Szekeres Viktor

Érdekes címet kapott a Venom 3

Megvan, mi lesz a Venom 3 címe.

A Venom 3 megkapta a Sonytól a hivatalos címét, ami Venom: The Last Dance, azaz Venom: Az utolsó tánc lett, ami elég beszédes, talán arra utal, hogy ennyi is volt a sorozat. Érdekesség, hogy korábban a The Cosmic Circus kiderítette, hogy Orwell munkacímmel futott a projekt, ami jó eséllyel nem George Orwellre utalt, hanem a képregényekből nagyon jól ismert Orwell Taylorra. Taylor a képregényekben azért akarja megölni Eddie Brockot, mert ő megölte a fiát, aki takarítóként dolgozott a "szuperembereket" fogva tartó börtönben, ahonnan Venom megszökött. Ezért összeállítja az Esküdtek (The Jury) csapatát, hogy igazságszolgáltatás elé állítsa az antihőst.

Tavalyelőtt ősszel derült ki, hogy a Venom harmadik részének rendezője nem más lesz, mint Kelly Marcel, aki az első két epizód szkriptjét írta, és értelemszerűen az új rész forgatókönyvét is jegyezte, ráadásul Tom Hardy ötlete alapján.

Azon, hogy bejelentésre került, hogy el fog készülni a harmadik Venom-film, nyilván senki nem lepődött meg, hiszen az eddigi epizódok globálisan 1,4 milliárd dollár bevételt termeltek. A 2018-as első rész ugye Amerikában 214, a világ többi részén pedig 643 millió dollárig jutott el, míg a járvány alatt bemutatott folytatás, a Venom: Let There Be Carnage mindenkit meglepve túlteljesítette az elvárásokat, hazájában felülmúlva az elődjét (ugyancsak 214 millió dollárt hozott), igaz nemzetközileg 289 millióval ez nem sikerült.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!