Szekeres Viktor

Új videó az Interjú a vámpírral folytatásából

Nemsokára folytatódik az Interview with the Vampire.

Az AMC a jelek szerint elégedett volt az Interjú a vámpírral (Interview with The Vampire) című széria nézettségével, ugyanis már februárban berendelésre került a második évad, mely azonban nem változatlan gárdával fog elkészülni, mert bár a főszereplők nagyja vissza fog térni, egy komoly cserére sor kerül (Cladia szerepét Delainey Hayles veszi át Bailey Bass-től) majd. Az alábbi betekintést a 2024-ben induló új szezonban még a New York Comic Con keretében láthatta a nagyérdemű.


Az Interjú a vámpírral című könyvet még 1994-ben filmesítette meg először a Warner Neil Jordan rendezésében, Tom Cruise és Brad Pitt főszereplésével. Akkor a 60 millió dollárba kerülő film Amerikában 105, a világ többi részén pedig 118 millió dollár bevételt hozott, azonban mindez nem volt elég, hogy azonnal folytatás készülhessen. Egészen 2002-ig kellett várni arra, hogy moziba kerüljön Aaliyah főszereplésével a másodvonalbéli A kárhozottak királynője (Queen of the Damned), s Michael Rymer filmje nem is kavart különösebb vihart, az egész világon mindössze 45 millió dollár folyt be a vetítéseiből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!