Szekeres Viktor

Még nem halott az egyik űrhajós tévésorozat

Elvileg még nem szüntették meg a The Orville-t.

Tavaly tavasszal megírtuk, hogy nem készül egy ideig több Orville-epizód, miután kiderült, hogy a New Horizons címet viselő harmadik évad egyben az utolsó is lesz a sorozatból. Legalábbis erre következtethettünk abból, hogy már 2021. nyarán szélnek eresztették a sorozatból a színészek. Később azonban a Hulu sietett megjegyezni azt, hogy nincs szó arról, hogy megszüntetésre került volna a széria, de arról sem beszéltek, hogy folytatni akarnák. Nos, azóta eltelt majdnem másfél év, és végre Seth MacFarlane, a készítő is megszólalt az ügyben, és elmondta, hogy vele senki sem közölte, hogy a sorozata megszüntetésre került volna. Igaz, azt sem, hogy folytatni akarnák, ő is csak a Hulu tömjénező közleményeit olvasta arról, hogy mennyire elégedettek a sorozattal.

A klasszikus Star Treket kissé gügye módon megidéző, illetve az előtt tisztelgő (vagy másoló - nézőpont kérdése) széria története szerint a 25. században az U.S.S. Orville űrhajó új kapitányt kap, s persze minden héten egy küldetést, amiknek lényege a felderítés, aminek során az emberekkel és űrlényekkel teli legénység szembenéz "az űr csodálatos és veszélyes világával". Itthon a sorozat a Prime-on kapott premiert, de a 3. évad már a Disney+-on mutatkozott be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    nem tudom ez az infó honnan van, de adriene palicki pár napja mondta egy podcastban, semmit sem tudni a sorozat jövőjéről. viszont az utolsó epizód óta hozzámentscott grimeshoz és el is vált tőle... :-))))