Szekeres Viktor

Remek nézettséggel indult a Percy Jackson-sorozat

Egyelőre jól fut a Percy Jackson and The Olympians.

Mint ismert, a streaming szolgáltatók teljesen titokban tartják a nézettségeiket, nem közölnek adatokat, mindössze a Netflix rukkol elő számokkal a megtekintett órák alapján, ami nagyon jó egyes sorozatok iránti (kezdeti) érdeklődés belövésére. Pár forrásból azonban mégis lehet értesülni a kiemelkedő sikerekről. Egyrészt a platformok előszeretettel emlegetik közleményeikben azt, amikor egy széria rekordot döntött (ezek mellett egyes platformok napi és havi toplistákat tesznek közre számok nélkül), másrészt pedig a Nielsen pár hét késéssel mért nézettségi adatokat is közöl Amerikára nézve, pontosan úgy, ahogy a lineáris műsorok esetében, azaz a tévékészülékek működését mérve.

Amerikában a Disney+-on és a Hulun egyszerre került múlt héten bemutatásra a Percy Jackson and The Olympians Goosebumps, és úgy tűnik, hogy a Disney+ a Télapuk és a Libabőr után ismét sikert ért el egy olyan sorozattal is, ami nem Marveles vagy Star Wars. Erről a platform közleményéből értesülhettünk, mely szerint a széria nyitánya 13,3 millió megtekintést produkált 6 nap alatt, ami a teljes nézési idő játékidővel történő leosztása alapján jött ki. Összehasonlításképp az Ahsoka 14 millió órát produkált 5 nap alatt. A nagy kérdés, hogy ez a lendülhet vajon ki fog-e tartani a további epizódokra is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!