SG.hu

A Starlink nem hajtja végre a brazil legfelsőbb bíróság döntését, ezért zárolták a cég számláit

Tovább fokozódott a feszültség Brazília és Elon Musk üzleti birodalma között, mivel az ország távközlési szabályozó hatósága szankciókkal akarja sújtani műholdas szélessávú vállalatát, a Starlinket.

Mint arról beszámoltunk, Alexandre de Moraes bíró az X felfüggesztéséről döntött, mert úgy találta, hogy az X aláássa a brazil demokráciát azáltal, hogy lehetővé tette gyűlöletkeltő üzenetek és valótlanságok közzétételét az ország elektronikus szavazási rendszeréről. A legfelsőbb bíróság egységesen kiállt az X közösségi hálózat országból való kitiltásáról szóló döntés mellett. A testület három bírája, Flavio Dino, Cristiano Zanin, Carmen Lucia és Luiz Fux szerint a felfüggesztés visszavonható, ha a platform eleget tesz a korábbi ítéleteknek. "A brazil igazságszolgáltatás fontos jelzést adott arról, hogy a világ nem köteles elviselni Musk szélsőjobboldali ideológiáját csak azért, mert gazdag” - mondta Lula a CNN Brasilnak adott, hétfőn megjelent interjújában.

Moraes a múlt héten döntött úgy, hogy az X-et fel kell függeszteni mert nincs jogi képviselője Brazíliában, ahogy azt a törvény előírja, és a cég figyelmen kívül hagyta a megfelelési határidőt is. Musk augusztusban anélkül zárta be az X brazíliai irodáját, hogy új képviselőt nevezett volna ki. Luis Roberto Barroso főbíró - aki nem volt tagja a felülvizsgálati testületnek - azt mondta, hogy a jogi képviselők eltávolítása a bírósági határozatok betartásának elkerülése érdekében „olyan magatartás, amely sehol a világon nem lenne elfogadható”. Moraes döntését követően az X-et a helyi internetszolgáltatók blokkolják, így a szolgáltatás a legtöbb brazil számára szombat kora reggel óta elérhetetlen, bár VPN-en és más eszközökön keresztül továbbra is hozzáférhető. Brazília az X hatodik legnagyobb piaca világszerte, a Statista szerint áprilisban mintegy 21,5 millió felhasználóval.


A Starlink azonban nem hajlandó eleget tenni Moraes utasításának, így a cég a brazil felügyelet célkeresztjébe került. Az Elon Musk irányítása alatt álló műholdas internetszolgáltató közölte a brazil távközlési szabályozó hatósággal, az Anatel-lel, hogy nem tesz eleget a bírósági végzésnek. Az Anatel megerősítette az információt, a hivatal vezetője, Carlos Baigorri a Globo TV-nek elmondta, hogy megkapta a több mint 200 ezer brazíliai ügyféllel rendelkező Starlink feljegyzését, és továbbította azt a legfelsőbb brazil bíróságnak. A Starlink a Musk vezette SpaceX rakétatársaság egyik egysége. Artur Coimbra, az Anatel munkatársa elmondta, hogy a szabályozó az összes brazil távközlési szolgáltatót ellenőrzi, hogy megbizonyosodjon arról, hogy lekapcsolták-e Musk üzenetküldő platformját, és a Starlink az egyetlen vállalat, amely nem tesz eleget a bírói döntésnek. Közlése szerint a Starlinkkel szembeni szankciók közé tartozhat a brazíliai működési engedélyének visszavonása.

A milliárdos a számlazárolásra úgy reagált, hogy „diktátornak” nevezte Moraest. A Starlink közölte, hogy ingyenes internetszolgáltatást nyújt ügyfeleinek Brazíliában, amíg a tranzakciókat blokkolják. A Starlink megpróbálhatja folytatni a szolgáltatás nyújtását Brazíliában engedély nélkül, de ez a brazil törvényekbe ütközne. A hagyományos internetszolgáltatókkal ellentétben a Starlink lényegében közvetlenül az ügyfelek antennáihoz csatlakoztatja műholdjait. Ez kevesebb lehetőséget hagy a szabályozó hatóságoknak arra, hogy megpróbálják megzavarni a szolgáltatást. Ha a szabályozó hatóságok visszavonják a Starlink engedélyét, és a vállalat nem állítja le a szolgáltatását, az Anatel lefoglalhatja a Starlink berendezéseit az országban található 23 földi állomáson, amelyek segítenek javítani az internetkapcsolatok minőségét - mondta Baigorri.

A Starlink a piacra való 2022-es belépése óta nagyon népszerű Brazíliában, Musk az ország akkori konzervatív elnöke, Jair Bolsonaro társaságában indította el a szolgáltatást, aki kitüntetést adott át Musknak, és „a szabadság igazi legendájának” nevezte. A műholdas internet különösen hasznos Brazília hatalmas vidéki területein és az Amazonas esőerdeiben való használat során. Az Amazonas-menti közösségek - köztük távoli őslakos törzsek - a Starlink segítségével találkoztak először gyors internetkapcsolattal, ami megváltoztatta az életmódjukat. A Starlink emellett jelentős üzleti siker is Musk és a SpaceX számára. A vállalat uralja a műholdas internet piacát, a cég 102 országban több mint hárommillió ügyfelet tart nyilván.


Musk 2022-ben elmondta, hogy a Starlink 19 000 vidéki iskolának biztosít majd internetkapcsolatot Brazíliában. A brazil tisztviselők azóta közölték, hogy nincs nyoma annak, hogy a Starlink internetet biztosítana az iskoláknak. Baigorri - aki segített jóváhagyni a Starlink brazíliai belépését - azt mondta, hogy soha nem tudott semmilyen tényleges tervről az iskolák összekapcsolására. "Nem igazán hiszem, hogy egyáltalán létezett ilyen” - mondta. Ennek ellenére Musk most vasárnap is megosztott egy posztot, amelyben dicsérte, hogy 19 000 brazil iskolának biztosít internetet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CommieSlayer #9
    "A törvényeket be kell tartani még Musknak is."
    Bírom ezt a talpnyaló mentalitást, mikor a törvényt nem lehet kritizálni. Ha valami törvénybe van foglalva az automatikusan jó. Minden elvi vitát el lehet intézni annyival, hogy ez a törvény, be kell tartani.

    "Egyértelműen szélsőjobboldali ideológiát visz, most már inkább fasisztoid irányút képvisel"
    Mondanál 3 példát arra, hogy Musk-nak milyen fasiszta elképzelései vannak? (Protip: Nem tudsz.)

    "nem vagyok kommunista, demokratának vallom magam"
    Aki nem hisz a szólásszabadságban az nem lehet demokrata, ha komolyan vesszük a demokrácia definícióját. Ahol irányított vélemény van ott nem a nép uralkodik.
    Utoljára szerkesztette: CommieSlayer, 2024.09.07. 14:12:27
  • kvp #8
    "Ja igen, azért tudom X-en Trumpot, meg Kamala Harrist is egyformán követni mert szélsőjobboldali..."

    Pontosan! Ha nem lenne szelsojobboldali hanem progressziv demokratikus, akkor csak Harrist tudnad.
  • FICEK9 #7
    Ja igen, azért tudom X-en Trumpot, meg Kamala Harrist is egyformán követni mert szélsőjobboldali...
  • kvp #6
    Torvenyrol van szo. Brazil torvenyekrol. Ha abban az szerepel, hogy csak a kormanyzat velemenyet szabad kozolni a neten, akkor az a brazil torveny. Ugyanilyen alapon a holokauszt is torvenyes volt a naci nemetorszag torvenyei szerint, amiben le volt irva, hogy allamilag elrendelt, orvosok altal jovahagyott eutanazia legalis. Ezert allt ott Mengele is a rampan es valogatta szet a meg munkakepes es az eutanizara utalt zsido embereket.

    Most az, hogy adott orszag torvenyeit szemely szerint be akarjuk-e tartani vagy nem, egyertunk azzal vagy sem mar erkolcsi kerdes. Musk szerint a szolasszabadsag ekkora merteku korlatozasa elfogadhatatlan. A brazil torvenyek errol mast mondnak. A brazil allam ha nem tudja felelossegre vonni az adott szemelyt vagy vallalatot, akkor betilthatja annak mukodeset az orszagban. A starlink-et is betilthatja, csak hat az orszag legtere felett uzemel, ez kb. olyan mint anno a Szabad Europa Radio sugarzasa, ami atment a vasfuggonyon. Max. zavarhatjak. Megemmisiteni viszont egyreszt nem tudjak, masreszt ENSZ szabalyokat sertene, harmadreszt elegge felhuzna az USA-t, ami katonai celokra (is) hasznalja.

    "Viszont a demokrácia Lenin szerint is a szocializmushoz vezet."

    Szerencsere tevedett, semmi nem vezet szocializmushoz. Vezethet diktaturahoz, de az nem szocializmus, hanem csak az elnyomo kisebbsegi csoport valtozik. (ezert hivtak magukat tobbsegnek, bolseviknak, valojaban darabszamra kisebbsegben voltak a lakossaggal szemben) A szocializmus es a kommunizmus az emberi termeszet (osztonok) miatt a gyakorlatban megvalosithatlan eszmek. A szovjetek meg a nepi (kozvetlen) demokraciaig se jutottak el, csak egy sima katonai diktaturat hoztak letre.

    "Orbán is fasiszta, ahogy Putyin, Trump és Musk"

    Allam kapitalistak, mint ahogy Kina is. Ez ugyan anno az olasz fasisztak altal hasznalt gazdasagi modell, de a ketto nem jar feltetlen egyutt. Demokraciaban is megvalosithato az allamkapitalizmus, amennyiben nem vagyoni, hanem alanyi allampolgari alapon osztjak ki a szavazati jogokat. Aztan persze kerdes, hogy ez tenyleg megvalosithato-e a gyakorlatban es a megmarado vagy kesobb letrejovo vagyoni elteresek nem vezetne-e a rendszer torzulasahoz. Magyarorszagon vannak erre utalo jelek...

    "A demokrácia pont ezt takarja. A többség erőszakát a kevesebbel szemben. Ugyanolyan erőszak alapú ideológia, mint bármely másik. Az erőszak alapja pedig az, hogy "Mi többen vagyunk, ezáltal mi vagyunk az erősebbek". "

    Az anarchia kivetelevel minden rendszer ilyen es anarchia eseten az emberi termeszet miatt onszervezodo modon jonnek letre a kulonbozo hatalmi csoportok, amik felszamoljak azt. A demokraca nem tokeletes, de tobbnyire mukodo modell. Idealis esetben egy demokratikus allamban mindenki azonos csoporthoz tartozik, igy csak a "mi" csoport van jelen. A valosagban ez nehezen kivitelezheto, de ilyen volt Izrael a megalakulasakor. Azota ok is fragmentalodtak. Szerintem erdemes lenne a kozvetlen (nepi) demokraciat tamogatni, mint allam modellt. (lasd: svajci modell)

    "Azaz aki demokrata, az végső soron nevezhető kommunistának."

    Neked az anarchia kivetelevel minden kommunizmus. Az anarchia instabil, a kommunizmus megvalosithatlan. Egyik sem realis tarsadalmi modell. Persze neked meg a feudalizmus is kommunizmusnak tunne, pedig a feudalizmus es annak modern (okor ota letezo) formaja az oligarhikus allamrend az ami fele jelenleg a nyugati vilag halad.

    "Azaz van sok libertárius gondolata."

    Tenyleg bolond kis mertekben, de ez azert van, mert hisz egy csomo olyan dologban (pl. az emberiseg tulelesenek fontossagaban), ami miatt a komoly globalista nagytokesek korberohogik. Szamukra az emberi faj fennmaradasa nem szempont a donteseik meghozatalakor es ez sajnos latszik is. Ha nem valtoztatunk ezen a vezetok (es ha kell a nagytokesek) lecserelesevel, akkor rovid tavon ki fogunk halni. Ez az emberiseg darabszam szerinti tobbsegenek eroszaka lenne a darabszam szerint kisebbsegben levo globalista nagytokesekkel szemben? Igen. Demokratikus? Nem feltetlen. Szukseges? Ez a kerdes.
  • manypet #5
    A törvényről hiába hadoválsz, hiszen éppen a cikkben írt szöveg bizonyítja, hogy itt rohadtul nem a törvényről van szó, hanem arról, hogy ideológiailag a másik felet megpróbálják ellehetetleníteni. Kár a mellébeszéd, elárulták, mi a valódi ok. Ha valóban a törvény betartása lenne a lényeg, akkor nem tett volna ilyen kijelentést a brazil kormány, és nem jött volna a "szélsőjobboldali" megbélyegzéssel, pláne nem Musk esetében.

    "nem vagyok kommunista, demokratának vallom magam, és nem kedvelem a nácikat"
    1. Musk sem kedveli a nácikat, mint ahogy a legtöbb épelméjű ember sem.
    2. Viszont a demokrácia Lenin szerint is a szocializmushoz vezet. A szocializmus pedig a kommunizmus építését jelenti. Azaz aki demokrata, az végső soron nevezhető kommunistának. De hogy ebbe ne menjünk bele annyira, inkább csak a lényegét mutatom meg neked:
    - Ha megver valaki téged az utcán, az erőszak?
    - Ha igen, akkor miért nem erőszak az, ha többen vernek meg?
    A demokrácia pont ezt takarja. A többség erőszakát a kevesebbel szemben. Ugyanolyan erőszak alapú ideológia, mint bármely másik. Az erőszak alapja pedig az, hogy "Mi többen vagyunk, ezáltal mi vagyunk az erősebbek". Ez pedig szükségszerűen vezet idővel egy elnyomó államhoz. És te ezáltal az erőszakot támogatod.
    (Megj.: Hitlert demokratikusan választották meg. A zsidótörvényeket idehaza, de még más, nyugati országokban is demokratikusan szavazták meg. A négerek rabszolgatartását demokratikusan szavazták meg. A két világháborút kitörő vezetők többségét demokratikusan választották meg, ahogy az utána jövő háborúkat kitörők jó részét is. Ez a te demokráciád. Az erőszakos csőcselék ideológiája. Ennek egyik következménye a kommunizmus, a totális állam.)

    "Orbán is fasiszta, ahogy Putyin, Trump és Musk aki ráadásul értelmileg is csökkent ember"
    Beteg vagy öcsém. Bár baloldaliaknál (és ebbe beleértem az orbáni baloldalt is) ez általános. Süt a gyűlölet az írásodból, ellenben érdemi alátámasztást nem látni sehol. Ilyen gyűlölettel vezérelt illető esetében erősen kérdéses, hogy egyáltalán képes lehetsz-e racionálisan gondolkodni.

    "a büdös életben nem volt libertárius, akármit is értesz alatta"
    Libertárius alatt a libertáriust lehet csak érteni. Persze ti balosok mindent megpróbáltok kiforgatni, ahogy azt tettétek a liberalizmus szóval, a jobboldali kifejezéssel, meg úgy mindennel, amihez a beteg lelketek hozzáér. De ettől még a libertárius jelentése nem változik, max. csak ti hazudoztok újfent.
    Egyébként meg nem írtam, hogy libertárius lenne. Csak azt, hogy "szegről-végről libertárius, de az is csak gyengén". Azaz van sok libertárius gondolata.
  • Arnika19 #4
    A brazil törvény egyértelmű csak akkor működhet az országban ha van képviselet, az hogy az X-nek felszámolta a lökött főnöke az egy más dolog. Nálunk sem működhet semmi aminek nincs minimum EU-s képviselete.
    Hülye vagy, nem vagyok kommunista, demokratának vallom magam, és nem kedvelem a nácikat. Orbán is fasiszta, ahogy Putyin, Trump és Musk aki ráadásul értelmileg is csökkent ember és az eddigi megnyilvánulásai nem a te rá vonatkozó meghatározásodat igazolják, a büdös életben nem volt libertárius, akármit is értesz alatta.
    Te egy alternatív valóságban élsz.
    Utoljára szerkesztette: Arnika19, 2024.09.04. 12:21:23
  • manypet #3
    1. Kár, hogy a törvények nem egyértelműek, és hogy nem is ez az ok, mint látjuk.
    2. Igen, pont ezt írtam. A hozzád hasonló kommunisták szerint ő széljobbos. Kár, hogy köze nincs még az általatok széljobbnak tartott széljobbhoz sem. Ez csak egy ócska démonizáló hazudozás részetekről.

    "és ilyenekre tényleg nincs szüksége a Világnak"
    A hozzád hasonló kommunisták jó szokásukhoz híven majd megmondják, hogy kire van szükség, ugye? Vannak hozzá kiváló gulágjaitok meg egyebek, nemde? Amúgy csak megjegyezném, hogy Musk, Trump és Orbán radikálisan más elvet képviselnek. Orbán eleve baloldali, kommunista, csak a keleti kommunizmust csinálja, keleti típusú komcsi államot épít. De ne aggódj, pont azt csinálja, amit te is akarsz, pont olyan totális államot, csak ott nem a te haverjaid lennének hatalmon, hanem az ő haverjai. Trump full populista (Orbánnál is jobban), azt mondja, amit az emberek hallani akarnak, de valójában annyi csak a különbség közte és a demokraták között, hogy kevésbé tolja a baloldali baromságokat. Musk meg szegről-végről libertárus, de az is csak gyengén, mindenesetre szöges ellentéte nekik. Csak most egymásra találtak, mert mindegyik ellenzi a te kommunizmusodat. Orbán azért, mert ő saját kommunizmust épít, Trump azért, mert ő kevésbé szocialista, mint ti, Musk meg azért, mert libertárius. Ti meg erre széljobbnak mondjátok mindet, holott igazából egyiknek sincs sok köze hozzá. Csak hazudtok megint, ahogy az már szokásotok.
  • Arnika19 #2
    Ez nem brazil baloldali téma, nagyon tévedésben vagy.
    1. A törvényeket be kell tartani még Musknak is.
    2. Egyértelműen szélsőjobboldali ideológiát visz, most már inkább fasisztoid irányút képvisel és ilyenekre tényleg nincs szüksége a Világnak. Ahogy Orbánra és Trumpra sem
  • manypet #1
    "a világ nem köteles elviselni Musk szélsőjobboldali ideológiáját"

    Ja, hogy innen fúj a szél?! :-D
    Nem a szélbalos woke narratívát tolja, ezért egyből szélsőjobbos lett, meg ugye egyből blokkolni kell az "elfogadás" és a "szólásszabadság" jegyében. Mondjuk nem mintha nem tudtuk volna, hogy a baloldalnál erről van szó. Meg persze az összes információ feletti teljes uralomról, hogy még véletlenül se láthasson senki mást, mint amit a mi kis drága kommunistáink lenyomnak a torkunkon.
    De legalább kimondták. :-)