Szekeres Viktor

Megjött az új Ómen-film előzetese

Ilyen lesz a The First Omen.

Ahogy a tegnapi elő-előzetes ígérte, ma hajnalban elérhetővé vált a The First Omen első előzetese. A film ugyebár a klasszikus horrorfilm előzménytörténete lesz, és szívesen mondanánk azt is, hogy a trailerből az is világossá válik, hogy milyen megközelítést kap, de ez nem igaz, mert szinte semmi sem derül ki, ellenben a visszafele játszott jelenetek kifejezetten hatásosak. Aki pedig az utolsó megszólalást meghallgatja fordítva is, érdekes felfedezést tehet.


A film egy fiatal amerikairól fog szólni, akit Rómába küldenek, hogy életét az egyház szolgálatába állítsa, azonban ott szembetalálja magát a sötétséggel, mely révén saját hitét is megkérdőjelezi, valamint felfedez egy összeesküvést, mely arra irányul, hogy megszülessen a Gonosz sarja a Földön.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #3
    OK, kösz. Jogos, tényleg nem remake.
    Ha az első két rész hangulatát, azt az akkor új, gyak önálló alműfajt (amikor a szereplő menekül a halál elől, amely mégis a legfurcsább módon is utolérheti) sikerül valódi tartalommal megtölteni, akkor akár egy értékes film is lehet.
  • zetortraktor #2
    Jó, de ez nem remake, csak egy régmúltban játszódó horror, amivel szerintem a Conjuring-vonalat lovagolják meg, és összekötik valamennyire az első résszel. (Mondjuk az elmúlt években akadt pár ilyen horroros eredetsztori, ami kifejezetten jól sült el.)
  • NEXUS6 #1
    Hú. Hát szerintem marhára nem időszerű egy ilyen film, remake. Csak arra jó, hogy legyen még egy félresikerült újrafeldolgozás, vagy épp egy más megközelítéssel egy erőteljes botrányt fakasszon. Max az utóbbit nézem ki ebből.

    Az eredeti 1-2 rész a maga idejében szerintem nagyon betalált. Borzongató történelmi párhuzamok voltak, amit a film mutatott másként. (EU létrejötte/gyak Római Birodalom újjászületése).