés alapján megállapította, hogy a Copilot a bevételekben apró növekedést eredményezett, miközben csökkentette a működési költségeket és felgyorsította az új alkalmazottak felvételét. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ezt a kutatást a Microsoft fizette.

Benioffnak mégis igaza van abban, hogy a mai MI bár néha észbontó, a legtöbb esetben még nem áll készen arra, hogy helyettesítse az emberi munkaerőt. Azt is jól látja, hogy az ügynökök az egyetlen terület, ahol az MI jelek szerint valóban elképesztően jó munkát végez, ami szépen kapcsolódik a Salesforce saját termékéhez, az Agentforce-hoz, amelyet az utóbbi időben sokat reklámozott. Egy sor más technológiai vállalat és startup is dolgozik MI-ügynöktechnológiákon, a felhasználási esetekre specifikus ügynökök létrehozásától kezdve a platformok felajánlásáig, amelyeken a vállalkozások saját ügynököket építhetnek.

Az MI-ügynökök különösen az ügyfélszolgálatoknál sikeresek, a weboldalon működő chatbotoktól kezdve a szolgáltatási útmutatókig. Az értékesítésben a prospektusok, a magas visszautasítási arányú hideghívások és e-mailek terén remekelnek, melyek minden értékesítési szervezet alsó szintjét jelentik. "Szerintem a következő 12 hónapban több mint egymilliárd ügynökünk lesz a Salesforce-nál” - spekulált Benioff, aki ezt arra alapozta, hogy a technológiai konferenciáján mintegy 10 ezer ügyfelet sikerült rávennie a kipróbálásra.


Érdemes azonban arra is rámutatni, hogy vannak más területek, ahol már most is értékelik az LLM-eket, és ahol a Microsoftnak működőképes játékszere van. A szoftverprogramozók és mérnökök a GitHub Copilotot egyre gyakrabban használják ezeket a tesztelés és hibakeresés segítésére vagy kódpéldák generálására. Számtalan startup is kínál AI kódolási asszisztenseket, mint például a JetBrains és a Continue, hogy csak néhányat említsünk. A Microsoft szoros kapcsolata az OpenAI-val azt jelenti, hogy felhője, az Azure népszerű választás a vállalatok számára, amelyek LLM-modelleket használnak saját MI-alkalmazásaik létrehozásához. A Microsoft csápjai tehát messze túlmutatnak azon, hogy a Word dokumentumokat írjon, Excel diagramokkal dolgozzon, vagy a Teams átírja a megbeszéléseket.

Ugyanakkor, amikor azok az emberek, akik az MI-t emlegetik, hogy eladják saját MI-termékeiket, arra figyelmeztetnek, hogy az MI-t túlértékelik, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy az MI-t túlértékelik. "Az elvárások kezeléséről van szó, miközben kiaknázzuk az MI képességeit” - magyarázta Benioff.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!