Szekeres Viktor

Ez a 10 film érdekelte legjobban a nézőket 2023-ban Magyarországon

Végleges a legjobban nyitó filmek hazai listája.

A moziba kerülő filmek kapcsán több toplistát is fel lehet állítani, mi azonban most nem a klasszikus bevételi listával villognánk, hanem inkább a nyitóhétvégés bevételek listájával, amik nagyon jól megmutatják, hogy melyek filmek iránt volt a legnagyobb a kezdeti érdeklődés, azaz melyek keltettek fel leginkább a nézők érdeklődését annyira reklámjaikkal, leírásukkal, stáblistájukkal, hogy azonnal látni akartuk őket, lehetőleg a premier első négy napjában.

Nos, cseppet sem meglepő módon a legnagyobb kirohanást a Barbie hozta, 111 680 ember döntött úgy, hogy már az első hétvégén megnézi a filmet, ami egyébként az év legsikeresebbje is lett itthon. A szám beszédes, a korábbi években bőven 100 ezer fölötti adatok is voltak, sőt, 200 ezer fölötti is akadt, most viszont ennek kell örülnünk. A második legnagyobb kezdeti érdeklődést az ugyanazon a hétvégén bemutatott Oppenheimer váltotta ki a magyarságból, 99 547 jegyet adtak el rá csütörtök és vasárnap között. A további sorrend a leghatékonyabb reklámok kapcsán: 3. Halálos iramban 10 - 92 293 néző, 4. A galaxis őrzői: 3. rész - 88 865 néző, 5. Öt éjjel Freddy pizzázójában - 87 388 néző, 6. Super Mario Bros.: A film - 74 684 néző, 7. Mission: Impossible - Leszámolás - Első Rész - 64 498 néző, 8. A Hangya és a Darázs: Kvantumánia - 64 416 néző, 9. Indiana Jones és a sors tárcsája - 65 195 néző, 10. Napóleon - 60 280 néző.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!